Van-e sapka a kárpátaljai magyarságon?

Beregszász – Magyarország protektorátusa alatt? – ezzel a nem túl barátságos címmel közli soron következő magyarellenes cikkét a nacionalista Szvoboda párthoz közel álló zakarpattya.net. ua. A cikket az aláírásból ítélve a lembergi Viszokij Zamok laptól vették át, amely ugyancsak az ukrán nemzeti erőkhöz közelállónak számít.
Az írás egyébként semmiben sem különbözik a korábban megjelent hasonló hangvételű és célú ukrajnai sajtófogalmazványoktól. A szerző a szokásos módon azzal indít, hogy rácsodálkozik a határ menti városra, ahol a többség magyarul beszél, s ahol magyar feliratokat, magyar zászlókat látni az utcán, ami „sokkolja” őt. Jó volna tudni, vajon ugyanilyen sokk érné-e a cikkírót például Donyeckben is, ha azt látná, hogy a városban legalább olyan kevesen beszélnek ukránul, mint Beregszászban, s az ukrán felirat is ugyanolyan ritka, ám egy újságcikkel értelmetlen vitázni. Julija Pidluzsna, a szerző egy további rosszindulatú szurka-piszkát is megenged magának, amikor megjegyzi, hogy magyar utcanévtáblákra telik a városban, bezzeg az útburkolat kijavítására nem. Visszavághatnánk azzal, hogy Lembergben is több pénz jutna a város páratlan történelmi értékeinek megmentésére, ha nem állítanának nemegyszer silány emlékműveket az ukrán nacionalistáknak, de akkor éppen abba a tisztátalan és terméketlen vitába sodródnánk bele, amelyet a keletről jött nacionalisták igyekeznek folyton ránk erőltetni. Az embernek egyébként is elmegy a kedve a beregszászi „magyar” utcanévtáblák megvédésétől, ha látja, hogy azokat hány helyesírási hibával festették meg.
A szerző a továbbiakban fontosnak tartja röviden felvázolni Beregszász történetét, a település magyar múltját sem hallgatva el. Hozzáteszi azonban, hogy a városban csak nemrég kezdték kiaggatni a magyar zászlókat. „A magyar hangulatokat itt nemcsak a szomszédok (Magyarország – a szerk.) táplálják, hanem a helyi politikusok is” – írja Pidluzsna, majd kifejti, hogy a város polgármestere a közelmúltig egy bizonyos Gajdos István volt, aki parlamenti képviselő lett a Régiók Pártja színeiben, s ezért június 2-án a városban előrehozott polgármester-választást tartanak.
És ezzel helyben is volnánk! Legalább hat kusza bekezdésen kellett átverekednünk magunkat, hogy kiderüljön, a Viszokij Zamok cikke valójában Gajdos István, egy kicsit talán a közelgő polgármester-választások, de legfőbbképpen a jelenlegi, nemzetietlennek bélyegzett hatalompárt miatt íródott.
Ennek tudatában talán napirendre is térhetnénk egy alultájékozott és érzékelhetően félretájékoztatott nyugat-ukrajnai újságíró opusa felett, már csak azért is, hiszen a továbbiakban csupán az ukrán nacionalisták szokásos vádjait olvassa a fejünkre hosszasan, miszerint túlságosan is magyarok vagyunk és kevéssé ukránok, s hogy végső soron csak szeparatisták volnánk mindannyian, akik nyilván Nagy-Magyarország feltámasztásán ügyködünk éjt nappallá téve Magyarország támogatásával. Látnunk kell azonban, hogy Gajdos Istvánt – ezt az „ízig-vérig magyart”, ahogyan a cikkíró jellemzi – a kárpátaljai magyarsággal azonosítják, ami rendkívül veszélyes lehet. A félreértések elkerülése végett: nem csupán arról van szó, hogy sokak érezhetik sértőnek, ha a magyarságot egy olyan személlyel azonosítják, aki közösségét már nemegyszer alárendelte a pillanatnyi politikai érdeknek, hanem arról is, hogy jelenlegi politikai kapcsolatai az egész kárpátaljai magyar közösséget megbélyegzik, már-már az oroszbarát Régiók Pártja nyugat-ukrajnai csatlósainak állítva be minket az itt élő ukránok szemében.
Az embernek amúgy is az a benyomása, a jelenlegi ellenzék hajlik arra, hogy többek között nekünk, magyaroknak tudja be a PR kárpátaljai győzelmét, amivel egyfajta szigetként fest a megye az ellenzéki beállítottságú nyugat-ukrajnai régiók tengerében. Képzelhetjük, mire számíthatunk, ha majd az ellenzékből egyszer kormányerő válik!
Nem csoda, ha úgy érezhetjük magunkat, mint a viccbéli nyuszi, akit a farkas meg a róka hol azért ver meg, mert van rajta sapka, máskor meg azért, mert nincs. A jelenlegi hatalom azért néz ránk ferdén, mert ugyanazokat a jogokat követeljük magunknak, mint az orosz kisebbség, amelynek a jelek szerint az új nyelvtörvény kisebbségbarát rendelkezéseit egyedül szánták. Az ellenzék viszont azzal együtt egyfolytában szeparatistának mond, hogy az elmúlt tíz évben inkább csak veszítettünk jogainkból ahelyett, hogy újabbakra tettünk volna szert.
Egyre többen mondják, hogy ennek a kilátástalan helyzetnek az egyik okozója a kárpátaljai magyarság politikai megosztottsága. A kilábalást a bajból, a nyuszi-szerep levetését tehát kezdhetnénk a választópolgár szintjén, annak megfontolásával, hogy mennyire taksáljuk a szavazatunkat, s készek vagyunk-e azokra adni a voksunkat, akik következetesen kitartanak a magyar érdekek mellett. Lemérni, hogy hol tartunk ebben a folyamatban, már június 2-án módunk nyílik Beregszászban a polgármester-választás alkalmával.