Fagyos időjárás: így alakul az iskolák működése Kárpátalján

A tartós hideg és az erős havazások miatt Kárpátalja 53 kistérségében meghosszabbították az iskolai téli szünetet legalább január 19-ig.

Ugyanakkor egyelőre például az Ungvári járás több településén – köztük Ungváron – az oktatás továbbra is a megszokott rend szerint zajlik. A döntéseket január 12-én, azaz ma vizsgálhatják felül.

Erről Marjána Maruszinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal oktatási, tudományos, ifjúsági és sportfőosztályának vezetője nyilatkozott a Szuszpilne hírportálnak.

Elmondása szerint a megye 565 oktatási intézményéből 112 jelezte, hogy készen áll a hagyományos jelenléti oktatás folytatására. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy folyamatos egyeztetés zajlik a kistérségek vezetőivel a kedvezőtlen időjárási körülmények – a fagyok és a havazások – alakulásáról, és ennek megfelelően hoznak további döntéseket.

A Munkácsi kistérségben az iskolai téli szünetet január 26-ig hosszabbították meg.

Az óvodák esetében 52 kistérségben ügyeletes csoportokat működtetnek azon gyermekek számára, akiknek a szülei ebben az időszakban is dolgoznak. Számos szakképző intézmény, főiskola és egyetem február 2-ig tart téli szünetet, míg más intézményeknek az online oktatás folytatását javasolták.

A Kárpátaljai Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint az éjszakai hőmérséklet -16 °C-ig is süllyedhet, és a fagyos időjárás várhatóan január 14-ig kitart.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy figyeljék a helyi önkormányzatok és oktatási intézmények hivatalos tájékoztatásait, mivel az időjárás függvényében a döntések bármikor módosulhatnak.

Kárpátalja.ma