Kossuth Lajos Líceum – 120 éve a magyar nyelvű oktatás szolgálatában

A patinás magyar líceum igazgatónőjével, Zseltvay-Vezsdel Emesével beszélgettünk az intézmény múltjáról és jelenéről.

Mióta áll az intézmény élén?

– A Beregszászi Egészségügyi Koledzs felcser szakának elvégzése után az Ungvári Állami Egyetemen folytattam tanulmányaimat biológia és kémia szakon. 2002-ben diplomáztam le, és azóta dolgozom a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban (akkor még középiskola), igazgatóként pedig hat éve tevékenykedem az intézményben.

Milyen nagyobb változásokon ment át azóta az iskola?

– Rengeteg változás történt igazgatóságom alatt. A főépület tetőszerkezetének felújítását már az én vezetőségem idején sikerült befejezni, és az épület külső felújítását is sikeresen megvalósítottuk. Ezenkívül a régi kazánház helyén két informatikatermet alakítottunk ki, és könyvelői szobákat (az intézmény saját költségvetéssel rendelkezik). Szintén az én vezetőségem alatt lett felújítva a kisépület (ahol az 1–4. osztályok helyezkednek el), ami azt jelenti, hogy teljes külső- és belső munkálatokon ment át, úgymint az osztálytermek felújítása és a tetőszerkezet cseréje. Ez utóbbit Magyarország Kormányának és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítványnak köszönhetjük. A tornaterem is teljes felújításon esett át, ezenkívül műfüves pálya is épült az iskola területén. Igazgatóságom alatt új alapszabályzatot kellett készítenünk, és iskolánk neve is megváltozott, immár Kossuth Lajos Líceum a neve. Sikerült azt is elérni, hogy iskolabusszal rendelkezzünk.

Hogyan alakult igazgatósága alatt a diáklétszám?

– Volt olyan, hogy 700 fő fölé emelkedett a diáklétszám, amit évekig tartani is tudtunk, viszont a háború hatására a tavalyelőtti tanévet sajnos csak 606 diákkal kezdtük meg, a legutóbbit pedig 550 tanulóval zártuk. 2023 szeptemberében sajnos a korábbi évekhez hasonlóan nem tudtunk három első osztályt indítani, csak kettőt. Iskolánk hírneve az áttelepülőkhöz is eljuthatott, mivel többen is beíratták hozzánk gyermekeiket, és természetesen tisztában voltak vele, hogy itt magyar nyelven folyik az oktatás.

A végzősök hogyan veszik az akadályokat, és általában hol tanulnak tovább?

– Különösen büszke vagyok a tavalyelőtti végzőseinkre, mivel 27 diákból 22-en tanulnak jelenleg felsőoktatásban. A tavalyi év is jól alakult, a 41 ballagóból 32-en folytatták a felsőoktatásban tanulmányaikat. Az idei 24 végzősünkből pedig 5-en végeztek aranyéremmel, és reméljük, ezúttal is minél többen veszik majd sikerrel a felvételi időszakot. A legtöbben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választják, de vannak, akik az Ungvári Nemzeti Egyetemen, vagy nívós magyarországi egyetemeken (ELTE, Debreceni Egyetem, Corvinus), esetleg a Lembergi Egyetemen tanulnak tovább. Ezenkívül kiemelném, hogy Beregszászban egyetlen magyar iskolaként voltunk az egyik NMT-központ (Nemzeti Multiteszt).

Milyen eredménnyel vesznek részt diákjaik a tanulmányi versenyeken?

– Diákjaink idén is eredményesen képviselték iskolánkat a kistérségi és a megyei tantárgyi vetélkedőkön, illetve a KMPSZ-versenyeken egyaránt, továbbá nemzetközi versenyeken is részt vettek. A kistérség iskolái közül az egyik legeredményesebbek voltunk az elmúlt tanévben is, rengeteg dobogós helyezést gyűjtve történelemből, ukrán nyelvből és irodalomból, matematikából, fizikából és kémiából. Az idén 35 diákunk végzett I–III. helyeken, nagy büszkeségünkre. A Zrínyi Nemzetközi Matematikaversenyen egyéniben és csapatban is kiváló eredmények születtek, az Erdélyben rendezett országos fordulón is képviseltek minket tanítványaink.

– Vannak-e órán kívüli foglalkozások az intézményben?

– Rengeteg tanulmányi kirándulást, osztályon kívüli foglalkozást szervezünk diákjainknak, a Nagyberegi Tájháztól a Hoverláig. Nagy hangsúlyt fektetünk az NMT-re való felkészülésre, de emellett a tanulóknak van lehetőségük torna, néptánc, vagy Dzsura (katonai-hazafias játék) szakkörökre is beiratkozniuk. Kötelességemnek, célomnak tekintem, hogy ápoljuk nemzeti hagyományainkat, ezért együttműködünk a Sodró együttessel és a Rezeda Folkműhellyel, akik táncházakat tartanak nálunk, továbbá fellépnek a szüreti- és farsangi ünnepségeinken, bizonyítványosztókon. A Rezeda tánc-, valamint hangszeres foglalkozásaira rendszeresen járnak diákjaink. Minden nagyobb nemzeti, állami és egyházi ünnepre készülünk a tanulókkal, megemlékezéseket tartunk líceumon belül, de a városi rendezvényeken is nagy létszámban jelenünk meg. Programjaink közt szerepelnek a beregszászi óvodákkal való rendszeres együttműködés keretében zajló Ovis-napjaink. Ezenkívül évente több alkalommal szervez diákönkormányzatunk jótékonysági akciókat.

Hány személyt foglalkoztat jelenleg az iskola?

– Jelenleg 41 pedagógus és 15 technikai dolgozó alkotja kollektívánkat. Különösen büszke vagyok arra, hogy a Drávai-ösztöndíjban négy kollégánk részesült az utóbbi tíz évben, amely a legmagasabb szakmai elismerés városunkban.

A háború hatással volt a kollektíva létszámának alakulására?

– Néhány kollégánk sajnos arra kényszerült, hogy kivándoroljon külföldre, de sikerült pótolnunk őket, így nem szenvedünk tanárhiányban.

– Milyen az iskola, ezen belül a tantermek felszereltsége, vannak-e szaktantermek?

– Két tornateremmel, két informatikateremmel, két ukrán kabinettel, kémia szaktanteremmel rendelkezünk, de van földrajz-, biológia-, matematika-, fizika- és magyar nyelv szaktantermünk is, amelyek egyben osztályoknak is helyt adnak. A város legmodernebb alsó tagozatával rendelkezünk, teljesen átalakított, felújított külön épülettel. Saját konyhánk van, 80 férőhelyes étkezdénk, ahol meleg étkeztetésben részesülnek diákjaink, büfé, könyvtár, nővérszoba és pszichológusi szolgálat is a rendelkezésünkre áll.

Hogyan befolyásolták a légiriadók az oktatási folyamatot, és fel vannak-e készülve az áramkimaradásokra?

– Rendelkezünk óvóhellyel, és generátorokkal is felszerelkeztünk, így tudunk alkalmazkodni az említett helyzetekhez. Ezenkívül saját, iskolai Classroom rendszerünk is van, ha esetleg távoktatásra kerülne sor.

– Végezetül még az érdekelne, hogy mi az iskola mottója?

– „Kárpátalján az oktatás és a nevelés szolgálatában, a felnövekvő nemzedékért.”

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma