Ismét a técsői magyar iskoláról

A Kárpátalja c. hetilap június 17-én megjelent lapszámának Ukrán osztályt indítanának a técsői magyar iskolában? című cikkére reagálva, június 27-én a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban elsősorban a helyi magyarság képviselői meghallgatták Osziczky Róbert igazgató úr beszámolóját, aki igyekezett meggyőzni a jelenlévőket álláspontjuk igazáról.

A KMKSZ, az UMDSZ, a KMPSZ, a református és a katolikus egyház képviselői, a szülői tanács elnöke, valamint a jelenlegi pedagógusok egy része egyértelműen elvetette az igazgató elképzelését. A jelenlévők ugyanakkor felhívták a figyelmet a szülők felelősségére, hiszen a végső döntés az ő kezükben van. Ezért fontos a szülői bizottság, a szülői közösség mielőbbi összehívása. E feladat megoldását a szülői tanács elnöke vállalta magára.

Ifj. Sari József,

a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki

Középszintű Szervezetének elnöke

Kárpátalja