Ifjúsági üzleti képzés a főiskolán – A Calasanctius Beregszászban

A Calasanctius Training Programot (CTP) dr. Forgách Péter, a New York állambeli Buffalóban élő retinasebész hívta életre 1994-ben. A program pénzügyi bázisának biztosítására a doktor és felesége létrehozta a Stephen Gelencsér Calasanctius Fund nevű alapítványt, hogy főleg keresztény magyarországi diákok kijuthassanak az Egyesült Államok egyetemeinek posztgraduális képzéseire. A támogatásnak viszont volt egy feltétele: a támogatottnak tanulmányai befejeztével vissza kell térnie szülőföldjére. 2000-ben az USA-ból hazatért öregdiákok Budapesten létrehozták a Calasanctius Ösztöndíj Alapítványt. Ennek célkitűzése, hogy Kárpát-medencei keresztény diákok amerikai egyetemeken történő továbbtanulását támogassa ösztöndíjjal.

Az alapítvány „mellékágaként” jött létre ezt követően az Ifjúsági Üzleti Program, amely váratlanul nagy siker lett. Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a képzés bázisa, az első foglalkozásokra 2008-ban került sor, majd ezt követően minden évben megrendezésre került. Idén július 18-án indult a képzés, mely július 23-ig tart.

Az események menetéről a főiskola Könyvvitel és Auditálás Tanszékének munkatársa, Pataki Gábor számolt be lapunk tudósítójának: „A képzés célja, hogy elősegítse a szülőföldön való érvényesülést, s megismertesse résztevőivel mindazokat a tudnivalókat, technikákat, melyek elengedhetetlenek a sikeres üzleti élethez: vállalkozói és pénzügyi ismeretek, a probléma- és feladatmegoldó készség javítása, a prezentációs készség fejlesztése. A képzésen jelenleg 20 fő vesz részt, ezek egy része tanintézményünk könyvvitel és auditálás szakának hallgatója, akik nyári gyakorlatként végzik el a foglalkozásokat. Az előadásokat hat, a CTP-képzést korábban elvégző szakember tartja.”

Mint megtudtuk, a foglalkozások során minden délelőtt előadásokra kerül sor, melyeket délután csoportmunkák követnek. A hallgatók elsajátítják a marketingtervezés, a pénzügyi tervezés, a prezentációkészítés, valamint a piackutatás alapjait. A résztvevőkből több csoport alakul, számukra a hét fő feladata, hogy egy Kárpátalján reálisan megvalósítható vállalkozási ötletet dolgozzanak ki elméletben. A virtuális vállalkozás költségvetésének felső határa négyszázezer hrivnya. A csoportok prezentációira szombaton, szakmai zsűri jelenlétében kerül sor.

Pataki Gábor elmondta még, hogy az előadások mellett számos más programot is szerveztek a résztvevők számára: pl. játékestet és közös focimérkőzést. A program része még egy, az előző évek hallgatóit összeverbuváló öregdiák-találkozó. A résztvevők éves rendszerességgel önkéntes munkát is végeznek a tanintézményben, erre idén is sorra kerül: a főiskola belső udvarát fogják takarítani.

Kárpátalja