Csökkentenék a felsőoktatási intézmények létszámát Ukrajnában

Csökkenteni kell a felsőoktatási intézmények számát Ukrajnában, figyelembe véve az iskolát befejezők számának visszaesését – jelentette ki Mihajlo Vinnickij oktatási és tudományos miniszterhelyettes a The Ukrainians-nek adott interjújában.

Már elkészült a felsőoktatási intézményhálózat korszerűsítésének előfeltételeiről szóló törvénytervezet. Valójában nemcsak az egyetemek számának csökkentéséről van szó, hanem azok minőségének javításáról is – mondta el Mihajlo Vinnickij.

A miniszterhelyettes megjegyezte, hogy felére csökkent a végzősök száma Ukrajnában.

Véleménye szerint a további előrejelzések is csalódást keltőek. Csak a demográfiai adatok alapján folyamatosan csökken a születések száma.

2008-ban mintegy 350 felsőoktatási intézmény működött, és átlagosan 6 700 hallgató jutott egy oktatási intézményre. 2021-ben az intézmények száma 300-ra csökkent, de mindegyikben átlagosan csak 3 400 tanuló volt.

Az egy intézményre jutó átlagos hallgatói létszám 2023-as adatai még nem állnak rendelkezésre, de az látható, hogy még a 2021-es adatoknál is kisebb lesz. Ezen adatok ismeretében a felsőoktatási intézmények bizonyos szűkítésének, konszolidációjának meg kell történnie. Tervezetten 100 felsőoktatási intézménynek kellene megmaradnia – hangsúlyozta Mihajlo Vinnickij.

Kárpátalja.ma