A magyar szavú és a magyar szívű szülőkről…

Tanévnyitók iskoláinkban 

Idén sem maradt el szeptember 1-jén az első csengő – sok helyen felújított épület, rendezett környezet várta a diákokat. De vajon van-e elegendő tanuló a magyar iskolákban? Vajon van-e elegendő bátorság és nemzeti önérzet a magyar családokban, hogy magyar iskolába írassák gyermekeiket?

A Beregszászi járási Zápszonyban a nyáron felújított általános iskolában 14 elsős diák kezdi meg idén iskolai tanulmányait, őket Roják Noémi negyedik osztályos tanuló verssel köszöntötte.

A tanévnyitó ünnepség résztvevőit és a meghívott vendégeket Dávid Ljudmila iskolaigazgató üdvözölte. Köszönetet mondott a falu szülöttének, Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökének, megyei képviselőnek, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnökének az alapítvány által a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumához benyújtott, a Zápszonyi Általános Iskola felújítására vonatkozó sikeres pályázatért, továbbá mindazoknak, akik támogatták az iskola felújítását és részt vettek a munkálatokban.

Brenzovics László visszaemlékezett arra, hogy 40 évvel ezelőtt ő is ebben az iskolában vett részt élete első tanévkezdő ünnepségén. „Itt tanított az édesanyám, az édesapám, én is itt kezdtem tanári pályámat. Természetes, hogy segítem az iskolát és a későbbiekben is segíteni fogom” – mondta a KMKSZ alelnöke. Az elsősökhöz szólva fontosnak nevezte, hogy saját anyanyelvükön sajátíthatják el a tudást, hiszen minden ember, minden nemzet a saját nyelvén lett tudóssá. Mint mondta, örvendetes, hogy a felújításnak köszönhetően a gyerekek az előző évekhez képest jobb körülmények között tanulhatnak.

Bacskai László polgármester beszédében kiemelte: az ő olvasatában az iskola azt jelenti, hogy a pedagógusok és a szülők közösen tesznek meg mindent a felnövekvő nemzedék neveléséért, tudásszintjének emeléséért. Az első osztályos tanulóknak azt kívánta, hogy legyenek egészségesek, szorgalmasak, figyeljenek tanáraikra, szüleikre, tegyenek meg mindent azért, hogy kilenc év múlva a szülők és a pedagógusok elmondhassák, hogy ezek a végzősök igencsak sikeresek, alapos tudással rendelkeznek.

Az első osztályosok verses-táncos műsorral kedveskedtek szüleiknek és tanáraiknak, majd az ünnepség végén megszólalt az első csengő és az ifjú diákok életükben először iskolapadba ültek.

A Nagyszőlősi járás délnyugati szegletében fekvő Nagypaládon, a Móricz Zsigmond Középiskola tanévnyitó ünnepségén Sőtér Géza iskolaigazgató üdvözölte az egybegyűlt tanárokat, szülőket és tanulókat – köztük a húsz első osztályos kisdiákot –, valamint a meghívott vendégeket. Beszédében kitért arra, hogy az iskola a felnőtté válás folyamatának egy igen fontos állomása, ezért nagy felelősség hárul mind a pedagógusokra, mind a szülőkre, amikor közösen, egymás munkáját segítve felkészítik a gyermekeket a nagybetűs Életre.

Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnöke, járási tanácsi képviselő kifejtette: az új tanév elején sok diák szívébe belopózhat a félelem, sikerül-e megbirkóznia az előtte álló feladatokkal. Ám a Szentírás megnyugtatja az aggodalmaskodókat: „Ne félj, csak higgy!” Hinni kell Istenben, s nemes célokat tűzve magunk elé, hinnünk kell abban, hogy a legfelsőbb hatalom segítségével el is érjük azokat. Ezenkívül legyünk tisztában az értékeinkkel, s tudatosítsuk magunkban, hogy minden embernek megvan a maga küldetése, melyeknek a beteljesítéséért mindent meg kell tennie. Beszéde további részében a szónok rávilágított, mi a különbség a csak magyar szavú és a magyar szívű szülők között. Az előbbiek – tévesen – úgy vélik, ukrán iskolába kell járatniuk a gyermekeiket, hogy azok kellőképpen elsajátítsák az államnyelvet, s boldoguljanak az életben, míg családi, rokoni, baráti körben – úgymond – úgyis megtanulnak beszélni elődeik nyelvén. A magyar szívű szülők viszont megértik, hogy gyermekeik egyedül az anyanyelvű oktatási intézményekben őrizhetik meg gyökereiket, kulturális értékeiket, csak így alakulhat ki bennük a nemzethez való tartozás tudata, miközben a tudományok alapjait is jobban elsajátíthatják, mint ha idegen nyelven tennék azt, s természetesen a magyar tanintézetekben is megtanulhatják az államnyelvet. A politikus hangsúlyozta: már abban az esetben is kezdetét veheti az elszlávosodás, ha két, egymást követő nemzedék tagjai az ukrán iskolák padjait koptatják, ezért hárul nagy felelősség a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezeteire, oktatási intézményeire, valamint történelmi egyházaira, hogy az anyanyelvű oktatás előnyeinek a bemutatásával, azok hangoztatásával megőrizzék nemzetrészünket.

Mecséry Károly nagypaládi református lelkész a történelmi tudat kialakításának a fontosságára hívta fel a figyelmet, leszögezve: a történelem az élet tanítómestere, s aki nem tanul belőle, az újra és újra elkövetheti a korábbi korszakok hibáit.

A középiskola két diákja, Tóth Karolina és Sőtér Hajnalka az alkalomhoz illő verseket adott elő, Bányász Krisztina és Tóth Karolina megkoszorúzta az iskola névadójának az emléktábláját, végezetül pedig az elsősök ünnepi műsora zárta a rendezvényt.

A Guti Általános Iskolában megtartott tanévnyitón részt vett Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke, a járási tanács KMKSZ–UMP-frakciójának elnöke is.

A himnuszok elhangzása után Nagy Szabolcs református exmisszus segédlelkész igehirdetését hallgatták meg az egybegyűltek: szülők, iskolások, pedagógusok és a kilenc kis elsős. A lelkész kiemelte: kevés ma tudáshoz jutni, ha az nem párosul szeretettel, Istenbe vetett hittel, az emberek közötti békességgel.

Sin József köszöntőjében a felnövekvő nemzedék oktatásának és nevelésének fontosságát emelte ki, „hiszen ettől függ, milyen lesz az iskolánk, községünk és országunk 30-40 év múlva”. Végezetül kihangsúlyozta, hogy iskolásaink képesek több nyelv, köztük az államnyelv elsajátítására is, de ez igazán csak anyanyelvű iskolában sikerülhet. Sin József könyvvel és játékokkal ajándékozta meg a kis elsősöket, akiket ezután Puskás Jolán osztályfőnök köszöntött, a 9. osztály tanulói pedig az első csengő szavára osztályukba vezették a kicsiket.

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában – két osztályban – összesen 54 elsős ült be idén az iskolapadba, ami lényegesen nagyobb a tavalyi létszámnál. Őket, valamint az iskola többi diákját, a szülőket, rokonokat és barátokat Schink István, az iskola igazgatója köszöntötte. Az igazgató beszédében a tudás anyanyelven történő elsajátításának fontosságát hangsúlyozta. Megköszönte a szülőknek, hogy gyermekeiket magyar iskolába íratták. Ennek kapcsán hangsúlyozta: „Magyar jövő nincsen magyar gyermek nélkül, magyar iskola viszont nincsen magyar érzelmű szülők nélkül.”

A Munkácsi Városi Tanács képviseletében Micska Zoltán önkormányzati képviselő mondott köszöntő szavakat. Ezt követően a történelmi egyházak képviseletében Pogány István római katolikus atya és Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök hirdetett igét, és kérte Isten áldását a tanulókra. Az ünnepi beszédek sorát Pallagi Ildikó 11. osztályos tanuló köszöntője zárta, aki a végzős évfolyam nevében üdvözölte az iskola legkisebb „lakóit”. Az ünnepség az elsősök verses összeállításával zárult.

