Isten áldását kérve kezdte meg a tanévet a Rákóczi-főiskola

Ökumenikus istentisztelettel kezdte meg az új tanévet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és annak Felsőfokú Szakképzési Intézete a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplomban szeptember 1-jén.

Ökumenikus alkalom lévén az ünnepségen különböző felekezetek lelkipásztorai prédikáltak: Molnár János római katolikus esperes-plébános, Losák István római katolikus plébános, Maksai Attila református lelkész, valamint Marosi István görögkatolikus parochus.
Elsőként Molnár János köszöntötte a diákokat, oktatókat, munkatársakat.
Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora elmondta, fontosnak tartja, hogy a főiskola számára Isten házában istentisztelet keretében kezdődjön el az új tanév. A főiskola rektora bibliai idézetekkel kívánt sikeres tanévet a jelenlévőknek, továbbá felhívta a diákok figyelmét arra, hogy az intézményben a tanulás mellett különböző felekezetek főiskolai gyülekezetéhez is csatlakozhatnak. Istennek hálát adva megnyitotta a 2016–17-es tanévet.

109464_002

Maksai Attila református lelkipásztor azt kívánta az első évfolyamos hallgatóknak, hogy a főiskolás éveik alatt találják meg önmagukat, s ne féljenek azzá lenni, akinek Isten teremtette őket.

Marosi István Weöres Sándor szavait idézte: „Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Prédikációjában kifejezte, hogy nekünk, embereknek a létra szerepét szánja a Mindenható, mivel Krisztus emberi méltóságunkat magasba emelte, Istenhez kapcsolta.

Losák István atya Pál apostol korinthusiakhoz írt első leveléből olvasta fel a kegyelmi ajándékok sokféleségéről és a Lélek egységéről írt részletet. Beszédében rávilágított, hogy a főiskola egy közösség, melyben a tanároknak nemcsak elvárásokat kell felállítaniuk, hanem példát mutatva bátorítani, buzdítani kell a diákokat, valamint fel kell bennük fedezni az Istentől kapott tehetséget.

Az ökumenikus istentisztelet végén a különböző felekezetek lelkipásztorai Isten áldását kérték az új tanévre és a jelenlévők életére, majd a megjelentek ajkán felcsendült nemzeti imádságunk, a Himnusz.

109464_003

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma