Ne adjunk pénzt a koldusoknak!

Arra kérik a kárpátaljaiakat, hogy ne adjanak pénzt a koldusoknak, ugyanakkor legyenek könyörületesek – ezzel a felütéssel kezdett fejtegetésbe nemrég a Mukachevo.net hírportál. Az írás középpontjában a koldusmaffia és a gyermekkoldultatás áll.

A portál szerint a koldulás egy szervezett, jól jövedelmező vállalkozás, könnyű üzlet, ráadásul adózni sem kell utána. Könnyen összeszorulhat a szívünk, ha földön fekvő koldusok esedeznek alamizsnáért, s még könnyebben kinyílhat a pénztárcánk, ha egy kisgyerekkel lévő nő kéreget, hogy „biztosítani tudja gyermeke számára a szükséges gyógyszereket és a mindennapi betevőt”. Korántsem ekkora mértékű a szülői szeretet – olvashatjuk az említett cikkben –, a kicsik legtöbbször altató és alkohol hatása alá kerülnek, hogy ne zavarják a szülőket a „munkanap” alatt, ha ugyan valóban a vér szerinti anyuka koldul a gyermekével, sokszor ugyanis bérbe veszik, vagy egyszerűen ellopják őket alkoholista szüleiktől.

E sorokat olvasva akaratlanul is az egyik közösségi oldalon elterjedt blogbejegyzés juthat eszébe az olvasónak, mely szerint a gyermekeket alkohollal és kokainnal kábítják el a koldusmaffia tagjai. Nem meglepő tehát, hogy a csöppségek gyakran esnek áldoztául a „kemény munkának”, mely a gyermek halálával sem ér véget, másnap új nap kezdődik… egy új gyerekkel.

A blogbejegyzés egy angol nyelvű írás rövidített változata. A magyar nyelvű szövegből nem derül ki a helyszín, mely lehetne akár egy budapesti aluljáró is, míg az illusztrációnak használt képek inkább a közel-keleti országok érzetét erősíthetik. Az eredeti szövegből kiderül, hogy a helyszín Ukrajna, pontosabban egy kijevi metróállomás. A blogbejegyzést olvasva a korábbi ukrán cikk mondatai köszönnek vissza az adott írásból, pontosabban láthatjuk, hogy a fent említett írás szerzőjét is hatása alá vonta az interneten keringő bejegyzés, melynek valóságalapjában nem lehetünk teljesen biztosak.

Kárpátaljai viszonylatban nehezen tudnánk felfedezni a szervezett koldulás nyomait a hol tolószékben, hol útszélen fekvő, ragasztó, olcsó szesz vagy egyéb hallucinogén szerek hatása alatt lévő kéregetőkön, a mezítlábas cigánygyerekeken és a nap mint nap kukát túró „ismerős arcokon”. Azt tényként kezelhetjük, hogy a magasabb állami támogatás reményében gyakrabban néznek anyai áldás elé a roma (cigány) nemzetiségű nők térségünkben, s egyre többször hallhatunk olyan híreszteléseket, miszerint a megérdemelt összeg felvétele után elhagyják, eladják feleslegessé vált gyermekeiket, a nagyvárosokba szállítják őket és koldultatásukkal jó pénzhez jutnak a koldusmaffia tagjai.

Le kellene vetkőzni az egyre inkább eluralkodó, elkényelmesedett közömbösséget ahhoz, hogy megtudjuk van-e valóságalapja a híreszteléseknek, esetleg csak városi legendáról lenne szó. A kiskorúak bevonása a koldulásba háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetést vonhat maga után elméletileg, ám a gyakorlatban a megbízott szervek is közömbösek a problémával kapcsolatban.

Az egyetlen lehetséges kiút és megoldás az lehet (s ebben a fent említett szövegek is megegyeznek), ha nem adunk pénzt a koldusoknak, bármennyire is fájó a hányatott sorsú gyermekek mellett szó nélkül elhaladni. Amíg a szülőknek jövedelmezőbb lesz utcára küldeni a gyermekeiket, addig nem számíthatunk rá, hogy iskolába adják őket, s nyilvánvalóan folytatni fogják eddigi tevékenységüket. Ha a koldusmaffia tagjai nem jutnak pénzhez, akkor reménykedhetünk abban, hogy felhagynak a bűnözéssel (legalább is a bűnözés ezen formájával).