Átadták a felújított Nagyberegi Középiskolát

Szerző: | 2020.10.22., 13:27 | Oktatás

A szalagot átvágta (balról jobbra): Brenzovics László, Hajgató Tamás, Vass Bertalan és Géczi Tihamér. Fotó: Kárpátalja.ma

A Bázisiskola Program keretében ünnepélyesen átadták a teljes körűen felújított Nagyberegi Középiskolát október 22-én.

Az ünnepségen elsőként Hajgató Tamás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntötte a jelenlévőket. – Nem mindegy milyen körülmények között tanulnak a diákok, a magyar kormány támogatása hozzájárul ahhoz, hogy kényelmes környezetet biztosítson. Kívánom a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt, hogy leljék örömüket a felújított intézményben és töltsék meg élettel – zárta sorait a konzul.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke elmondta, hogy ez az iskola a kárpátaljai magyarság egyik fontos intézménye. Az igazgató és a tantestület is igyekezett megőrizni az épületet, azonban a helyi források nem tették lehetővé felújítását, a Bázisiskola Program keretében szinte elsőként készülhetett el az iskola. – Reméljük, hogy a jövőben tovább folytatódhatnak a felújítási munkálatok, hiszen még van mit elvégezni – jelentette ki Brenzovics László.

Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója megköszönte a támogatást a magyar kormánynak és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítványnak, valamint a sok segítséget, ami nélkül nem sikerülhetett volna az intézmény felújítása.

A köszöntők után az iskola ünnepélyes átadásaként Hajgató Tamás, Brenzovics László, Vass Bertalan, a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezetének elnöke és Géczi Tihamér elvágták a jelképes szalagot, majd az egyházi méltóságok áldása következett.

Az ünnepséget az iskola tanulóinak műsora színesítette.

Fotó: Kárpátalja.ma

A Nagyberegi Középiskola  összesen 4 329 m². A program keretében bontási munkálatokat végeztek, valamint teljesen felújították a kazánházat, a belső fűtésrendszert, a külső hővezetékeket, a belső szennyvízvezetékeket, az elektromos hálózatot, a szellőztető rendszert, a tornatermet és a dísztermet. Ezenkívül szigetelési munkálatokat végeztek, kialakították a vizes blokkokat, kicserélték a belső ajtókat, kialakították a tűzvédelmi és tűzjelző rendszert,  felszerelték az álmennyezeteket, javították, vakolták és átfestették a belső falakat, teljes körű belső felújítási munkálatokat végeztek, valamint eltakarították a törmelékeket és a felújítás során keletkezett hulladékot.

A beruházás összértéke 49 507 311 hrivnya.

B. K.
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This