Mikita: a magyar közösségek jogainak biztosítása prioritás

A magyar közösség képviselőivel találkozott Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője április 7-én Kárpátalján.

A megbeszélésen napirendre kerültek a nemzeti közösség életét érintő kérdések, a kisebbségi jogok védelme, valamint az orosz narratívák elleni fellépés is.

A kisebbség képviselői köszönetet mondtak a hatóságokkal való magas szintű kommunikációért és együttműködésért, a biztonsági intézkedésekért, valamint az infrastrukturális fejlesztésekért, amelyek a magyarlakta településeken valósulnak meg.

Az eseményen szó esett Petei Judit Ukrajna Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szabadság Szolgálatának Tanácsába történő kinevezéséről is.

– Ez a kinevezés a nemzeti szintű képviselet megerősítését jelenti, ami elősegíti a helyi közösségeket érintő döntések hatékony meghozatalát és Ukrajna uniós csatlakozásának felgyorsítását

fogalmazott Viktor Mikita.

Az Elnöki Hivatal helyettes vezetője azt is elmondta, hogy dokumentálják Oroszország azon törekvéseit, amelyek a magyar közösségek manipulálására irányulnak.

– Oroszország saját érdekei mentén próbálja befolyásolni a kárpátaljai magyarokat, hogy ezzel akadályozza Ukrajna uniós csatlakozását. Ezt nem fogjuk hagyni. A magyar közösség sem fogja hagyni. A teljes körű agresszió kezdete óta blokkoljuk ezeket a kísérleteket, és ez ezután is így lesz.

– Ezért a nyelvi, kulturális és vallási identitásuk megőrzéséhez és kibontakoztatásához szükséges jogok és lehetőségek biztosítása Ukrajna számára kiemelt prioritás. A nemzeti közösségekre vonatkozó jogszabályok fejlesztése továbbra is folytatódik.

Nyitókép: Viktor Mikita/Facebook

Kárpátalja.ma