Kopogtató: Munka mellett anyának lenni karanténidőszakban is

Egy fiatal, első gyermekes, dolgozó édesanya mindennapi problémái. A felvetődő nehézségek – néha egyszerű, máskor kicsit problematikusabb – megoldásai.

Mint talán minden kismama, aki szereti a munkahelyét és az azzal járó függetlenséget, én is korán elkezdtem azon gondolkodni, hogy mikor állhatok ismét munkába. Otthonról is tudtam volna dolgozni, de mégis arra vágytam, hogy minél korábban visszatérjek. Mivel közeli hozzátartozóim támogattak a döntésemben, és a férjem is kifejezetten jó ötletnek vélte, hogy néha elszakadjak otthonról, így kisfiam első életévének betöltése után szinte azonnal munkába is álltam. Mivel anyósom és anyukám is évek óta megszakította munkavégzését, örömmel vállalták babánkat egy-egy napra. Kicsivel később jöhetett az óvoda. Kisfiam először nehezen viselte az új közeget, s mire belejött az ovirutinba, berobbant a koronavírus. A karanténidőszak teljesen átírta a mi mindennapjainkat is.

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy az otthoni munkavégzés nehezebb lesz számomra, mint az egész napos irodai távollét. Szerencsére fiúcskánk korához képest önálló gyermek. Persze tipikus, hogy amikor számítógép elé ülök, akkor lesz éhes, szomjas, akkor szeretne rajzolni és még sorolhatnám. De nálunk nem kell külön idő a főzéshez, takarításhoz, bevásárláshoz és a babázáshoz: mindenből kiveszi a részét a hároméves kisemberem.

Szeret ruhákat adogatni, mikor elrakom azokat, segít összerakni a játékait, és az alaposabb takarítások idején egyesével viszi a kukába a cserepes növényeink elszáradt leveleit, saját portörlőjével jár utánam a polcokat törölgetve. Imádja azt is, mikor együtt főzünk. Előszeretettel kóstolgatja a készülő ételeket, majd örömmel kijelenti, hogy „fimom”, kezembe adja a fakanalat, és boldogan zárja be a szekrény ajtaját azután, hogy kivettem onnan az alapanyagokat. Mindent, amit már képes elvégezni, rá bízok, és ő örömmel segít nekem. Szinte kivirul, mikor egy-egy markáns illatú fűszert szagolhat meg, vagy egy frissen pucolt sárgarépát rágcsálhat. Mindig felültetem magam mellé a konyhapultra, és ott szemlélheti a főzés mesterségét. Ami pedig talán még fontosabb: addig sem követel rajzfilmet, vagy nem dobálja szét a ruhákat, játékokat. Mert – mint minden gyerek – az én fiam se tökéletes! Előszeretettel csap hisztipartikat, mikor nem az van, amit éppen ő akar. Ilyenkor igyekszünk elterelni a figyelmét. Például kiviszem a kertbe, ahol örömmel simítja végig a növényeinket, és szagolgatja minden virágcserép lakóját. Ha épp kint vagyunk, és nem szeretne bejönni, akkor a kedvenc játékaival csalogatjuk be. Ha boltban vagyunk, és megkérem, hogy vegye le a polcokról a szükséges dolgokat, szó nélkül megteszi, nem nyafog olyan dolgokért, amit épp nem készültünk megvenni. Azért egy csokit vagy kekszet mi is veszünk, megbeszéljük, mit kér, és egy dolgot kiválasztunk.

Fiúcskánk nem szeret huzamosabb ideig egyedül játszani, és egy pillanatra sem tudjuk magára hagyni. Ha van olyan tevékenység, amibe nem tudom bevonni – bár nem ez a legmegfelelőbb mód –, néha rajzfilmet kapcsolok neki. Igen, sokan mondanák, hogy túl kicsi a tévénézéshez, de tegye fel a kezét az a fiatal édesanya, aki sohasem engedélyez egy-két rajzfilmet gyermekének. Olyankor sem nézünk egész nap televíziót, csak időközönkét. Mivel ritkán nézhet rajzfilmeket, ezért nagyrészt leköti őt. Nagyon szeretjük az ismertető természetfilmek széles választékát. Mivel faluban, kertes házban élünk, gyermekünk sok állatot lát és teljesen odavan értük. Legtöbbjüket azonnal felismeri s kis bohócként utánozza azokat.

Mikor már soknak találom a tévénézést, előszedem azokat a meséskönyveket, melyeket korábban eltettem, hogy rá ne unjon a gyerek. Odaadom neki, és az „új” könyvecskével egy ideig elvan. Aztán jöhet a korábban félretett játék, meg egy-egy nassolnivaló gyümölcs, zöldség vagy keksz. Mikor a déli alváshoz érünk, igyekszem a munkára koncentrálni. Aztán jöhet a közös főzés és a szabadban való séta. Persze a párom is besegít: mikor több elvégezni valóm van, átveszi tőlem a szülői feladatokat, és befejezhetem a félbehagyott dolgaimat. Így oldom meg az otthoni munkát, de az számomra sokkal fárasztóbb, mint az utazás, az iroda és az estére felhalmozódó házimunka.

Dolgozó anyukaként én nem éltem át azokat a dilemmákat, hogy vajon mit csinálhat otthon a gyermekem, nem okozok-e benne törést azzal, hogy egész napokra mással hagyom. Mivel rengeteg időt töltünk együtt, szerintem neki is jó, hogy egy kicsit az óvodai rezsimre vált, illetve néha a nagyik kényeztetik. Édesanyám ezt úgy fogalmazza meg: „a szülők azért vannak, hogy felneveljék gyermekeiket, a nagyszülők pedig, hogy elkényeztessék őket.” Így együtt tehetünk azért, hogy otthon nemcsak egy vegetáló, fáradt édesanya legyen, hanem egy életrevaló nő, aki bármely helyzetben megállja a helyét. Véleményem szerint, ha van kivel hagyni gyermekünket, nyugodt szívvel belevághatunk a munkába, akár a három év eltelte előtt is. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy minden apróság egy külön univerzum, és sok baba egészséges lelki fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy legalább az óvodáskorig otthon maradjon vele az édesanyja.

Mindennapjaink rövid összefoglalójával kívánok boldog anyák napját és biztatok mindenkit a gyermekvállalásra!

Tóth Tünde
Kárpátalja.ma