Felújították a mezőgecsei óvodát
A mezőgecsei óvoda felújításában számos anyaországi település vett részt, köztük Kisvárda, Nagyhalász, valamint a Keleti Partnerség program és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy a mezőgecsei gyermekek és óvodapedagógusok megfelelő körülmények között dolgozhassanak.
A támogatásoknak hála az óvodában legutóbb 4 ablakot cserélek ki, teljes körű hőszigetelést, hibátlan csatornarendszert kapott a létesítmény, illetve sikerült részben a kazánházat is felújítani. A sikeres felújítás örömére október 16-án került sor az immáron megújult intézmény ünnepélyes átadójára, amelyen megjelentek azok a személyek, akik jelentősen hozzájárultak az óvoda korszerűsítéséhez.
A ünnepélyes átadót a Mezőgecsei Kultúrház néptánccsoportja nyitotta meg, majd az „óvodalakók” kedveskedtek üdvözlő előadással a megjelent vendégeknek. A kicsik fellépését követően Balogh Renáta óvodavezető köszöntötte az egybegyűlteket.
A vendégek köszöntése után dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, és ukrán parlamenti képviselő üdvözölte a jelenlévőket. Beszédében örömét fejezte ki amiatt, hogy ismét egy magyar óvoda került felújításra, ami lényegében a határokat nem ismerő nemzeti összefogásnak köszönhető. Hangsúlyozta, hogy az óvoda mint intézmény, rendkívül fontos gyermekeink nevelési folyamatában, hiszen az óvónők szintén oroszlánrészt vállalnak a kicsik emberré formálásban. Brenzovics László megköszönte az óvoda felújítására adott támogatásokat, amelyekkel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az óvoda „lakói” jobb körülmények között növekedjenek. Az elnök hangsúlyozta, hogy „ez olyan segítség, amit érdemes volt adni, hiszen tudjuk azt, hogy olyan helyre került, ahol a felnövekvő nemzedék nevelését fogja elősegíteni”


Az ünnepség végén Dávid Árpád mezőgecsei református lelkipásztor és Iván Gábor mezőgecsei görögkatolikus pap áldotta meg az egybegyűlteket, a felújított óvoda épületét, a benne tanulókat és dolgozókat.
rsz
