Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról”: rövid ismertető (1. rész)

2018. október 4-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa első olvasatban megszavazta az új nyelvtörvényt. Ukrajnának azonban ezzel még nincs új, hatályos nyelvtörvénye. Az „első olvasatban” azt jelenti, hogy a parlament elé benyújtott számos nyelvtörvény tervezete közül a jogalkotók a 2017. június 9-én regisztrált 5670-д számú tervezetet tekintik az új jogszabály végső szövegének kialakítása során alapnak, ehhez a változathoz lehet a későbbiekben módosító javaslatokat tenni, és ezt a tervezetet terjesztik majd valamikor a parlament plenáris ülése elé vitára, illetve szavazásra (erről bővebben ITT). Egy új nyelvtörvény elfogadása elsősorban azért vált szükségessé, mert 2018. február 28-án Ukrajna Alkotmánybírósága – nem szakmai, hanem formai, procedurális okokra hivatkozva – határozatában hatályon kívül helyezte a 2012-ben megszavazott korábbi nyelvtörvényt.

A 5670-д számmal ellátott törvénytervezet címe: Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної”, azaz: Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról”. Nem általános nyelvtörvényről van tehát szó, ez a jogszabály csupán az államnyelv használati körét kívánja szabályozni. A jogalkotó szándéka szerint – s ezt a törvény szövegében található utalások is jelzik – a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatát majdan külön törvényben tervezik rögzíteni.

Mivel a törvényről az elkövetkezendő napokban, hetekben valószínűleg sokat lehet majd hallani, olvasni, az alábbiakban nagy vonalakban ismertetjük annak tartalmát. Nem részletes elemzésre vállalkozunk, hanem csupán a jogszabály irányultságának bemutatására. Célunk továbbá, hogy felhívjuk a figyelmet néhány olyan tényezőre, melyekből kiderül, hogy az alapként megszavazott törvény silány szakmai munka, amely számos betarthatatlan kötelezettséget fogalmaz meg, és több helyen jogbizonytalanságot teremt, megágyazva ezzel a visszaélés és a diszkrimináció lehetőségének.

A jogszabály szövege a jogalkotónak a nyelvi jogokról és az ukrán nyelv szerepéről vallott ideológiai nézeteit összegző bevezető részt követően 10 nagy részből áll (az más kérdés, hogy a tervezet kidolgozói belezavarodtak a római számokba, és két VII. és VIII. rész van a szövegben), és összesen 59 cikkelyt tartalmaz. A törvény teljes szövege közel 3 szerzői ív (csaknem 120 ezer karakter) terjedelmű, 12-es betűmérettel és egyes sorközzel is 38 oldal, ezért ismertetésére részletekben vállalkozunk.

A törvény bevezető részében a tervezet kidolgozói egyebek mellett leszögezik, hogy céljuk az ukrán mint államnyelv helyzetének megerősítése, meghatározó szerepének megteremtése az állam területi integritása és nemzeti biztonsága megőrzésében.

Az I. rész (ЗАГАЛЬНІ ЗАСАДИ, Általános elvek) 3 cikket tartalmaz (1–3. cikkely). Ezek az ország egyedüli és kizárólagos államnyelveként az ukránt nevezik meg, és ezt úgy kívánja bebetonozni a jogalkotó, hogy a hivatalos kétnyelvűség bevezetésének kezdeményezését az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szándékként határozza meg. Kiderül ebből a részből, hogy a törvény az ukrán mint államnyelv használatát kívánja szabályozni a társadalmi élet minden területén, és hatálya nem terjed ki a magánérintkezés és a vallási élet szféráira.

Az 1. cikkely 9. bekezdése jogilag értelmezhetetlen, ezért betarthatatlan és a való életben alkalmazhatatlan. A szöveg szerint az ukrán nyelv szándékos torzítása a hivatalos dokumentumokban és szövegekben, továbbá az ukrán nyelvnek az ukrán nyelvhasználati szabványok megsértésével történő használata a törvényben meghatározott felelősségre vonással jár. A gyakorlatban ez akár azt is jelentheti, hogy ha valaki helyesírási hibát vét egy önkormányzati jegyzőkönyv vagy rendelet megfogalmazásában, vagy egy nyilvános megszólalás során esetleg nem jól ragoz egy szót, nem jó helyre helyez egy szóhangsúlyt, netalán nyelvhelyességi hibát vét, akkor lecsaphat rá a törvény szigora. Abban az országban, ahol a lakosság közel kétharmadának nem az ukrán az anyanyelve, és ahol jelenleg is több miniszter és magas rangú állami hivatalnok alig beszéli az államnyelvet, ez a jogszabály nagyon könnyen a megfélemlítés, a zsarolás, a nyelvi diszkrimináció eszközévé válhat. A támadások fő céltáblájává pedig elsősorban a nem ukrán anyanyelvű állampolgárok válhatnak, akik – amint azt a két- és többnyelvűség kutatása során a nyelvtudomány egyértelműen bizonyította – szükségszerűen (kicsit) másként beszélik mind anyanyelvüket, mint pedig második nyelvüket, mint az adott nyelvek egynyelvű beszélői.

