Orbán: nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni
Mindig én vagyok a feketelábú, ha migránskérdésről van szó – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök ezért rendszerint felszólal az uniós csúcstalálkozókon, ha erről van szó.
A kormányfő elmondta: több száz ember dolgozik azon, hogy előkészítsék az uniós csúcstalálkozókat. Őket hívják serpának (teherhordóknak).
Legutóbb három kérdés volt, többek között a migráció és Oroszország. Ezekről a 28 tagállam képviselői hónapokig egyeztetnek. Létrejön egy záró dokumentum, ebbe mindegyik tagállam „bele tudja magát képzelni”. Erről indul meg a beszélgetés a csúcstalálkozón. A V4-ak általában felosztják a témákat, mindig van egy szószóló, aki a közös álláspontot ismerteti.
Renzinek oka van arra, hogy ideges legyen
Matteo Renzi olasz miniszterelnököt, Firenze polgármesterét “komoly embernek” nevezte. Úgy fogalmazott: jó oka van az olasz miniszterelnöknek, hogy ideges legyen. Van jó okunk, hogy róluk szolidaritással és barátsággal gondoljunk, ez azonban nem változtat azon, hogy nem teljesítik a schengeni kötelezettségeket. Ez a feladat nehéz, de nem lehetetlen. Európa pedig nem adja meg a kellő segítséget. A Frontexnél 1500 ember dolgozik, a magyar határszakaszon 8 ezer – vetette össze.
Ráadásul ezek nem határvédelemmel foglalkoznak, hanem „utaztató ügynökök”, segítik a minél gyorsabb bejutást az Európai Unióba – tette hozzá.
Brüsszel nem megállítani akarja a migrációt
A célban nincs egyetértés, ezért az eszközökben is sok a konfliktus. Brüsszel nem megállítani akarja a migrációt, hanem együtt élni vele.
A nagy játékosokra várunk
Arra a kérdésre, miért nincs Brüsszelben olyan, aki az asztalra csapna, és azt mondhatná, a Frontex egy vicc, azt válaszolta: ezt elvileg ő megtehetné, de itt méretbeli problémák vannak, a „nagy játékosokra várunk”. Egyelőre ellenszélben érkezik és távozik az uniós csúcsokról – hangoztatta.
Márciusban arról döntöttek, hogy a külső határokat erősítik meg, a belső határvédelmet pedig gyengítik. A nagy államok azonban most úgy látják, az olasz és a török határokat kell megerősíteni.
Beszélt arról is, nem véletlenül hozott a kormány egy olyan döntést, miszerint az ide érkező migránsok ne kapjanak nagyobb napi támogatást, mint egy magyar állampolgár. Emiatt is „feketelábúak” voltunk Brüsszelben – említette meg.
Erőnkön felül költünk határvédelemre
Azt is mondta, hogy határvédelemre arányaiban többet költünk, mint Németország. Ezzel védjük a mögöttünk lévő országok – Ausztria és Németország – biztonságát. Mi erőnkön felül vállalunk határvédelmi költségeket, és ez nem más, mint szolidaritás – szögezte le.
Nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni
Szólt arról is, hogy 2011-2013-ban a letelepedési kötvény kibocsátása egy sikeres konstrukció volt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megbízást kapott arra, hogy év végéig vizsgálja felül a rendszert.
Kérdésre válaszolva azt mondta: nem számít arra, hogy a Jobbik megszavazza az alkotmánymódosítást, hiszen egy feltételhez kötötte azt, amit a kormány nem teljesít.
Mint fogalmazott: nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni úgy, ahogy a Jobbik fütyül. Ezért beterjesztik az alkotmánymódosítást a parlamentbe, és mindenkinek lelke rajta, milyen döntést hoz – tette egyértelművé.
Jó és rossz forgatókönyv
Lesz egy csatánk az Európai Unióval. Van egy jó és egy rossz forgatókönyv.
Van az asztalon a kötelező kvótáról egy javaslat, amit mi folyamatosan vétózunk. Ezt a patthelyzetet úgy akarjuk feloldani, hogy a soros elnök Szlovákia terjesszen elő egy javaslatot a probléma megoldására a decemberi csúcson. Ha erről meg tudunk egyezni úgy, hogy az a magyar érdekekkel összhangban legyen, az a jó forgatókönyv.
De az is előfordulhat, hogy fennmarad a mostani patthelyzet, a nagy államok visszaélnek erőfölényükkel, és le akarják tuszkolni a torkunkon a kvótát.
Akkor alkotmányos ellenállás lesz, komoly vita folyik majd arról, rákényszeríthető-e egy uniós tagállam népére egy idegen népesség, vagyis eldől, ki dönt arról, hogy az európai népesség saját tagállamaiban kivel él együtt, maguk a tagállamok, vagy Brüsszel elveszi ezt a jogot – magyarázta a kormányfő.