77 első osztályos gyerek számára szólalt meg az első csengő szeptember elsején a Nagydobronyi Középiskolában. Az Ungvári járás legnagyobb magyar iskolájában Katona Mironova Berta igazgatóhelyettes köszöntötte a tanévnyitó ünnepségen megjelent vendégeket: Orbán Istvánt, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának helyettes vezetőjét, Kolozsi András nagydobronyi református lelkészt, Őr Hidi Lászlót, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnökét, Baksa Erzsébetet, a szülői tanács elnökét és Pinte Lászlót, a Nagydobronyi Fogyasztási Szövetkezet vezetőjét, továbbá az iskola 756 tanulóját, 87 tanárát, valamint a szülőket.

Kántor József iskolaigazgató ünnepi beszédében elmondta: „Az iskolakezdés általában megváltoztatja a családok életét, különösen ott, ahol első osztályba megy a család legféltettebb kincse, a gyermek. Tele vannak félelemmel, aggodalommal, de ez természetes. Az a kérésem önökhöz, hogy bízzanak bennünk, tanítókban, tanárokban, mi pedig megpróbáljuk bebizonyítani, hogy jó döntés volt ránk bízni az apróságokat.” Az igazgató beszámolt arról, hogy a vakáció alatt az iskola 500 tanulója vett részt szervezett pihenésben, különböző nyári táborokban Kárpátalján és annak határain túl. A végzősök közül sokan sikerrel vették a felsőoktatási intézményekbe történő bejutás komoly akadályait, a független vizsgaközpontokban történő megmérettetéseket. Mindez azt bizonyítja, hogy aki tudásra vágyik, az megszerezheti azt a Nagydobronyi Középiskolában – hangsúlyozta Kántor József.

A kis elsősök versei és a tizenegyedikes Szanyi Barbara köszöntő szavai után Orbán István szólt a tanévnyitón megjelentekhez, aki elmondta, hogy több ok miatt is különleges lesz a mostani tanév: „A 9. és 11. osztály rövidített munkarendben fog dolgozni a 2011–12-es tanévben. Ez azt jelenti, hogy korábban fogjuk befejezni a tanévet, a tanítási idő rövidül, de a tantervek változatlanok… Egyértelmű, hogy nagyobb megterhelés lesz, de az állam által meghatározott tudásminimumot teljesíteni kell. Tudjuk, hogy miért van ez: 2012-ben lesz Ukrajnában a labdarúgó-Európa-bajnokság.” Végül az oktatási osztály helyettes vezetője megköszönte a szülőknek az iskola felújításához nyújtott segítséget.

Kolozsi András helyi református lelkész Ézsaiás próféta könyvéből vett igeverssel köszöntötte a tanulókat, majd Isten áldását kérte a diákokra és tanárokra, az előttük álló tanévre.

Ezt követően az iskola hagyományainak megfelelően a tizenegyedikes tanulók virággal köszöntötték az elsősöket, és kézenfogva bevezették őket a tantermeikbe.

Szeptember 1-jén a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola udvarán az őszi verőfényben a szülők, nagyszülők, rokonok, pedagógusok, kis- és nagydiákok előtt nem kis izgalommal sorakozott fel két osztálynyi elsős tanuló. Az ünnepi műsort Darvai Csilla tanárnő, az iskola újonnan kinevezett szervező pedagógusa vezette. Az állami és a nemzeti himnusz eléneklése után Forgon László iskolaigazgató ünnepi beszédében megköszönte a szülőknek, hogy a magyar iskolát választották. Sajnos, nem minden viski magyar szülő tett így.

Ezt követően a nagyközségi tanács nevében Koroly Éva községi titkár és Jenei Károly református lelkész szólt az ünneplőkhöz biztatással.

Miután Vakaró Gyöngyi 6. A osztályos tanuló is köszöntötte a kis elsősöket, az iskola új tanulói is elmondták a tanévnyitóra megtanult verseiket. Az első csengő elhangzása után a tizenegyedikesekkel közösen virágot vittek a Turul-emlékműhöz, és ellátogattak a templomokba.

Kárpátalja