Kopogtató: végképp eltörölni

Az ukrán vezetés az elmúlt hónapokban végérvényesen bebizonyította, hogy nem várhatunk tőlük releváns gondolkodást. Mára szükségessé vált egy rájuk szabott értelmező szótár készítése, melyben az adott szó hazugságot jelent, az ígéret puszta ámítást, a látszólagos meghunyászkodás dölyfösséget, s a kisebbségek irányába tett gesztusok egyszerű arculcsapást.

Azt gondolhattuk, már nem képes szintet ugrani képmutatás terén az oktatási miniszterünk, de az elmúlt napok tükrében biztosak lehetünk abban, hogy ha tudtak volna tehetségéről, rég sorban álltak volna kegyeiért a színművészeti főiskolák.

Elnézve, ahogy egyik pillanatban még arról csacsog, hogy a minisztérium figyelembe veszi a Velencei Bizottság döntését, s elhalasztja az oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyének alkalmazását – mert „messzemenőkig figyelembe veszi a különböző nyelvcsaládokhoz tartozó kisebbségiek sajátos igényeit” –, s a másikban már arról nyilatkozik az ukrán sajtónak, hogy a halasztás tulajdonképp nem létezik, s szeptembertől jöhet az ukránosítás, azt feltételezhetjük, hogy az Ukrán Politikusképzőben fejlesztette tökélyre a pálfordulás mesterségét. Egyszerű halandó pedig nem is próbálja megérteni a kivételes művészi technikát.

Az új tanévtől tehát a kisebbségi iskolák tanulóinak az államnyelven kéne elsajátítaniuk a földrajzot, Ukrajna történetét vagy a jogismeretet. De nyomásgyakorlásnak a bejelentés önmagában kevés – Hrinevics hivatalos levélben emlékezteti az oktatási intézmények dolgozóit, hogy az oktatási folyamat nyelve az intézményekben az ukrán, s nem csak az órákon. Munkaidő lejártáig ukránul kell beszélniük a pedagógusoknak, takarítóknak, szakácsoknak, portásoknak, s alighanem még az intézmény fölött elröppenő madaraknak is kötelező lesz Sevcsenko nyelvén dalra fakadniuk ezután. A következő ukázban talán a gondolkodást is kizárólag államnyelven engedélyezik. Aki nem tud ukránul, az ne is gondolkodjék – egyébként is, miért használja bárki az eszét, mikor olyan sokan tökéletesen elboldogulnak nélküle?

Kijev szerint nincs szükség a nemzeti kisebbségek médiafelületeire sem. Kulturális programjaink összefoglalói helyett jöhetnek a visivánkás előadások, s magyar felirattal csodálhatjuk, ahogy Szofia Rotaru énekli a Cservona Rutat.

Vicc ez az ország, mondhatnánk, de sajnos nincs kedvünk nevetni. Egy tragikomédia, amelyben a hatalmon ülők dobálják meg – paradicsom helyett, mert az ugye túl drága – soviniszta eszmékkel, dilettáns rendeletekkel a lakosságot. Politikai és pszichológiai hadjáratot folytatnak a nemzeti kisebbségekkel szemben, s próbálják elnyerni a nacionalista csoportok szimpátiáját. Kérdés, hogy utóbbi elég lesz-e számukra a legközelebbi választásokon. S ha nem, akkor képesek lesznek-e szembenézni tetteikkel, vagy elődjeik jól bevált receptjét alkalmazva már ott lapul íróasztaluk fiókjában a szökési terv, s pár jegy a Bahamákra, hogy a külföldi számlákra invesztált millióik segítségével kipihenhessék többéves romboló munkájuk fáradalmait.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma