Internetes tananyagot fejlesztett ki négy felsőoktatási intézmény

Egységes elektronikus informatikai tudásbázist hozott létre négy kelet-magyarországi felsőoktatási intézmény, a Miskolci és a Debreceni Egyetem (DE), valamint a Nyíregyházi és az Eszterházy Károly Főiskola. A negyvenhét tananyag az oktatóközpontok teljes képzési spektrumát lefedi – írja az MTI nyomán a hvg.hu.

A csaknem két év alatt, ötven-hatvan oktató munkájával, 95 millió forintból megalkotott elektronikus tananyagok részben újak, részben korábbi tankönyvek frissített változatát foglalják magukban, de angol nyelvű adaptációkat is tartalmaznak.

„Az anyag bárki számára ingyenesen hozzáférhető” – számolt be a közös projektről Ispányi Márton szakmai vezető a csütörtöki sajtótájékoztatón Debrecenben. Hozzátette: az anyagok mintegy kétharmadát a projektvezető intézmény, a DE Informatikai Kara készítette. A közös munka produktumát nyolc hosszabb könyv, huszonkilenc tankönyv és jegyzet, illetve feladatgyűjtemények és fóliasorozatok formájában is közzéteszik az elektronikus tárház mellett.

Terdik György, a DE Informatikai Karának dékánja jelezte, hogy a tananyagok frissítését is gyorsabban tudják majd elvégezni egy elektronikus bázisban, ez pedig az informatika rohamosan változó világában különösen fontos.

A társintézmények képviselői is az anyag rugalmasságát és az EU-forrásokból 76 millióval támogatott közös munka sikerességét emelték ki. A tananyagot a négy intézmény mintegy ötezer informatikushallgatója a programtervező, a gazdasági, a mérnöki informatikus, továbbá az informatikus könyvtáros és az informatikatanári képzéseken tudja használni.

Ispány Márton elmondta: az anyag munkaerő-piaci hasznosulását úgy próbálták segíteni, hogy informatikai cégek szakembereit is felkérték a lektorálásra. A tananyag már a mostani tanévtől az oktatók és a hallgatók rendelkezésére áll – fűzte hozzá.

(Forrás: MTI, hvg.hu)

www.edupress.hu