Viktor Mikita a Tarac folyó áradása miatt kialakult állapotról

Viktor Mikita, kárpátaljai kormányzó közleményt tett közzé a Facebook-oldalán október 21-én a Técsői járásban kialakult helyzet kapcsán.

Mint írta, a Tarac folyó feletti ideiglenes átkelőhely helyreállításán még mindig dolgoznak.

A kormányzó arra utasította az illetékeseket, hogy haladéktalanul intézkedjenek az ügyben.

Mikita szerint a forgalom várhatóan vasárnap reggel áll helyre.

Addig az alternatív elkerülőút használatát javasolják, míg a híd helyetti átmeneti megoldást meg nem teremtik.

A kormányzó nyomatékosította, hogy az átkelő megépítésére és helyreállítására nem fordítottak költségvetési forrásokat.

Az átkelőt a kormányzóság és a kistérségek kezdeményezésére létesítették.

„Hálás vagyok azon honfitársainknak, szakembereknek és hazafiaknak, akik a kritikus helyzetben nem hagyják a közösséget bajban, összefognak és velünk együtt a saját kezükkel, a hét minden napján, a nap 24 órájában azon dolgoznak, hogy visszaálljon a normális élet”

– zárta posztját Mikita.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Facebook/Олена Мудра