„Veled, Uram” egy életen keresztül, avagy a hosszú élet titka

Kárpátalján sokak számára ismerős lehet a fent említett név, hiszen az évek során „Margit néni” megannyi ember példájává vált.

– Azok számára, akik nem ismerik, megkérem, egy pár szóban mutatkozzon be, meséljen családjáról, tanulmányairól!

 – 1928. június 8.-án születtem Nevetlenfaluban, szüleim negyedik gyermekeként. Szülőfalumban elvégeztem az elemi iskolát, ezután Királyházán jártam polgári iskolába, majd 1943-ban felvételiztem a Szatmárnémeti Református Tanítóképzőbe, amit nem tudtam befejezni, mert Szatmárnémeti román területnek lett nyilvánítva, és mi szovjetek lettünk. Itthon nagy szükség volt tanítókra, így beálltam dolgozni. Tanfolyamokra jártunk Husztra, és ott annyira megfáztam, hogy tüdővérzést kaptam. Én akkor már átadtam az életemet Istennek, de az iskolában sajnos az ateizmust kellett volna tanítani, mert a rendszer ezt kívánta. Sokat imádkoztam, hogy Isten oldja meg a problémámat, mert nem akartam a szüleimnek csalódást okozni azzal, hogy felmondok. Később megláttam, hogy az Úr a betegséget használta, hogy kihozzon ebből a helyzetből. Felépülésem után értesítettek, hogy vállaljam el az alakuló kolhozban a pénztáros állást. Ebben is az Isten hatalmas gondviselését tapasztalhattam.

– Hogyan alakult a párválasztás?

– Nem szerettem volna férjhez menni, mert tudtam, hogy a betegségem miatt kockázatos. Az orvosaim azt mondták semmiképpen nem ajánlják, és én sem akartam tüdőbeteg gyermekeket. Istennek azonban nem ez volt a terve. Még gyermekként ismertem meg a férjemet, már akkor láttam, milyen rendes fiú, de fiatalabb kora miatt gyerekként tekintettem rá. Többnyire a vonatállomáson találkoztunk, mikor ő is a tanulmányait végezte. Később elsodort minket az élet, és egy Csendesnapon láttam őt ismét. Örültem, hogy érdeklődik Isten iránt. Mikor összekötöttük az életünket kiderült, hogy akkor ott ő is felfigyelt rám. Azután bibliaórákon is találkoztunk, és így jobban megismerhettük egymást. Mielőtt elvitték volna katonának, megkérte a kezem, de féltem igent mondani a betegségem miatt. Abban maradtunk, ha ő a három év elteltével hazajön, és az Úr az én életemet is megtartja, jel lesz számunkra, hogy egymásnak rendeltettünk. Míg ő katona volt nekem ismét előjött a betegségem, nagyon belázasodtam, és lemondtam a házasságról. Ekkor ezt az igét kaptam: „Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét.” 2 Korintus 9:8 Az Úr megtartott, én pedig a Tőle kapott igére támaszkodva mertem férjhez menni.

Hogyan alakult tovább a közös életük?

– A férjem a katonaság után a kolhozban lett csoportvezető az építő brigádnál. Miután elvégezte az építészeti szakiskolát az egész építőbrigád vezetését rábízták a kolhozhoz tartozó öt faluban. Én az esküvőnk előtt otthagytam az irodai munkát és a tehénfarmon dolgoztam, majd az építőbrigád munkatársainak számoltam fel a munkabért. Később az állam lehetővé tette a jelentkezést a lelkészi szolgálatra, remélve, hogy senki nem fogja ezt az utat választani. A férjemet azonban elhívta az Isten és jelentkezett. Nem volt könnyű abban az időben erre a pályára lépni. Kockáztatta az állandó munkahelyét, és a titkosszolgálat is zaklatta, hogy vonja vissza szándékát. Az Úr azonban a szolgálatába akarta állítani őt, és mivel számára nincs lehetetlen, így a férjem lelkipásztor lett, én pedig lelkészfeleség.

Istennek, ahogy megígérte a férjhez menésem előtt, hatalma volt arra, hogy rám árassza a kegyelmét, és hét gyermekkel ajándékozott meg. Az Úr Jézusba vetett hit azonban nem biztosíték arra, hogy nem lesznek az életünkbe nehézségek. Megpróbált minket az Isten, hiszen korán megismertük gyermekünk elvesztésének a fájdalmát. Az első gyermekünk tíz hónapos korában hagyta el a földi világot. A későbbiekben is meg kellett tapasztalnunk a gyász fájdalmát, hiszen hatodik gyermekünket huszonegy éves korában veszítettük el.

Miként hatott a gyermekekre, hogy édesapjuk abban az időben volt lelkész? 

– Mikor felcseperedve a továbbtanuláson gondolkodtak a tanárok azt mondták nekik: „Megbolondult apátok, hogy papnak ment, hiába jól tanultok, éhen fogtok halni, mert emiatt sehova nem fognak titeket felvenni.” „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett volna az igaz, magzatja pedig kenyérkéregetővé.” Zsoltárok 37: 25 Mi ebben az igében bízva imádkoztunk értünk, és az Úr ismét hatalmasan cselekedett az életünkben. Legidősebb fiam dr. Oroszi Pál az egészségügyet választotta. Észtországban kitanult, és orvos lett. A másik fiam, Dr. Oroszi József szintén Észtországban végezte tanulmányait, sokáig szülőfaluja polgármestereként tevékenykedett, most pedig a Tiszapéterfalvi Kistérség élére állította az Úr. Lányom, Seres Magdolna szintén  egészségügyes, szülésznői végzettséget szerzett, most medikusként dolgozik és lelkészfeleség. Másik lányom, Seres Margit mezőgazdasági szakközépiskolát végzett, később a gyerekek közötti szolgálatra hívta el Isten. Legkisebb lányom, Kopasz Éva szintén a hitoktatást választotta, és lelkészfeleségként végzi a rábízott szolgálatot. Isten csodálatosan vezette útjaikat, és nagyon hálás vagyok mindezért.

Mi jellemzi a mindennapjait?

– Férjemet tizenkilenc éve elveszítettem, szívbetegsége miatt 71 éves korában elhunyt. Azóta a gyermekeim és unokáim vesznek körül, és igyekszem továbbra is végezni az Istentől kapott feladatot, továbbadni az evangéliumot.

86 éves volt, mikor kiadásra került a „Veled, Uram” című könyve, amelyben részletesen leírta élete történetét. Honnan jött a könyvírás ötlete?

– 80. születésnapomat közösen ünnepeltük a családdal. Margitka lányoméktól kaptam egy bőrkötésű füzetet és hozzá egy feladatot. A füzet első lapján, azt kérte a lányom, hogy írjam le élettapasztalataimat, harcaimat, bukásaimat és győzelmeimet, hogy megmaradjon és továbbadódjon a gyerekeknek és unokáknak, milyen csodálatos dolgokat vitt véghez az életünkben az Úr. Ez az ajándék indított el a könyv megírásában, amit sokáig halogattam, de az Úr egy vastagbéldaganattal figyelmeztetett. Amikor imádkoztam gyógyulásért eszembe jutott a mulasztásom, és ezt mondtam Istennek: „Uram, ha átsegítesz ezen, elkezdem az írást.” Isten csodálatosan megsegített, és idős korom ellenére a kemoterápiás kezelésen is megőrzött. Így, igaz hat évre rá, de sikerült teljesítenem az ígéretet és megírni a könyvet, a hagyatékomat.

Miről olvashatunk ebben a könyvben?

– Lényegében az élettörténetem. Leírtam, hogy segített Isten a nehézségekben, hogy adott erőt a gyász fájdalmában. Igyekeztem hiányosságaimat is pótolni, beleírni tanításokat a gyermekeim, unokáim részére: illemszabályokat, az Arany Ábécét. A könyv azonban nem csupán a rokonaim számára íródott, hiszen Isten hatalmas tettei a családunkkal bizonyságot tesznek arról, hogy érdemes Benne hinni, Rá bízni az életünket, hiszen Ő az egyedüli, aki hatalmas arra, hogy megsegítsen és felemeljen minden helyzetben.

93 év nem kevés idő, van-e olyan, amit másképpen csinált volna?

Foglalkoztam a gyermekeimmel, mindig leültünk vasárnap délelőtt a hittanórát meghallgatni, de hétköznap nagyon le voltam foglalva a szolgálatokkal. Mikor serdülőkorúak voltak kevés időm volt velük beszélgetni, nevelni és tanácsokkal ellátni őket. Isten ennek ellenére megőrizte mindnyájukat a kicsapongástól, és örömmel adok hálát, hogy mellette döntöttek. A másik hiányosságom pedig az volt, hogy nagyon sok házimunkát bíztam rájuk, és sajnos mindig csak azt vettem észre, amit nem végeztek el, keveset dicsértem őket. Ezt biztosan másképpen csinálnám.

Ön szerint, mi a hosszú életének a titka?

– Ezt a hosszú földi életet ígéretként kaptam az Istentől betegségem idején: Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.”Zsoltárok 91:16

A titok egyben rejlik: mindent Istentől kell elfogadnunk és mindenért hálát kell adnunk. Nem mi határozzuk meg életünk idejét. Az Úr ad örömöket, de gyakran ad nehézségeket is, mégsem szabad felelősségre vonnunk, hiszen nem tudhatjuk mi a célja mindezzel az életünkre nézve. Azt tapasztaltam, hogy Isten minden próbát az épülésemre adott, mert jót tervezett az életem felől, jót tervezett felőlem és mindenki felől, aki az életét az Ő hatalmas, gondviselő kezébe teszi.

Seres Johanna
Kárpátalja.ma