Fókuszban a diákétkeztetés, az inklúzió és a diáksport fejlesztése

A tanulók étkeztetésének reformja, az inkluzív-nevelési központok akadálymentesítése és az iskolai sportélet fejlesztése voltak a fő témák a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportosztályának kibővített ülésén október 23-án.

Marjana Maruszinec, az osztály igazgatója hangsúlyozta, hogy a régióban jelenleg is zajlik a 2027-ig szóló iskolai étkeztetési reform megvalósítása. A 2024/25-ös tanévben több mint 80,9 ezer diák részesül étkeztetésben, közülük 57,2 ezren ingyenes meleg ebédet kapnak, köztük mintegy 21,4 ezer hátrányos helyzetű tanuló.

A megyében 309 iskola rendelkezik saját konyhával, 160 intézmény catering-, 76 pedig kiszervezett szolgáltatást vesz igénybe. Az alsó tagozatos tanulók étkeztetésére idén több mint 158 millió hrivnya állami támogatást kapott Kárpátalja, melynek 72 százalékát október elejéig már felhasználták.

Az ENSZ élelmezési világprogramjának segítségével 93 iskola 17 kistérségből összesen 9 millió hrivnya támogatásban részesült, hogy javítsák a diákok étkezési körülményeit. Emellett 5 oktatási intézmény több mint 34,7 millió hrivnyát kapott konyháik korszerűsítésére.

A megbeszélésen szó esett az inkluzív-nevelési központok akadálymentesítéséről is.

Kárpátalján jelenleg 34 ilyen intézmény működik, 80 százalékukban már van rámpa és Braille-felirat, 50 százalékukban akadálymentes mosdó, két központban pedig felvonó is működik.

A tanácskozáson továbbá megvitatták a „Vállvetve – Országos Iskolai Ligák” sportprojekt harmadik évadának lebonyolítását is. A sportversenyekre október végéig tart a nevezés, 12 sportágban indulhatnak iskolai csapatok.

Kárpátalja.ma