Kopogtató: virítsd a lóvét, avagy milliárdeső a feneketlen kútba

Nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk. Ez az első leckék között van, amelyet gyermekkorunkban megtanulunk.

Szeretnénk jégkrémet reggelizni, ebédelni és vacsorázni, zsiráfot varázsolni zsírkrétával a frissen festett falra, elgáncsolni az idős nénit a buszon, mert vicces lenne nézni, ahogy tápászkodik fel a földről – mégsem tesszük, mert szinte biztos, hogy visszakézből vágnak szájba a szüleink, s szégyenkezve nekünk kéne felsegítenünk a pórul járt nagyanyót. Később már magunk is megértjük, hogy a mértéktartás nem a felnőttek gonoszsága, hanem a saját egészségünket szolgálja: Picasso hajlamainkat kiélhetjük a rajzfüzeten is, s bizony semmi humoros nincs abban, ha másokat bármilyen módon megkárosítunk.

Igaz, hogy ezekre rájöjjünk, stabil családi háttérre, megfelelő mintára és némi szülői szigorra is szükségünk van a felnőtté válás során.

Kevés stabilitás jutott azoknak a cigány gyerekeknek, akik csoportosan koldulnak Beregszász főterén, vagy bármely más kárpátaljai városban. Általában nem adok pénzt a koldulóknak, de egy évek óta „pályán lévő” fiúval némi őszinteség fejében gyakran kivételt teszek. Nem hazudja, hogy kenyérre kell a pénz. Elmondja, hogy ragasztót szeretne venni, vagy még nem gyűjtötte össze az aznapra megszabott összeget a behajtójának. Ha mégis kenyérre kér, akkor együtt veszünk valamilyen ételt, amit szépen elfogyaszt az utolsó morzsáig. Tudja, hogy egy héten egynél többször nem számíthat apróra vagy ételre tőlem, és a „barátait” is elhessegeti, ha a nyomomba erednének. Mindig jól nevelt gyerekként viselkedik a jelenlétemben. Soha nem káromkodik vagy csap hisztit, ha épp üres kézzel marad.

Ugyanezt a kamaszt láttam már esküdözni, hogy soha nem ivott még alkoholt, vagy szívott ragasztót, átkozódva káromkodni turistákra, kábultan pocsolyában feküdni vagy kapualjat rugdosni. Ha észrevesz ilyenkor, próbál messziről elkerülni, mert tudja, hogy nem ezt az arcát ismerem, s fennáll a veszélye, hogy elesik egy viszonylag stabil bevételi forrástól.

A kolduló szipusgyerek viselkedése jutott eszembe, miután tegnap elém jött a hír: az Európai Bizottság javaslatot fogadott el arra vonatkozóan, hogy Ukrajna egymilliárd euró összegű uniós támogatásban részesüljön a gazdasági stabilizáció és a strukturális reformok előmozdítása céljából.

A kifizetés fejében Ukrajna megígéri, hogy reformintézkedéseket hajt végre az ukrán gazdaság sebezhetőségének csökkentése érdekében, s fokozza a korrupció elleni fellépést. Az ország természetesen megígéri, vállalja, s ha kell, akkor a csillagokat is leimádkozza az égről, csak csikarja ki az újabb alamizsnát.

De mi a garancia, hogy betartja az ígéreteit?

Alig pár hete, hogy az EU leállította hat nyugat-ukrajnai határátkelőhely felújítására szánt összegek invesztálását és benyújtotta a számlát a már korábban átutalt milliókról. De hiába a számla, ha nincs, aki fizessen, mert az utolsó kopijkát is elnyelték a fiktív kivitelezők feneketlen zsebei. Hogyan fékeznék meg a korrupciót, mikor a fejétől bűzlik az a bizonyos hal és generációkat itatott át a tolvajmentalitás? Ugyanakkor miért akarna megváltozni bárki, ha tökéletesen működik a koldusmódszer és senkitől nem jön feddés a törvényszegések, tolvajlás, csalások elkövetéséért?

Kutyából nem lesz szalonna, Ukrajnából pedig – a jelenlegi tendenciák tükrében – egy jó ideig európai mentalitású, demokratikus ország. Ugyanakkor, ha az EU engedi, hogy Ukrajna fejőstehénnek nézze, bedől a piti hazugságoknak, a rendre megszegett ígéreteknek, segítő jobbot nyújt, amikor földbe döngölik az állampolgárok jogait, s nemzetiségtől függetlenül lehetetlenítik el a megmaradásukat, akkor talán nem csak a kék–sárga országban került porszem a gépezetbe, s Európának is illenék elgondolkodnia, hogy érdemes-e milliárdokat invesztálni egy országba, melyet a hazugságok mellett gyakorlatilag csak a Szentlélek tart egyben…

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma