„De nehéz az iskolatáska” – Tanévnyitó a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Központban
Az állami és nemzeti himnuszunk felcsendülésével jelezték a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Központban a 2016–2017-es tanév kezdetét szeptember 1-jén. A tanév megkezdésével tizenkét elsős kisdiák lépte át az iskola küszöbét, akik közül mindössze heten helyiek, öten a környező településekről érkeztek. Noha az intézmény kicsinek mondható, mégis jelentős helyet foglal el a kárpátaljai iskolák között. Jelenleg az intézmény 81 iskolásnak és 24 óvodásnak ad helyet.
Az intézmény igazgatója, Dobsa Aranka köszöntőbeszédében szeptember 1-jét a tudás és ismeretek napjának nevezte, ami nélkül nem tud előre lépni a társadalom. Néhány biztató szót intézett a gyerekekhez, a kicsi elsősökhez, szülőkhöz, valamint a pedagógusokhoz. A gyerekekhez három fontos kéréssel fordult: engedjék tanáraiknak, hogy képességeiket továbbfejlesszék; tanulmányaikban és a sportban legyen köztük tisztességes a verseny; továbbá ápolják, erősítsék, s ne széthúzzák az osztályaikban és az iskolában kialakult közösségeket.
A szülőket arra kérte, hogy osszák meg a pedagógusokkal véleményeiket, tapasztalataikat, gondolataikat az iskoláról, beszéljék meg a problémákat, és tegyenek közösen a megoldásért. Bízik benne, hogy a szülők otthon, a pedagógusok pedig az iskolában dolgoznak a közös célért: a gyerekek jövőjéért, sikeréért, boldogságáért.
Néhány szóban kitért arra a munkára, amit a nyár folyamán végeztek az iskola szépítéséért, bővítéséért. Sikerült felújítani a tantermeket, átszereltetni a fűtési rendszert az emeleti részen. Külön megköszönte az ehhez szükséges anyagi támogatást a budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskolának és Óvodának, az intézmény tanárainak, diákjainak, szülői közösségének. Az ő támogatásukkal tudták megvásárolni a szükséges tankönyveket is, mert mint tudjuk, Ukrajnában a tankönyvellátásban jelentős gondok állnak fenn. Emellett megköszönte azt a gondoskodó szeretetet, amit a tiszakeresztúri iskola irányába tanúsítanak, hisz nem ez az első alkalom, amikor segítenek. Továbbá elmondta, hogy nagy szeretettel várják a testvériskola őszi látogatását.
Az igazgatónő kollégákhoz is szólt. Intette őket, hogy az új tanévben is dolgozzanak együtt közös céllal, közös akarattal.
„Ti nem akartok semmi rosszat…”– hangzottak Reményik Sándor szavai, majd Szilágyi Abigél 6. osztályos és Szabó Bianka 7. osztályos tanuló verses köszöntője következett.
Az elsősök tanítónője, Tóth Viktória kedves szavakkal köszöntötte a nebulókat, akik bemutatkozásként elszavaltak egy-egy verset, valamint egy dalt is énekeltek, ami által még ünnepélyesebbé tették a napot. Az első osztály megkezdésének alkalmából az iskola igazgatónője szerény ajándékokat nyújtott át a számukra.
Az ünnepség a Szózat elhangzásával zárult.
Héder Zsuzsanna
Kárpátalja.ma