Mennyiért kaphatunk útlevelet?

Az Ukrán Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság 170 hrivnyában állapította meg az útlevelek árát (erről bővebben ITT).

A törvény szerint az útlevél kiállításához mindössze az állampolgár kérvényére, születési anyakönyvi kivonatára, adószámára, személyi igazolványára és a 170 hrivnya befizetését igazoló nyugtára van szükség (az Ukrán Miniszteri Kabinet 2004. március 24-én kelt 10. számú rendelete).
Az útlevél-igénylési eljárásban azonban korántsem ennyire egyértelműek a feltételek és a követelmények.
Hogy mennyivel lesz vékonyabb a pénztárcánk a migrációs osztályra útlevélügyben tett látogatásunk után, az a tájékozottságunktól és az ügyintézőtől is függ, legalábbis ezt mutatja a gyakorlat. Ha kellőképp meggyőzően állítjuk a hivatalnokoknak, hogy jogunk van 170 hrivnya ellenében útlevelet készíttetni, és ezt bírósági határozattal is alátámasztjuk, akkor nagy eséllyel sikerül „rávennünk” az illetékes szerveket a törvények betartására. Minden más esetben jóval magasabb áron lehetünk új útlevél tulajdonosai. Rövid lista azokról a „szolgáltatásokról”, amelyekért plusz illetéket számol fel az útlevélosztály: állami díj: 170 hrivnya, a szolgáltatás ára: 87,15 hrivnya, a nyomtatvány ára: 120 hrivnya. Ez összesen 377,15 hrivnyát tesz ki. További összegek járulhatnak még a fentiekhez a büntetlen előéletet igazoló igazolás kiállításáért, vagy egyéb olyan szolgáltatásokért, amelyeket a törvény szintén nem ír elő.
Néhány aktivista 2014. február 18-án „170 hrivnyás” útlevélért folyamodott, de kérvényüket nem fogadták el, ezért bírósághoz fordultak. A kivizsgálás eredményét március 19-én hozta nyilvánosságra a Kárpátaljai Megyei Ügyészség: a migrációs osztály 1582 gyermekútlevelet állított ki drágábban az indokoltnál; a törvény által nem előírt okmányokat követelt a kérvényezőktől, illetve a kötelezően bekérendő iratok nélkül állította ki az útlevelet egyes személyeknek; törvénytelenül utasította vissza több esetben az állampolgárok kérvényét. Az ügyészség nyilatkozata szerint az útlevél ára nem több 170 hrivnyánál.
A vizsgálat eredményének ismeretében az aktivisták kérelmezték az Ukrán Állami Migrációs Szolgálatnál, a megyei és helyi önkormányzati szerveknél, hogy menesszék állásukból Kárpátalja migrációs osztályának vezetőit.
Mindeközben a helyzet változatlan – az illetékes szervek nem hajlandók kiállítani az útlevelet 170 hrivnya ellenében. Ihor Mihajlisin, a Kárpátaljai migrációs szolgálat vezetője március 25-én a hivatal előtt összegyűlt útlevél-kérelmezőknek azt mondta, hogy az Ukrán Legfelsőbb Bíróság díjszabásról szóló rendelete nem ismert számára, illetve, hogy a megnevezett összegért senki sem juthat útlevélhez. A Kárpátaljai Megyei Ügyészség március 26-án tájékoztatta az Ukrajnai Általános Ügyészséget a helyzetről és annak kivizsgálását kérte.
Amíg a jogi csatározás folyik, a jelenleg meghatározott díjszabások sem egységesek. Érdekes, hogy (hivatalosan meg nem erősített adatok szerint) ki mennyiért juthat ma Kárpátalján útlevélhez:

• 170 hrivnya – bírósági határozat bemutatása esetén
• 257 hrivnya – jó kapcsolatokkal rendelkező személy, rokonok, „kedvezményezettek” számára, illetve, ha meggyőzzük a hivatalnokot, hogy az űrlapért nem kell díjat fizetnünk
• 377 hrivnya – minden, a migrációs osztály által előírt díj kifizetése esetén
• 407 hrivnya – minden, a migrációs osztály által előírt díj, valamint az önkéntes, 30 hrivnyás hozzájárulás kifizetése esetén.

Miközben Ukrajna jogállamiságában Európához igyekszik felzárkózni, sok esetben még mindig reménytelennek látszik, hogy a hivatalos szervek a hatályos törvények szerint járjanak el. Biztató jel azonban, hogy egyre többen vannak tisztában jogaikkal és adnak hangot elégedetlenségüknek, akár jogi úton is. Előbb-utóbb hátha eredménnyel.
A mukachevo.net nyomán.