Maljuk: az SZBU célzott csapásokat hajt végre
Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke a Politicónak adott interjút, amelyet az SZBU sajtószolgálata is közölt.
Maljuk közölte: a biztonsági szolgálat fokozza tevékenységét az ellenséges vonalak mögött annak érdekében, hogy a háború minél közelebb kerüljön a Kremlhez. A kiemelt célpontok között említette az orosz hadihajókat, katonai bázisokat és a fegyverszállítási logisztikai folyosókat.
– fogalmazott Maljuk. Szavai szerint a különleges szolgálat most azon dolgozik, hogy kiszorítsa az orosz fekete-tengeri flottát a Krímből. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a nemzetközi jognak megfelelően cselekszenek.
„Az SZBU műveleteinek nagy része Ukrajna területén zajlik – a Donbászban, a Krím félszigeten és a Fekete-tengeren. Ez a mi földünk, és minden lehetséges módszerrel felszabadítjuk a megszállók alól”
– hangsúlyozta az SZBU vezetője.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy rádióinterjúban elmondta, hogy Oroszország – Ukrajna elleni inváziójának tavaly februári kezdete óta – 7400 darab különböző típusú rakétával és 3700 Sahid drónnal támadta az ország területét. Ezekből az ukrán légvédelem 1600 rakétát és 2900 drónt semmisített meg.
Forrás: MTI
Nyitókép: illusztráció