A törvénynek a 3. cikkében megnevezett céljai között is találunk nehezen kivitelezhetőket. A 6) bekezdés в) pontja szerint a törvény egyik célja, hogy elősegítse az ukrán nyelv helyesírási szabályainak megfelelő használatát. A г) bekezdés az idegen eredetű szavak és kifejezések ukrán megfelelővel való helyettesítését szeretné elősegíteni, a ґ) pedig az ukrán nyelv vulgárissá válását és más nyelvekkel való keveredését akarja megakadályozni. Akinek minimális (legalább középiskolai) nyelvészeti ismereti vannak, az tudja: mindegyik igazi „Mission Impossible”, azaz lehetetlen küldetés.

Amennyiben a jogalkotó betű szerint ragaszkodik ezeknek a törvénycikkeknek a következetes alkalmazásához, akkor akár az olyan paródia, mint például a Дизель шоу Украина műsorban Проблеми Української Мови címmel bemutatott jelenet is törvénysértőnek minősíthető, hiszen szereplői nem mindig az ukrán irodalmi nyelv normái szerint szólalnak meg, és számtalan idegen szót is használnak.

A fent idézett jogszabály abszurditását érzékelteti talán, hogy amennyiben volna ilyen törvény a magyar nyelvre vonatkozóan is (mint ahogyan nincs, és remélhetőleg nem is lesz soha), akkor Rejtő Jenő (P. Howard) regényeit bizony be lehetne tiltani klasszikus hősei helyesírása miatt. „Aszután áll, hogy egy uralkodó, bizonyos Bonepárti aszt mondta, hoty kenyérrel és vassal Kínáig is eljut Franciaországból. Asz nem kunszt. Próbálja meg egy vas nélkül, ahogy én szoktam.” – írta például naplójába Fülig Jimmy a Piszkos Fred, a kapitány című regényben. De Rejtő egy másik hőse, Török Szultán levelei is törvénysértők volnának, hiszen A három testőr Afrikában című regényben az írói babérokra törő Csülök például ilyen levelet kap barátjától, Török Szultántól:

„Min dék duttam, hotty. Te egy vagy Naggy hüjje. De hogy eggkorra. Vaggy asztt tat. Mékk én? sem duddtam. Ellhicheted! Róllam te. Ne firrgálj! semmid. Mert jövög én. Éés cha meggírom terróladd. Hodjj migget tsináldáll. Aggor jjól besszárnag. Tégedd. Éés ettől függetlenül gaphadsz tőllem a fejedre eggy nagyod a kőzgasszán biszkállóval. Ami 1. sújjos fém dártty. Eszt én írom. Ghenek. bb.! és ammid énn irrog, assz nem. Hasszug. Mar! hasság. Mintt amit? Te. Írrsz. Régen. Régenny. Reggénnyé. (Nem, givánndd! dörllentő.) Kiváló Disztelleddel: Te ló!”

A törvény II. része (УКРАЇНСЬКА МОВА – МОВА ГРОМАДЯНСТВА УКРАЇНИ, Az ukrán nyelv az ukrán állampolgárság nyelve) az előzőhöz hasonlóan szintén három cikkelyre oszlik (4–6. cikkely). A 4. cikkely 1. bekezdése egy alkalmazhatatlan, ellenőrizhetetlen követelménnyel kezdődik. „Minden ukrán állampolgár köteles beszélni az államnyelvet mint az állampolgárságának nyelvét.” A jogalkotó kötelezettségként fogalmaz meg egy fontos jogot (az államnyelv ismeretének jogát), az azonban a gyakorlatban kivitelezhetetlen, hogy egy ekkora ország minden polgára valóban beszéljen is ukránul. Az pedig ellenőrizhetetlen, hogy ennek a követelménynek tényleg eleget tesznek-e a polgárok. Nem szólva arról a nyelvpedagógusok által is sokat vitatott kérdésről, hogy mit (milyen szintű nyelvtudást) jelent a gyakorlatban egy nyelv ismerete. Az is kérdéses, hogy miként zajlik majd a törvényi előírás ellenőrzése. Vajon házról házra járnak majd az ellenőrök azzal a szöveggel, hogy „Jó napot kívánok, ön beszéli az államnyelvet?” S mi lesz, ha valaki nemmel válaszol? Felírják a nevét egy szégyentáblára? A sarokba állítják? Vagy ott helyben főbe lövik? Kifejezetten érdekes volna például, ha az ukrán polícia egységei egy nap bekopognának a rendvédelmi szerveket is felügyelő Arszen Avakov belügyminiszterhez a fenti kérdéssel. A kormánytag Avakovról ugyanis köztudott, hogy olyan rosszul beszéli az államnyelvet, hogy miniszterként elmondott nyilvános beszédeit sem képes betanulni ukránul, s emiatt többször perbe is fogták már.

