Toulouse előtt, avagy az éjjel soha nem érhet véget

Vasárnap este tovább menetel a magyar labdarúgó-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon, hiszen Toulouse-ban nyolcaddöntőt játszik a belgákkal.

A csapat június 22-én a portugálok ellen a lyoni stadionban bizonyította rátermettségét, így – Christiano Ronaldo bánatára – nem maradt el a kiutazó magyar drukkerek ovációja. A kárpátaljai Fejes Norbert folytatja beszámolóját a csoportkör utolsó mérkőzésének helyszíni tapasztalatairól.

A lyoni útnak – az előző napi eredményeknek köszönhetően – már a biztos továbbjutás tudatában vágtunk neki. A Rhone folyó partján így már csupán egyetlen nyitott kérdés maradt a válogatott számára (természetesen az ellenfél kiléte mellett): az, hogy Lens-ban, Nizzában vagy Toulouse-ban kell-e majd megvívni a nyolcaddöntőt. Ez a felszabadultság a csapaton és a szurkolókon is érződött. Bár Lyon nem tartogatott olyan szintű és hangulatú szervezett szurkolói vonulást, mint Marseille (ebben nagy valószínűséggel az is közrejátszott, hogy a találkozási pont az utolsó napokban megváltozott), de így is 10-15 ezer drukker vonult végig Lyon kertvárosias utcáin. Az egyetlen negatívum az volt, hogy a tűző napon a beléptetés a fokozott biztonsági előírások miatt rendkívül hosszúra, több órásra sikeredett.

Minket személyesen váratlan meglepetés ért a stadionban, hiszen kiderült, hogy mindhármunk jegye a portugál oldalra szól.
Szerencsénkre azonban a lelátón nem korlátozták a biztonságiak a nézők mozgását, így nyugodtan átsétálhattunk a másik kapu mögé a magyar szurkolókhoz, és onnan buzdíthattuk végig a lépcsőn állva a válogatottat. Ülőhely ugyanis a csordultig telt magyar oldalon már nem akadt, de egyébként sem volt rá szükség, hiszen mindenki állva, teli torokból űzte-hajtotta a csapatot. Gera Zoltán fantasztikus, immár a csoportkör legszebb találatának megválasztott gólja pedig csak fokozta a hangulatot. A portugál szurkolók ezzel ellentétben csupán a góljaiknál hallatták a hangjukat, olyannyira, hogy a mieink frappánsan ezt többször szóvá is tették a „Nincsen hangotok…” rigmust skandálva.

Pechemre Dzsudzsák Balázs első, a válogatott második gólja a második félidő elején még a büfében ért engem több tucat szurkolótársammal egyetemben, de a kedvünket sem ez, sem a gyors egyenlítés nem tudta elrontani.

A második félidő hátralévő része felszabadult játékot és örömfocit, a lelátón önfeledt ünneplést hozott magyar részről. Teljesen idegen emberek borultak egymás nyakába, és éltették a játékosokat. A válogatott ezen az estén végérvényesen bebizonyította, hogy az előző két meccs nem a véletlen műve volt, s a világ élvonalába tartozó, sztárokkal teletűzdelt Portugália ellen is minimum egyenlő félnek bizonyult. Sőt! A nagybetűs CSAPAT a pályán egyértelműen a magyar alakulat volt, s merem állítani, hogy a portugálok Ronaldo világklasszis teljesítménye nélkül már úton lennének hazafelé.

A lefújást követően az ünneplés közepette, illetve később a szálláshelyünkön is két fontos tanulság vált (ismét) bizonyossá számomra az EB-vel és magával a focival kapcsolatban. Egyrészt óriási szüksége volt már az egész országnak és a magyar embereknek arra, hogy a legnépszerűbb labdajátékban is újra képviseljük magunkat jelentős világversenyen, és sikereket érjünk el. Ez az elmúlt bő két hét ugyanis összekovácsolta az egész nemzetet és, még ha rövid időre is, el tudta feledtetni velünk a hétköznapok gondjait, bajait határon innen és túl. A másik fontos eredmény, hogy a magyar futball ismét felkerült a világtérképre. A szálláshelyünkön angol, portugál, francia szurkolók gratuláltak nekünk egymás után a válogatott teljesítményéhez és az általuk legjobbnak nevezett magyar szurkoláshoz! Hihetetlen élmény volt számomra az is, hogy a legendás angolok elleni idegenbeli 6-3-as győzelem után végre a mai sikerekről beszélhettünk velünk, illetve hogy Puskás, Albert, Bene vagy Guttmann Béla után már Gera, Dzsudzsák vagy Király nevét is ismerik.

Vasárnap ott leszünk Toulouse-ban, és bízunk benne, hogy sikerül kiszurkolnunk Belgium ellen a továbbjutást. Az éjjel és az utazás ugyanis, úgy tűnik, tényleg soha nem érhet véget. Vasárnap késő estig még biztosan nem! Jó szurkolást ma este 21.00 órától mindenkinek! Hajrá, Magyarok!

Kárpátalja.ma