Orvosok és papok a magzati létről

Mikortól számít az ember embernek? Érző, már gondolkodni is képes, lélekkel felruházott biológiai entitásnak? A születéstől? A fogantatástól? A méhen belüli fejlődés valamelyik lépcsőfokától? Joga van-e a magzatnak az élethez? El lehet-e dönteni egy magzatról, hogy joga van-e megszületni, ki döntheti ezt el, és mely esetekben számíthat elkerülhetetlennek a művi terhességmegszakítás? Mindezek igen súlyos kérdések, melyekről világszerte komoly viták folynak. Szűkebb pátriánkban is magzatokat ábrázoló plakátokon olvashatjuk az apróságok szájába adott kérést: „Anya, adj nekem életet!” Lapunk munkatársa is a magzati léttel kapcsolatos kérdésekkel fordult két hazai szülész-nőgyógyászhoz, illetve két kárpátaljai egyházi személyhez, hogy orvosi, valamint egyházi szempontból világítsák meg a témát.

– Az élet egy ondósejt és egy petesejt találkozásával veszi kezdetét – fejti ki dr. Stul Ilona, a Nagyszőlősi Járási Kórház szülész-nőgyógyásza. – A petesejtet a peteérés után több millió ondósejt közelíti meg, melyek fermenteket választanak ki, s egyikük ennek révén tudja feloldani a petesejt külső burkát. A megtermékenyült petesejt – melyet ekkor már plasztocisztának nevezünk – még 5-7 napig vándorol a petevezetékben, majd beágyazódik a méh nyálkahártyájába.

Bármelyik fejlődési szakaszban is távolítják el az embriót vagy a magzatot, az művi terhességmegszakításnak számít. Ukrajnában a törvények lehetővé teszik, hogy a magzat 12 hetes koráig, a méhlepény (placenta) kialakulásának a kezdetéig a várandós hölgy különösebb indoklás nélkül is megszakíttassa terhességét. Ám ez a beavatkozás már ekkor is veszélyeket hordoz magában. A problémák egyike a nők hormonháztartásának a felborulása. Ugyanis a terhesség ideje alatt olyan hormonok választódnak ki a szervezetben, melyek elősegítik, hogy a kismama ki tudja hordani magzatát. Más hormonok kiválasztódása viszont időlegesen leáll, hogy ne zavarják a terhesség lefolyását. A művi terhességmegszakítás ezeket a hormonális folyamatokat zavarja meg. Pszichikai problémák is felmerülnek, a hölgyek a műtét után hosszú ideig nem tudják feldolgozni a lelki sérülést. Ráadásul operáció közben – az embrió vagy a magzat bármelyik életkorában is végzik el azt – megsérül a méhnyálkahártya, ami méhgyulladást okozhat, ez pedig meddőséghez vezethet.

A méhen belül fejlődő kis életről különben elmondhatjuk, hogy már pár hetes korában védi magát, bújna, ha el akarják távolítani. Ösztönösen védekezik.

– Sok kultúrában – köztük a japánban – nem is a születéstől, hanem a fogantatástól számítják az egyes ember életét – kapcsolódik be a beszélgetésbe dr. Papp György, a Beregszászi Járási Kórház szülész-nőgyógyásza. – A fejlődő kis életet 10 hetes koráig embriónak, azután pedig magzatnak nevezzük, s már a magzatnál is kifejlődött szervrendszerek vannak, köztük az idegrendszer is. Minden olyan szervvel rendelkezik, mint amilyenekkel egy felnőtt bír.

Mi indokolhatja orvosi szempontból az abortuszt? – merülhet fel a kérdés.

– Indok lehet, ha már elhalt a magzat, vagy ha a kihordása és/vagy a világrahozatala veszélyezteti a kismama életét, például a hölgy olyan szív- vagy veseproblémákkal küszködik, melyek a terhesség következtében súlyosbodhatnak, a gyógyszerek pedig nem kompenzálják a negatív hatásokat – magyarázza dr. Stul Ilona. – Orvosi indok lehet továbbá a terhes nő pszichés betegsége, vagy a magzat súlyos rendellenessége, ha a magzat genetikailag sérült, például Down-kórban vagy Edwards-szindrómában szenved. Az abortuszt végeztetők óriási többsége viszont – szűkebb pátriánkban – megélhetési okok miatt jelentkezik a műtétre.

