Kárpátaljai magyar óvodapedagógusok konferenciája Beregszászban
Brunszvik Teréz nyomdokain címmel tartott konferenciát a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) március 21-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a kárpátaljai magyar óvodák pedagógusai és vezetői számára.
A jelenlévőket Gabóda Éva, a KMPSZ óvodapedagógiai szekciójának vezetője köszöntötte.
„Konferenciánk minden évben egy témakör köré épül, idén Brunszvik Terézre esett a választásunk, születésének 250. évfordulója alkalmából. Ő volt az, aki megalapította az első magyarországi óvodákat, ezzel megteremtve a magyar óvodapedagógiát” – emelte ki, majd ismertette a nap előadóit.
A köszöntőt követően Gabóda Béla, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi fiókintézetének igazgatója tartott nyitó előadást Brunszvik Teréz élete és munkássága címmel. Ezután Gál Adél, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének docense a hagyományok szerepét járta körbe az intézményes nevelésben. Őt Gabóda Éva követte, aki a manuális tevékenységek szerepét emelte ki az óvodás gyermekek kognitív képességeinek fejlesztésében.
A nap második felében Gavriljuk Ilona, a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete Óvodapedagógiai Szakmódszertani bizottságának vezetője az óvodai beszoktatás problematikájáról szólt. Végezetül Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a KMPSZ elnöke tartotta meg A kárpátaljai óvodák helyzete a közoktatási törvény tükrében című előadását.
A kárpátaljai magyar óvodapedagógusok konferenciája a magyar kormány támogatásával valósult meg.
K. A.