Kopogtató: pártoskodás

Március végéhez közeledvén egyre inkább sürgetnénk a tavaszi tél végét, hogy olvadjon el az utolsó hóbucka is és zöldüljön ki végre körülöttünk a világ. Amennyire véget vetnénk a szeszélyes időjárásnak, legalább annyira várjuk a határon túli magyarokat sem kímélő anyaországi választókampány végét, amely szintén elég bolondosra és etikátlanra sikeredett.

Azzal, hogy évekkel ezelőtt száműztem a televíziót az életemből, most nagyban megkíméltem az idegrendszeremet a kampányidőszak agymenéseitől. Újságíróként nyilván kötelességem nyomon követni az eseményeket, annál is inkább, mivel számíthattunk rá, hogy a külhoni választójog miatt terítékre kerülnek a határon túli magyar állampolgárok is. Titkon azért – s ez talán a naivitásom számlájára írható – reménykedtem benne, hogy nem kell újra átélnünk a bizonyos „SZAVAZZUNK NEMMEL!” kampány keserűségét. Elkerülni, hogy az ukrán vezetés ellehetetlenítő rendeletei, az elharapózó nacionalista eszmék, s a nemzetiségek közötti uszítás mellett még azzal is szembe kelljen néznünk, hogy anyaországi pártok nyugdíjlopó, segélyeken élő patásördögnek tituláljanak bennünket, és néhány voks begyűjtése érdekében ellentétet szítsanak a magyarországi állampolgárok és a külhoni magyarok között.

Meggyőződésem, hogy soha nem leszünk többek attól, ha másokat lejáratunk. Ha besározok egy újságírót, lejáratok egy sajtóorgánumot, attól még nem leszek jobb újságíró, a honlapunk pedig nem fog jobb anyagokat közölni.

Ha valaki bemárt egy kollégát, azt remélve, hogy annak bukásával feljebb lép a ranglétrán, talán sikerül megvalósítania a célját, csupán a gerincességtől, emberségtől és becsületességtől kell egy életre lemondania, s ez sem garancia a remélt állás betöltésére. Amíg arról vitatkozunk, hogy ki mit tett, nem tett, mit épített, milyen vadat lőtt, kivel szűrte össze a levet, vagy milyen kisállatot vásárolt a boltban, egyetlen kérdést szorítunk csak háttérbe: mit csináltunk mi? Mik azok az eredmények, amiket felmutathatunk, mik a kitűzött céljaink, hogyan képzeljük megvalósításukat, mire vagyunk képesek a szájtépés és vádaskodás helyett.

A jövőnk nagyban függ attól is, hogy milyen arc néz vissza ránk a tükörből. A saját háztájinkat kell elsöpörni, s tisztán tartani, ha tenni akarunk valamit a saját és a környezetünk fejlődéséért. De mindezt nem úgy, hogy az udvarunkon összehordott szemetet a szomszédunk kertjébe borítjuk.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma