Megszólalt az első csengő a Kossuth-középiskolában
Közel kilencven első osztályos tanuló számára szólalt meg az első csengő a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában szeptember 1-jén.
Az ünnepség kezdetén az elsős kisdiákok átvonultak a tudás kapuja alatt, majd felcsendült az ukrán és a magyar himnusz.
Az iskola tánccsoportja iskolakezdő táncprodukciót mutatott be.
A 2016/17-es tanévet Micik Julianna, a tanintézmény igazgatója nyitotta meg. Köszöntőbeszédében Seneca gondolataival tanulásra ösztönözte az iskola tanulóit: „Míg élsz, egyre tanulj és soha abba ne hagyd.”Az igazgatónő beszámolt a nyár folyamán végzett munkálatokról és megköszönte a támogatásokat. Külön köszönetet mondott Babják Zoltán polgármesternek az új hangosító berendezésért, valamint a Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolának az új kapu felállításáért. Az iskola kollektívája új tanárokkal és tanítókkal bővült, őket külön köszöntötte az igazgatónő.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszönetét fejezte ki azoknak a pedagógusoknak, akik a nehézségek ellenére nyáron nem külföldön kerestek munkalehetőséget, s kitartottak munkahelyük mellett. További támogatásokat ígért az iskolának, s eredményekben gazdag sikeres tanévet kívánt minden beregszászi kisdiák és pedagógus számára.
Molnár D. István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezetének elnökeként, s egyben az elsősök szülei nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében elmondta, hogy a Kossuth-középiskolát a város egyik legnívósabb tanintézményeként tartják számon. Ezt tükrözi az is, hogy ez Beregszász egyik legnépesebb iskolája.
Vincze Hédi Beregszász testvérvárosának, Ferencváros delegációjának képviselője sikeres tanévet kívánt az iskola tanulói számára, s elmondta, hogy szeretettel várják a diákokat Ferencváros rendezvényeire.
Maksai Attila református lelkipásztor Isten áldását kérte a jelenlévők életére.
Az iskola legifjabb tanulói közösen elénekelték a Hívogat az iskola című gyerekdalt.
A végzősök nevében Varga Orsolya köszöntötte az elsős kisdiákokat.
Az ünnepség végeztével az intézmény tanulói osztályfőnökeikkel együtt elfoglalták a tantermeket, s megkezdték a tanulást.
Pallay Katalin
Kárpátalja.ma