„Élménnyel, tehetséggel, közösségben” – egy hét alatt öt nyári tábort valósít meg a „GENIUS” Alapítvány

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 óta szervez nyári táborokat Kárpátalján, melyek a gyermekek érdeklődési köréhez igazodva a művészet, a sport és a zene világába nyújtanak betekintést. A programok célja a tehetséggondozás, a közösségépítés és a tartalmas nyári kikapcsolódás biztosítása.

A 2025-ös évben kilenc nyári tábort hirdetett meg az alapítvány, amelyek közül már sikeresen megvalósult a XV. Bereg-vidéki népzenei és néptánctábor (Beregszászban, június 30. – július 4. között), valamint a ZeneVarázslat klasszikus zenei tábor (Beregszászban, július 21–26. között). Emellett jutalomtáborozáson vettek részt a „Szól a Fülemüle!” – XI. kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatón eredményesen szereplő versenyzők Dunaszerdahelyen július 7–11. között, ahol bemutatkoztak a 16. Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika koncertjén is.

A Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően július 28. – augusztus 2. között a 10–16 éves korosztálynak további öt tábor valósul meg négy helyszínen:

XV. Jankovics Mária Alkotótábor – beregszászi I. turnus (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola)

V. Ung-vidéki Sporttábor (II. RF KMF Nagydobronyi Szakképzési Központ)

V. Ugocsai Sporttábor (II. RF KMF Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ)

VIII. Ung-vidéki népzenei és néptánctábor (II. RF KMF Nagydobronyi Szakképzési Központ)

VI. Gitár-, ének és verstábor (Kárpátaljai Magyar Líceum, Kisgejőc)

XV. Jankovics Mária Alkotótábor – I. turnus

A Jankovics Mária Alkotótábor az alapítvány egyik legrégebbi tábora, amely az idei évben 15. alkalommal kerül megrendezésre. A tábor a képzőművészetek, festészet, rajz és kézművesség iránt érdeklődő tanulókat szólítja meg. A foglalkozásokat kárpátaljai művészek vezetik, Kulin Ágnes – a Révész Imre Társaság elnöke – szakmai irányításával, akit négy szakképzett oktató – Gogola Zoltán, Kovács Gyöngyi, Kutasi Csaba és Néger Krisztina –, valamint öt főiskolás gyakornok segít.

A tábor névadója, Jankovics Mária fiatalon elhunyt festőművész volt, aki haláláig a KMPSZ által alapított Irka gyermeklap grafikusa és arculattervezője is volt. Munkássága a tábor szellemiségének meghatározó példája. A résztvevők nemcsak elméleti tudást szereznek, hanem gyakorlati készségeiket is fejleszthetik – például az agyagozás vagy szobrászat területén. A tehetséggondozó program foglalkozásai és előadásai minden évben egy kiválasztott tematika köré épülnek. Idén 42 diák regisztrált a programra, 14 településről és 17 oktatási intézményből.

V. Ung-vidéki sporttábor

Az alapítvány egyik kiemelt célja, hogy a sport terén tehetséges fiatalokat is felkutassa, tehetségüket gondozza és különböző sportolási lehetőségeket szervezzen számukra, ilyen a 2021-től megvalósuló Ung-vidéki sporttábor Nagydobronyban, amely idén ötödik alkalommal várja a sport iránt érdeklődő gyermekeket. A szakmai irányítást ifj. Kiss László – az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon labdarúgó edzője – végzi, munkáját négy oktató (Bara Csaba, Brilla Mária, Moca Valéria, Szanyi-Szabó János) és négy főiskolás gyakornok segíti. A gyerekek csoportos foglalkozások keretein belül ismerkedhetnek meg különféle sportágakkal: foci, kosárlabda, kézilabda, röplabda, asztalitenisz, tollaslabda, karate, valamint sakk és dámajáték is szerepel a programban. A táborba idén 41 tanuló regisztrált 8 településről, 11 tanintézményből.

V. Ugocsai sporttábor

A növekvő igények miatt 2021-ben Tiszapéterfalván is útjára indult a sporttábor, az ugocsai térség fiataljai számára. Az Ugocsai sporttábor szintén ötödik alkalommal kerül megrendezésre, Hadinyák József – a Péterfalvai Református Líceum testnevelő tanára – szakmai vezetésével, akinek munkáját 6 oktató – Bajkovics Szergej, Gáspár Károly, Iszák Anatolij, Kopasz Gyula, Korpos Sándor, Moca Valéria – és öt főiskolás gyakornok segíti.

A tábor célja, hogy lehetőséget biztosítson minden sportolni vágyó fiatal számára. A gyerekek hasonló sportágakkal ismerkedhetnek meg, mint a nagydobronyi táborban. Idén 40 fiatal jelentkezett 14 településről és 8 tanintézményből.

VIII. Ung-vidéki népzenei és néptánctábor (II. RF KMF Nagydobronyi Szakképzési Központ)

Az alapítvány megalakulása óta működik a népzenei és néptánctábor, amely kezdetben csak Nagyberegen, majd Beregszászban valósult meg, azonban a nagyszámú érdeklődésnek köszönhetően már Ung-vidéken is zajlik a népművészeti tehetséggondozói program a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Nagydobronyi Szakképzési Központjában. A 8. évét számláló Ung-vidéki népzenei és néptánctábor célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a magyar népzene, néptánc és néphagyomány értékeivel, és ezek gyakorlati elsajátítása révén mélyebb kötődést alakítsanak ki kulturális örökségünkkel. A táborban hangsúlyos szerepet kap a zenei és mozgásos készségek fejlesztése, a közösségi élmény erősítése, valamint az autentikus népzenei és néptáncanyagok továbbadása.

A tehetséggondozói programra 47 diák jelentkezett 16 településről 11 oktatási intézmény képviseletében. A táborban 4 főiskolai hallgató teljesít tábori gyakorlatot.

A tehetséggondozó program szakmai vezetője és népi ének oktatója Mészár Katalin, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola citera tanára. A hangszeres oktatást a Csipkés zenekar kiváló tagjai biztosítják: Molnár István (hegedű), Bernáth Ferenc (brácsa), Lénárt Leontyij (cimbalom) és Juhász József (nagybőgő) – ők nemcsak zenészként, hanem tanárként is fontos szereplői a tábornak. A néptáncoktatást Botos Boglárka vezeti. A hagyományos kézművesség sem marad ki a táborból: Kupás Gizella szövőnő jóvoltából a gyerekek bepillantást nyerhetnek a népi kézművesség világába, kipróbálhatják az eszközöket, és saját alkotásokat is készíthetnek.

A program záróműsorral ér véget, melyen bemutatásra kerülnek a héten tanult ismeretek.

VI. Gitár-, ének és verstábor (Kárpátaljai Magyar Líceum, Kisgejőc)

A 6. éve megvalósuló tábor azon a 10 és 16 év közötti fiatalok számára volt meghirdetve, akiket különösen vonz az irodalom és a megzenésített versek világa. A regisztrációs időszak alatt összesen 34 fő jelentkezett 10 kárpátaljai településről 17 oktatási intézmény képviseletében. A tábor a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum bázisán valósul meg. A tehetséggondozó program vezetője és szakmai szervezője Bogáthy Eleonóra, a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum igazgatója. A tábor célja, hogy a fiatalok játékos, mégis elmélyült módon ismerkedjenek meg a zene, a költészet és az előadóművészet világával, miközben igazi közösségi élményben is részesülnek. A tábor szakmai programját gitároktatás, énekfoglalkozások, megzenésített versek tanulása és irodalmi montázsok készítése alkotja.

A tábor szakmai hátterét elismert oktatók biztosítják: Ivaskovics József, Györkené Csákány Marianna és Szavla Krisztián a gitár és ének tanításával foglalkoznak, míg Tárczy Nóra, Jávorszky Erika és Vágner Katalin a megzenésített versek tanulását, valamint a kézműves foglalkozásokat vezetik. Az oktatók munkáját 3 főiskolai hallgató segíti, akik tábori nevelői gyakorlatukat teljesítik a héten. A komplex program egyszerre fejleszti a résztvevők zenei, irodalmi és kreatív készségeit.

Az élménydús héten már hagyománnyá vált Kisgejőc híres szülöttének, néhai Bódi László (Cipő, a Republic együttes frontembere volt) dalainak előadása. A tábor szerdai napján éppen ezért a táborlakók ellátogatnak a Cipő emlékházba, ahol hangszerbemutató mellett kézműves foglalkozás várja a fiatalokat.

A héten tanultakat a résztvevők egy zárókoncert keretein belül mutatják majd be.

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány elkötelezett a gyermekek sokoldalú fejlesztése mellett – legyen szó művészetről, zenéről vagy sportról. A nyári táborok évről évre bizonyítják, hogy van igény a minőségi, értékteremtő, közösségépítő programokra.

Váradi Natália, programfelelős

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója

Kapcsolódó:

Kezdetét vette a VIII. Ung-vidéki népzenei és néptánctábor

Hatodik alkalommal indult útjára a kisgejőci gitár-, ének- és verstábor