Unalmas és hiteltelen az ukrán nacionalista propaganda?

Az olvasó talán emlékszik még, hogy februárban e sorok írója is beszámolt Olekszandr Havros író-újságíró kirohanásáról az ukrán sajtóban, aki cikkében nehezményezte, hogy az ungvári kormányzósági épület folyosójának falára kiakasztották Kárpátalja korábbi vezetőinek portréit. Köztük voltak az 1939 és 1944 közötti időszak magyar királyi kormányzói biztosai.

Két hónappal később sajnos arról kellett hírt adnunk, hogy a helyi hatalom megingott a nacionalista támadástól, eltávolították Kozma Miklós kormányzói biztos portréját a galériából, helyére Ilniczky Sándor görögkatolikus nagyprépost arcmása került. Végül minap a mukachevo.net portálon azt olvashattuk, hogy immár két kormányzó portréja hiányzik a falról.

„Bírálatok áradatát váltotta ki, hogy a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció halljában megjelentek a vidék vezetőinek portréi a magyar megszállás idejéből” – olvasható a munkácsi portál aláíratlan cikkében. – Hiszen kétségtelenül ez Kárpátalja történetének legsötétebb korszaka. Csupán 1939–1944-ben több mint 100 ezer, többségében zsidó nemzetiségű kárpátaljait irtottak ki.

Ezért gyalázatként és káromlásként fogadta a közvélemény, hogy a megyei adminisztráció épületében megjelentek a vidék vezetőinek portréi annak a horthysta Magyarországnak az idejéből, amely Hitler szövetségese volt. A kritika szemmel láthatóan hatott, mert eltűnt az említett korszak két legszégyenletesebb kormányzójának, Kozma Miklósnak és Tomcsányi Vilmosnak az arcképe.

Viszont valamiért maradt elődjük, Perényi Zsigmond. Ugyancsak érthetetlen, miért lóg a vidék vezetőinek galériájában a magyaron (bizonyos ukrán körökben az 1920–40-es évek kárpátaljai ukrán-ruszin értelmiségének „elnemzetietlenedett”, Kárpátalja Magyarországhoz való csatlakozását támogató részét illették ezzel a lekezelő jelzővel) Olekszandr Ilniczky arcképe, aki soha nem irányította Kárpátalját, csupán a magyar megszálló hatalom tanácsadója volt” – teszi hozzá végezetül a mukachevo.net.

Korábbi írásunkban részletesen foglalkoztunk már azzal, hogy a nacionalisták magyarellenes kampányuk részeként miért támadják oly veszettül ezeket a portrékat, akár azon az áron is, hogy ezzel folytatják a szovjet hagyományt, s hogy a hatalom miért tér ki gyáván e támadások elől, magára hagyva a kárpátaljai magyarságot a nacionalistákkal szemben. Vagyis akár hagyhattuk volna a csudába ezt az újabb cikket, mint az uszítás és történelemhamisítás szomorú, de unalmas, semmilyen új elemet nem tartalmazó példáját. Csakhogy ezúttal nem a nacionalistákkal egyébként is szívesen bratyizó zakarpattya.net.ua vette elő ismét a témát, hanem a Viktor Baloga pártjához, az Egységes Középhez (JeC) közel álló mukachevo.net.

A magát kárpátaljai politikai erőként meghatározó, az utóbbi időben mégis egyre inkább a nyugat-ukrajnai gyökerű ukrán nacionalizmus felé sodródó JeC-hez közel álló portál írása persze „liberális” köntösbe bújtatja a maga magyarellenességét. Elődeink legnagyobb bűnéül nem a hagyományos vádpontokat, a „megszállást” és a Karpatszka Ukrajna védőivel szemben elkövetett erőszakos cselekményeket rója fel, hanem több mint 100 ezer „zsidó nemzetiségű kárpátaljai” megsemmisítését. Ez a megközelítés egyértelműen az utóbbi néhány hónap „slágere” bizonyos történészeknél és a helyi internetes média egy részénél, s vélhetően abból a megfontolásból ered, hogy a zsidóüldözésben való részességet felemlegetni a Kárpátalját visszafoglaló magyarokkal összefüggésben súlyosabb, s Európában jobban „eladható” vád, mint az ukrán nacionalisták szerintük tömeges kivégzése 1939-ben, amelyet ráadásul bizonyítaniuk sem sikerült mindmostanáig. A cikk ráadásul nemcsak a helyi magyarságot támadja ily módon, jó pontokat remélve az ukrán nacionalistáktól és az európai beállítottságúaktól egyaránt, de egyben a jelenlegi, a szovjet örökséghez kötődő, oroszbarát hatalmon is rúg egyet, azt a látszatot erősítve, hogy a csinovnyikok közömbösek a múlt, az ukrán függetlenség és szuverenitás iránt. Így nem kétséges, hogy adott esetben szó sincs valódi antifasizmusról vagy holmi nemzeti-polgári hevületről a névtelen cikkíró részéről, mindez vegytiszta aktuálpolitika.

Mielőtt továbblépnénk, azért tegyük helyükre a történelmi tényeket, amelyeket ukrán kollégáink szokás szerint ezúttal is kedvükre csűrnek-csavarnak. Jusson eszünkbe mindenekelőtt, hogy a „zsidó nemzetiségű kárpátaljaiakat” nem 1939 és 1944 között végezték ki, amint azt a cikk állítja, a kárpátaljai zsidóság deportálására 1944 áprilisában–májusában, tehát német megszállás alatt, német nyomásra került sor. Ez természetesen nem menti fel azokat a magyarokat, akik ebben tevőleges szerepet vállaltak, viszont igazolja Perényi Zsigmondot, aki 1939–40-ben, Kozma Miklóst, aki 1940–41-ben és Tomcsányi Vilmos Pált, aki 1944 áprilisáig töltötte be a kormányzói biztos tisztségét Kárpátalján. Egyes források szerint Tomcsányi utódját, Vincze András altábornagyot éppen a deportálásra készülve, Kárpátaljának a szovjet csapatok közeledése miatt hadműveleti övezetté nyilvánítása okán nevezték ki kormányzói biztossá. Elmondható, hogy a polgári közigazgatást katonai irányítás váltotta fel.