– A művi terhesség­meg­sza­kítások mindössze egy százalékát végzik el orvosi okok miatt. Az abortusz elsősorban szociális probléma – erősíti meg dr. Papp György. – A szülész-nőgyógyászokat egyes helyekről támadások érik a terhességmegszakítások miatt. De hát az orvosok senkit sem beszélnek rá az abortuszra. Ukrajnában – a legtöbb európai országhoz hasonlóan – a törvény engedélyezi a művi terhességmegszakítást. A terhes nők döntik el, hogy el akarják-e vetetni magzatukat, a szülész-nőgyógyász szakorvosoknak pedig a törvény értelmében tiszteletben kell tartaniuk az elhatározásukat, ezt mondja ki a szabályzatunk. Így amikor nem vállalom az abortuszok elvégzését – mert nem egy szülész-nőgyógyász szakorvoshoz hasonlóan nem bírom megtenni –, lényegében szabálytalanul járok el… Amúgy ki más végezné el az abortuszt, mint a nőgyógyász? Talán a belgyógyász?… Egy korábbi időszakban, Sztálin regnálása idején a Szovjetunióban betiltották a művi terhességmegszakítást. Így több nő otthon végeztette el az illegális műtétet hozzá nem értő személyekkel, s a szakszerűtlen operációk rengeteg komplikációhoz vezettek… A fejlett országokban a terhességeket megtervezik, előtte mind a férj, mind a feleség orvosi kivizsgálásra jelentkezik, és családtervezési központokban készülnek fel a gyermeknevelésre. Sőt, Ukrajnában is léteznek reprodukciós központok. Más kérdés, hogy az utóbbiak nem úgy működnek, ahogy kellene…

– Az emberi lét – mióta csak ember létezik – mindig nagy kérdés volt. A teremtés óta maga az ember próbálja megadni rá a választ – szól hozzá a témához Józan Lajos huszti református lelkipásztor. – Én mint hívő keresztyén és református lelkipásztor, azt vallom, amit a mi embervilágunkba érkezett Isten-Ember, Jézus Krisztus vallott, aki nemcsak azt jelentette ki tökéletesen, hogy kicsoda az Isten, hanem azt is, kicsoda az ember. Az Ő örök kijelentéséből tudjuk, hogy az Ő kegyelmi ajándéka az élet, testestől-lelkestől. („Övé a Föld és annak teljessége” – 24. Zsoltár) Tehát Isten az élet tulajdonosa. Mi nem rendelkezhetünk önmagunkkal – a szülők sem. A fogantatásunkkor a mákszemnyi életkezdemény test és lélek egyszerre, mert nincs test lélek nélkül, és lélek sincs test nélkül. A kettő együtt – mint emberi élet – elindult a fejlődés és az emberi kiteljesedés felé. Minden élet megszakítása bűn, emberölés. Ugyanakkor ebben a mi megromlott világunkban lehetnek kritikus, veszélyes vagy veszélyeztetett élethelyzetek. Ilyenkor az orvosoknak mint szakembereknek, a legbölcsebb döntésre van szükségük, mindig szem előtt tartva a legdrágábbat, az életet, amire az esküjük is kötelezi őket: a legvégsőkig menteni, ápolni és védeni az életet.

– Egyházunk tanítása szerint az élet a fogantatás pillanatában veszi kezdetét – magyarázza Egressy Miklós jánosi görögkatolikus parochus. – A megfogant magzat különálló élő test, aki az édesanya testében fejlődik, és csak a Jóisten veheti el. Meg lehet-e szakítani a terhességet, ha a magzatról azt állapítják meg, hogy súlyos rendellenességben szenved? Az orvostudomány sem tudja minden esetben tévedhetetlenül megállapítani, hogy csakugyan fennáll-e ez az állapot. Ki képes megmondani, hogy nem egy ép gyermek születne-e meg? Ha valóban életképtelen gyermek jönne a világra, a szülőknek akkor is gondozniuk kell őt, és Istenre kell bízni, hogy mikor veszi el az életét. És ha súlyosan sérült, de amúgy életképes gyermek születne meg, neki is meg kell adni az esélyt az életre. Meg lehet-e szüntetni egy terhességet, ha veszélyezteti az édesanya életét? Ha beható vizsgálatok után kiderül, hogy nem túlozzák el a veszélyt, és csakugyan ez a helyzet áll fenn, az édesanyának joga van, hogy eldöntse: a saját életét tartja-e fontosabbnak vagy a születendő gyermekéét. S tulajdonképpen nem is csak az anyának, hanem a családnak kell döntést hoznia a terhesség megszakításáról vagy nem megszakításáról. Az édesapának is szerepet kell vállalnia a döntéshozatalban…

Újságíróként – a szakorvosok, illetve az egyházi személyek válaszai alapján – a tisztelt olvasókra bízom saját álláspontjuk kialakítását. S mivel valóban komoly etikai problémáról van szó, szívesen fogadnék olvasói leveleket is a kérdés kapcsán akár szülőktől, akár orvosoktól, akár teológusoktól.