Zelenszkij: hamarosan megérkezik az egymillió dózis koronavíus elleni vakcina Ukrajnába

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti tévébeszédében arról tájékoztatta a lakosságot, hogy hamarosan megérkezik az első egymillió dózis koronavírus elleni vakcina Ukrajnába „egy vezető nemzetközi gyártó vállalattól”, és már februárban elkezdődik a lakosság beoltása. Az államfő arra nem tért ki, hogy melyik vállalat szállítja Ukrajnának az oltóanyagot.

A korábbi bejelentések alapján Ukrajna a Sinovac kínai gyógyszergyártó vállalattól vásárolt mintegy 1,9 millió dózis vakcinát, ennek az első részlete várhatóan februárban érkezik meg. Ezen kívül a kormány tárgyalásokat kezdett más gyógyszergyártó vállalatokkal is, amelyeket egyelőre nem neveztek meg. A COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül megígért ingyenes nyolcmillió dózis első adagjának megérkezése az előrejelzések szerint csak márciusban várható.

Denisz Smihal miniszterelnök a parlament keddi plenáris ülésén közölte, hogy már meghatározta a kormány az oltási kampányt segítő „mobil brigádok” összetételét, és ilyen csapatból több mint ötszáz lesz az országban. Hozzátette, hogy az oltási kampány második és azt követő szakaszait több mint négyezer oltási ponton tervezik végrehajtani.

Forrás: mti.hu