Ennél azonban sokkal fontosabb véleményünk szerint, hogy mind a mukachevo.net, mind az írást átvevő zakarpattya.net.ua portál olvasóközönségének körében a szóban forgó cikkre reagálók döntő hányada elutasította az erőltetett magyarellenes hangulatkeltést és uszítást. Íme, egy kis ízelítő a két portál kommentjeiből.

Еколог:„»A magyar megszállás idejéből…« Még nem bizonyos, mikor kezdődött a megszállásunk, szerintem 1945 után.”

777:„Fel kellene tenni a kérdést azoknak a sz*rosoknak, akik ezt tették (ti. levették a kormányzók arcképét a falról – a szerk.): „Vajon azok, akik maradtak a falon többet tettek-e a vidékért, mint a fasiszták?” Nosza, romboljuk le a várunkat (a munkácsi várra gondolhat az író – a szerk.), az is ellenséges. Persze mi már így is nevetség tárgyává tettük a történelmünket és ezt folytatjuk. A Szvoboda tervei beválnak. (…)”

Неймар:„A fő az, hogy Ledida (Olekszandr Ledida jelenlegi kormányzó – a szerk.) portréja ott maradjon aztán, mert még ugyanúgy le találják venni, mint ezeket.”

Іван Іванович:„Jóemberek, nincs egyéb dolgotok, ezért határoztatok úgy, hogy ilyen bolondságról fogtok beszélni? Ezek az emberek már rég leélték a magukét, meghaltak, és higgyétek el nekem, semmi rosszat nem tesznek már. Inkább a mostani vezetőket váltogatnátok le.”

Угорець:»amely Hitler szövetségese volt« . A primitív képmutatás netovábbja. Aki ilyen képmutató, az nem ukrán, inkább se**nyaló karrierista. Tisztelt uraim, miről beszélnek ebben a cikkben? A horthysta Magyarország valóban kénytelen volt Hitler szövetségesévé lenni. Hát az SS Galícia (14. SS-Freiwilligen Division „Galizien – a szerk.), az OUN, az UPA kinek a szövetségesei voltak? Ki támogatta ezeket az egységeket? (…) A horthysta Magyarországot antiszemitizmussal vádolják, de akkor kicsoda Tyahnyibok (Oleg Tyahnyibok a nacionalista Szvoboda párt vezetője – a szerk.), ha korábban parlamenti képviselőként a Legfelsőbb Tanács emelvényéről arra szólított fel, hogy szabadítsák fel Ukrajnát a »zsidó gonosztól«? Ezért, szvobodások, tanúsítsatok bűnbánatot, és valóban lássatok neki Ukrajnátok építéséhez, amely kétségtelenül jobbat érdemelne. A MAGYAROK NEM ELLENSÉGEI AZ UKRÁNOKNAK!”

Ужгород:„Mikor veszik le a megszálló Perényi Zsigmondot és a kiszolgálójukat, Olekszandr Ilniczkyt?” (Ti. a portréjukat a falról – a szerk.)

Це я:„Amikor a megszálló Sztálinnak, a népek hóhérának kiszolgálóit leveszik.”

відвідувач:„ Akkor le kell venni a magyaron Bródy portréját is, aki a megszállás idején a horthysta parlament tagja volt (Bródy András ruszin politikus 1938. október 11–26. között Ruszinföld (Podkarpatská Rus) első miniszterelnöke volt – a szerk.); Turjanicáét, akinek az idején kárpátaljaiak százezrei – ukránok is, de főleg magyarok és németek – szenvedtek, szétkergették a görögkatolikus egyházat, megölték Romzsát (Ivan Turjanica 1944–46-ban a Kárpát-Ukrajnai Néptanács elnöke, 1946–48-ban az UKP(b) Kárpátaljai Megyei Bizottságának első titkára, a megyei végrehajtó bizottság elnöke volt; hivatali ideje alatt követtek el halálos merényletet Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök ellen – a szerk.); Vasét, aki kierőszakolta a kolhozokat, az elégedetleneket pedig Szibériába száműzte (Ivan Vas 1951–52-ben a Kárpátaljai Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, 1952–59-ben az Ukrán Kommunista Párt Kárpátaljai Megyei Bizottságának első titkára volt – a szerk.). Nem lenne rossz eltávolítani a favágó-árvízelőhírnök Uszticsot (Szerhij Usztics 1995–1999-ben a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke volt; a rendszerváltást követően, az 1990-es években sokáig mértéktelen fakitermelés folyt a Kárpátokban, melyet a későbbi hatalmas, romboló kárpátaljai árvizek egyik kiváltójának tartottak – a szerk.) és a házaló Balogát (a fentebb már említett Viktor Baloga 1999–2001-ben, majd 2005-ben a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke volt – a szerk.). Az 1. számú banditáról, Rizakról már nem is beszélek (Ivan Rizak 2002–2005-ben volt a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke; a narancsos forradalmat követően perbe fogták és többek között hatalommal való visszaélés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – a szerk.). Vagy talán végre abbahagyjuk a kődobálást a történelmünkre, szereplőit pedig békében hagyjuk a jó és rossz ügyeknek azzal a terhével együtt, amelyre szert tettek?”