Megkezdődtek a KMPSZ tantárgyi vetélkedői

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) hagyományaihoz híven idén is tantárgyi versenyeket szervez.

A tanulmányi vetélkedők sora a Karádi helyesírási versennyel kezdődött január 30-án, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a helyesírási versenyt Karádi László, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola egykori magyar nyelv és irodalom tanára tiszteletére szervezik. A vetélkedőt a pedagógus születésnapja körül szokták megrendezni. Ezzel a versennyel méltatják a magyar kultúra napját is, ugyanis kultúránk alapja az ízes, szép, Európában egyedi, sajátos, pótolhatatlan magyar nyelv. Az elnök asszony kifejezte reményét afelől, hogy a több mint négyszáz versenyzőt a magyar nyelv iránti tisztelet, megbecsülés és annak minél magasabb művelése ösztönözte a részvételre.

94030_002
Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetsége és a KMPSZ járási elnöke kiemelte, hogy az anyanyelv erős vár. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén is nagy volt az érdeklődés a verseny iránt.
Ezt követően Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője üdvözölte a versenyzőket és a kísérő tanárokat, majd ismertette a vetélkedő menetét.
A verseny eredményei jövő héttől lesznek elérhetőek a KMPSZ honlapján.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma