Miért hazudnak a gyerekek?

A gyerekek hazugságainak hátterében számos ok meghúzódhat. Legtöbb esetben csupán tetteik következményeit szeretnék elkerülni általa, de mások védelmében vagy a jó szándéktól vezérelve is hazudhat egy gyerek. Szülőként mit tehetsz, ha csemetédet tetten éred?
Egy felmérés szerint egy felnőtt átlagosan négyszer füllent naponta, ami megközelítőleg 1500 hazugságot jelent évente. ennek fényében nem meglepő, hogy néha gyermekeink is valótlan állításokat találnak ki. A legtöbb esetben ezek hátterében egy büntetés elkerülése vagy a felelősségvállalás elhárítása áll.

Számos módszer és különböző technika áll a szülők rendelkezésére, amelyek segítenek elkerülni azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor a gyermek hazudik. A legtöbb esetben elég a háttérben meghúzódó okokat ismerni ahhoz, hogy könnyen megértessük gyermekünkkel tette súlyosságát. De valójában ki a hibás azért, hogy hazudik a gyerek?

Mi a hazudozás oka?

A gyerekek hazugságai sok esetben a szülők nevelési hibáinak eredményei, a legtöbb esetben azonban nem közvetlenül. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy erre tanítják gyermeküket, csupán nem magyarázzák el megfelelően a különböző viselkedésformák közötti különbségeket és nem tanítják meg őket felelősséget vállalni tetteikért.

A legtöbb gyermek azért hazudik, mert ez által valamilyen büntetést szeretne elkerülni vagy egyszerűen csak nem szeretne megbántani másokat. A hazugságnak számos formája létezik és sok esetben nem szándékos, sőt kifejezetten pozitív indíttatásból származik. Van, hogy „javítani” szeretnének társadalmi helyzetükön a barátok előtt, vagy bizonyos előnyökben akarnak részesülni. Máskor bizonytalannak, hibásnak vagy fenyegetettnek érezik magukat. Tehát a legfontosabb, a hazugságok okaink tisztásása.

A gyermekek különböző okok miatt hazudnak:

• Az egyik leggyakoribb ok a félelem. Amikor a gyerekek félnek a tetteik következményei miatt, hazudni próbálnak, hogy leplezzék ezeket a tévedéseket (Talán túl szigorúak a szabályok? Túl szorosra vannak szabva a korlátok? Biztos vagy abban, hogy a gyermekednek van bátorsága beszélni veled bármiről?).

• Hazudnak, hogy valakit megvédjenek.

• Túlságosan dús fantáziájuk van vagy az igazság meglehetősen unalmas a számukra. (Az óvodás lelkesen meséli, hogy űrlényekkel találkozott a kertben.)

• Ki szeretnének kerülni egy feladatot (Mostál-e fogat? Igen, apa!)

• Tévedésből is hazudhatnak. Néha a hazugságok véletlenszerűen indulnak, főleg akkor, ha a gyermek tudja, hogy valami rossz fát tett a tűzre. (Ki törte el a azt a régi széket? Nem én!).

• Szeretet és elfogadás érdekében is hazudhatnak. A gyermekek gyorsan és könnyen akarnak jó benyomást kelteni, sok esetben pedig maguk a szülők tanácsolják ezt nekik (Ízlett a nagyi sütije? Igen! – még akkor is ha nem ez a kedvence).

Mit tehetsz, ha gyermeked hazudik?

Az igaz, hogy nem tudod leszoktatni a gyermeket a hazudozásról, de azt megteheted, hogy kevésbé díjazott cselekedetnek ismerje meg. Nagyon sok gyermek azért hazudik, mert úgy érzi, hogy meg kell védenie magát. Te ki tudod védeni ezt a szükségletet azáltal, hogy nem teszed a gyermeket olyan helyzetbe, amelyben nyomás nehezedik rá, hogy viselje tettei következményeit.

• Próbálj meg inkább beszélni vele arról, hogy mi történt, és hol csúszott be a hiba, nem pedig hibáztatni őt.

• Na analizáld túl a dolgokat („Miután kijöttél iskolából melyik úton jöttel haza? És ez pontosan három óra tíz perckor történt?”), felejtsd el a lámpával világított éjszakákat vagy a késő estig tartó vallatásokat. Arra figyelj inkább, hogy a beszélgetésetek célja a kommunikáció legyen, másképpen a gyermek magába zárkózik és nem fogja többet érzéseit megosztani veled.

• Ha netán a jó szándékot keresed a gyermekedben arra is gondolj, hogy lehet részéről a hazugság egy rosszul értelmezett túlélési mechanizmus.

• Vigyázz arra, hogy egyik hazugság a másikat szüli és a gyermekek könnyűszerrel vetik magukat egyik hazugságból a másikba. Viszont minél többet hazudik a gyermek, annál nehezebb lesz ettől a szokástól megszabadulnia.

• Amikor a gyermek nem hallgatott rád és megszegte a szavát, ne tartsd hazugságban vagy számára előnytelen helyzetben. Ha erőszakosan kikérdezed, csak további hazugságokat kényszerítsz ki belőle; inkább próbáld meg egy beszélgetés keretén belül megközelíteni a témát. Ha gyermeked például megütött szemmel jön haza, és te elkezdesz kiabálni, hogy: „Esküszöm megbüntetlek ha megtudom, hogy verekedtél! Verekedtél ma?”, a gyermek olyan helyzetbe kerül, hogy vagy hazudnia kell: „Á, dehogy! Csak nekimentem egy falnak” vagy ellenkező esetben szembe kell nézzen az indulatoddal. Inkább próbálj meg egy barátságosabb hozzáállást biztosítani a számára: „Jaj, mi történt? Gyere, ülj le és meséld el nekem!”.

• Az igazságot nehéz kimondani. Bevallani valamit elég kockázatos lehet, és a kockázat vállalása mindig nehéz dolog. Tehát, ha a gyermeked bevall valami csínytevését, te a következőket teheted:

1. megköszönöd neki, hogy elmondta az igazat és megdicséred a bátorságaért ÉS

2. kiszabod számára a megfelelő büntetést.

A második lépessel kezdeni anélkül, hogy az elsőt figyelembe vetted volna legalább akkora tévedés, mintha csak az első lépést alkalmaztad volna. A gyermek kell, hogy érezze, hogy amit bevallott azt jól tette, viszont kell vállalja a következményeket is. A pozitív reakció segítségével könnyebben viseli büntetését és növeli etikai tudatát is.

• Sose dorgáld meg a gyermeket amikor igazat mond, hanem dicsérd meg a bátorságért és csak akkor szabj ki büntetést a számára, ha olyan dolgot tett, amiért valóban büntetést érdemel.

• Mielőtt leülteted a gyermeket, hogy beszéljétek meg a hazugságot és annak következményeit, bizonyosodj meg arról, hogy valóban hazudott. Egy alaptalan vád, vagy kétséges hozzáállás amikor a gyermeked valójában igazat mondott komoly k9vetkezményekkel járhat.

Soha ne felejtsd el, hogy gyermeked számára te vagy a szülői példakép, ezért igyekezz ennek megfelelő képet kialakítani magadról.

forrás:csaladvilag.hu