Figyelemre érdemes a 6. cikkely, amely biztosítja azt a jogot, hogy a nem ukrán nemzetiségű és nem ukrán anyanyelvű állampolgárok család- és utónevét saját nyelvük hagyományainak megfelelő formában tüntessék fel a személyazonosságot igazoló okmányokban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy magyar nemzetiségű és anyanyelvű ukrán állampolgár nevét latin betűkkel, a magyar helyesírási normák szerint (is) bevezetik a személyi igazolványába, hanem azt, hogy a magyar névformája alapján írják be azt ukrán nyelven, cirill betűkkel a dokumentumokba. Például akit Kovács Jánosnak hívnak, annak joga van ahhoz, hogy a neve ne Ковач Іван, hanem Ковач Янош legyen a személyigazolványában, de ahhoz már nincs, hogy a Ковач Янош mellett/alatt a Kovács János névforma is bekerüljön a hivatalos okmányaiba. A törvény szerint azonban az útlevélben a hatóságok a cirill betűs ukrán névváltozatot írják át latin betűkkel, tehát Kovács János neve az útlevelében cirill betűkkel marad Ковач Янош, ám latin betűkkel például Kovach Yanosh lehet belőle. Diszkriminatív ennek a cikkelynek az a része, amely még a fent ismertetett jogokat is csupán azok számára biztosítja, akik nem ukrán nemzetiségűek és nem ukrán anyanyelvűek. Ez azt jelenti, hogy azok, akik ukrán nemzetiségűnek, de például orosz anyanyelvűnek vallják magukat, illetve akik ukrán anyanyelvűek ugyan, de például lengyel nemzetiségűek, nem élhetnek még ezzel a joggal sem. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás adatai szerint az ország lakosságának 11,5 százaléka, összesen 5,5 millió fő volt ukrán nemzetiségű, de orosz anyanyelvű; a lengyel nemzetiségű, de ukrán anyanyelvűek száma megközelítőleg 100 ezer főt tett ki.

A törvény III. része (ВИМОГА ВІЛЬНОГО ВОЛОДІННЯ ДЕРЖАВНОЮ МОВОЮ, Az államnyelv folyékony ismeretének követelménye) azt foglalja össze két cikkelybe (7–8. cikkely) sűrítve, hogy kik számára kötelező az államnyelv magas szintű ismerete. Logikus (bár az eddigi ukrajnai államfőket, kormányfőket és minisztereket tekintve korántsem szükségszerű), hogy a legfőbb közjogi méltóságoknak és köztisztviselőknek ismerniük kell az államnyelvet, s az is érthető, hogy az értelmiségiektől vagy éppen a parlamenti vagy önkormányzati választásokon indulni kívánóktól elvárják az ukrán nyelv magas szintű ismeretét. Az azonban már figyelemre méltó, hogy az érintettek nyelvtudásának szintjét erre felhatalmazott szervek ellenőrzik majd. Ez ugyanis már lehetőséget teremt a nyelvi alapú diszkriminációra: elképzelhető, hogy egyesek akkor is megkaphatják a kiváló ukrán nyelvtudásukról szóló igazolást, ha alig beszélik ezt a nyelvet, míg másoktól az ukrán irodalmi nyelv kodifikált változatát és a helyesírási szabályok ismeretét is számon kérhetik egy ilyen nyelvvizsga során, ezzel megakadályozva, hogy elfoglaljanak egy állami tisztséget vagy induljanak egy képviselői helyért. Az állami tisztviselők és a választásokon indulni kívánók nyelvvizsgáztatása különösen a törvény már idézett 1. cikkely 9. bekezdése tükrében tűnik aggályosnak.