Több híres sportoló nehezen felejti Csernobilt – Sevcsenko, a Klicsko testvérpár és Olga Korbut emlékezik (1. rész)

A természet könyörtelen munkát végzett. A város központi stadionjának a helyén ma erdő van. A pályát nyír- és nyárfák nőtték be, gyökereikkel feltörték az aszfaltozott futópályát, eltorlaszolták a főbejáratot. A lelátóra vezető betonlépcsőt nagy foltokban moha boríja, s az elkorhadt faülésekből kis hajtások törnek elő.
1986. április 26-án történt, hogy felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es blokkja. A baleset után a környéken lakó több tízezer embert, köztük Pripjaty város teljes lakosságát evakuálták, hogy soha többé ne térjenek vissza elhagyott lakóhelyükre – emlékeztetett a The New York Times.
A csernobili katasztrófa közvetve, vagy közvetlenül több nemzetközileg ismert sportoló életét is megváltoztatta. Köztük van az ukrán futballsztár Andrij Sevcsenko, a nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címen osztozó Klicsko testvérek, Vitalij és Vlagyimir, és az egykori szovjet tornász olimpiai bajnok, Olga Korbut.
„A Szovjetunió szétesése után az emberek azt se tudták, hogy Ukrajna város-e, vagy ország – mondta Vlagyimir Klicsko, akinek az apját katonaként vezényelték a katasztrófa helyszínére. – A legegyszerűbb volt azt mondani, hogy ‘Csernobil gyermekei vagyunk’. Elvesztettük apánkat. Csernobil része az életemnek, és sajnos nagyon sokunk életének.”
Aki a rendkívüli helyzetek ukrán minisztériumának égisze alatt működő Csernobilinterinformnál 200 dollárt befizet, az elmehet az atomerőmű zárt övezetébe, ahol állítólag minimális kockázattal jár egy rövid látogatás. A kalandra vállalkozók Pripjaty növényekkel benőtt főútján, a Lenin bulváron mennek végig. Megállnak a Polisszia Hotel melletti bevásárlóközpontnál, ahol láthatnak összegömbölyödött kígyót a fűben, egy tó kövein sütkérező békákat és kerekes játékkacsát. Aki elég éber, az rókát, őket, nyulat, vaddisznót is megfigyelhet. A fülébe jutó hangok főleg a széltől, a madaraktól származnak, de ami a leggyakrabban hallható, az a csönd.
A látogatók arra is lehetőséget kapnak, hogy három futballpályányi távolságból lefényképezzék a négyes reaktort betemető beton és acél szarkofágot. Kétszáz tonna olvadt nukleáris fűtőanyag és törmelék van az építmény alatt. Ahhoz, hogy ez elveszítse szennyező képességét, több száz évre lesz szükség.
A most 32 éves Sztilijan Petrov a robbanáskor nem tartózkodott a négyes reaktor közelében. Hatéves kisfiú volt Bulgáriában, több mint ezer kilométerrel délebbre. Futballsztár lett, az angol első ligában szereplő Aston Villa kapitánya. Márciusban az orvosok akut leukémiát állapítottak meg Petrovnál. A bolgár futballválogatott orvosa szerint a betegséget a csernobili sugárzás okozta, s az, hogy az ország akkori kommunista vezetői nem tájékoztatták a lakosságot a veszélyről.
„Késő tavasz volt. Az emberek friss radioaktív zöldséget és egyéb élelmiszereket fogyasztottak” – mondta áprilistan a The Sun brit napilapnak Mihael Ilijev orvos, aki tizennégy éven át kezelte Petrovot. – Sokan, akik akkor gyerekek voltak, ezért lettek rákosok. Csernobili gyerekeknek hívtuk őket. A zömük azon a vidéken született, ahol Sztilijan.”
„Egy konkrét esetben nem lehet megállapítani, hogy a rákot sugárzás okozta-e, vagy sem”
Csernobil egészségügyi következményei nem olyan pontosak, nem olyan könnyen ellenőrizhetők, mint egy futballmeccs eredménye. A nukleáris szennyező anyag zöme Ukrajnának, valamint a szomszédos Fehéroroszországnak és Oroszországnak jutott a tudósok szerint. A halálos áldozatokra vonatkozó becslések nagyon változók, négyezertől több százezerig terjednek.
A pajzsmirigyrák a leggyakoribb betegsége az áldozatoknak, azt azonban az eddigi vizsgálatok alapján nem lehet állítani, hogy jelentősen megnőtt volna az érintett területen a leukémiás esetek száma – mondta Scott Davis, a Washingtoni Egyetem közegészségügyi iskolája epidemiológiai részlegének vezetője, aki több mint húsz évig tanulmányozta a csernobili esetet és több mint nyolcvanszor járt a régióban.
„Egy konkrét esetben nem lehet megállapítani, hogy a rákot sugárzás okozta-e, vagy sem” – állítja Davis, aki kapcsolatban ál a csernobili áldozatokat is kezelő seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központtal.
Vlagyimir Klicsko 10 éves volt 1986 tavaszán, a szovjet légierő egyik ezredesének a fia, s a kijevi katonai repülőtér területén lakott. Az iskolában több olyan gyakorlaton is részt vett, amelynek kiinduló feltételezése az volt, hogy az Egyesült Államok nukleáris támadást hajtott végre a szovjetunió ellen. Ilyenkor fedezékbe kellett húzódni, vagy a föld alá bújni. Aztán egy nap védőruhás embereket látott és járműveket, amelyeket vegyszerekkel permeteztek le. „Nyilvánvaló volt, hogy valami szörnyű dolog történt. Abban biztos voltam, hogy nem az amerikaiak tették” – mesélte Klicsko.
Az apjuk – szintén Vlagyimir – figyelmeztette a fiúkat, hogy ne menjenek ki a szabadba. Klicskót elmondása szerint az osztálytársaival négy hónapra egy fekete-tengeri településre vitték. Az apja helikopterrel repült Csernobilba a baleset utáni napokon, amikor a katasztrófa felszámolásán dolgozók elkeseredetten dolgoztak azon, hogy leállítsák a sugárzást.
„A kormányzat az első pillanattól kezdve megpróbálta eltitkolni az igazságot és kicsinyíteni a bajt – mesélte az idősebb Klicsko a fiai karrierjét bemutató, 2011-es dokumentumfilmben. – Azt a benyomást igyekeztek kelteni bennünk, hogy ami történt, nem súlyos. Akik elhagyhatták Kijevet, éltek a lehetőséggel, de ha az ember katona, teljesítenie kell a kötelességét.” (folyt.)
Forrás:MTI