Megszólalt az utolsó csengő
Minden iskolában megszólal az utolsó csengő, mely a tanulók életében nemcsak a tanév végét, hanem egy korszak lezárását is jelenti.
Ballagás és alapkőletétel Karácsfalván
Nyolcadik alkalommal búcsúzott végzős diákjaitól a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum.
A június első vasárnapján tartott rendezvény középpontjában az intézmény 22 ballagó diákja állt.
Az ünnepség kezdetén a líceum épületétől vettek búcsút a végzősök, végigjárva még egyszer az elmúlt két évben oly sokat látogatott tantermeket, kápolnát és dísztermet. Ezt követően a 10. évfolyamtól kapott tarisznyával a vállukon, tanáraik, társaik és hozzátartozóik kíséretében átvonultak a helyi görögkatolikus templomba, ahol Szent Liturgián vettek részt.
A szertartást megtisztelte jelenlétével Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja és a Beregszászi Esperesi Kerület papsága.
A Szent Liturgia végén a ballagókat köszöntötték. A sort a papcsaládokból nemrég alakult énekkar kezdte meg, akiket Tóth István konzul, Milan püspök és Tóth Jenő intézményvezető jókívánságai követték. Ezenkívül felolvasták Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökének üdvözlő levelét.
Búcsúzott osztályától Héder Edina is, aki minden diákjáról mondott néhány kedves szót.
Maguk a végzősök versekkel, énekekkel és virággal köszönték meg tanáraiknak és szüleiknek az értük végzett munkát és gondviselést.
A ballagási ünnepség a líceum udvarán folytatódott, ahol egy-egy névvel ellátott lufit engedtek útjára a végzősök, jelezve ezzel, hogy őket is útjukra bocsátja iskolájuk.
A rendezvény záró eseményeként az intézmény tornatermének alapkőletételére került sor, melyet Milan Šašik szentelt meg.
Péterfalvi Református Líceum
Május vége-június eleje nemcsak a tavasz végét s a nyár kezdetét jelenti: búcsúznak ilyenkor a középiskolás diákok is alma materüktől, s e búcsúzás egyben valami egészen új kezdetét is jelenti. A nagybetűs ÉLET küszöbén toporognak ilyenkor ők, félelemmel vegyes izgatottságtól fűtve…
Az ünnepség az iskola hagyományait követve istentisztelettel kezdődött a tivadarfalvi református templomban. Itt Seres János, Máramaros-Ugocsa megyei esperes köszöntötte a meghívott vendégeket, többek között Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét, Farkasné Bőcs Juditot, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulját, Barta Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint az ünneplő közösséget és a ballagó diákokat. Seres János esperes köszöntőjében elmondta: az idén végző két osztály a líceum 17. kibocsátása, akikkel 452-re nőtt az ebben a tanintézményben végzett diákok száma. Kiemelte: hiszi, hogy az intézmény a magyar nemzet részeként vállalja küldetését Kárpátalján. „Ennek a küldetésnek voltak s vannak harcai, nehézségei, küzdelmei. De hálásak vagyunk Istennek, hogy ezeken a harcokon, nehézségeken átsegített minket” – hangsúlyozta az esperes, aki a ballagó diákok szívére útravalóul Jeremiás könyve 29. részének 11. versét helyezte: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”
Ezt követően Zán Fábián Sándor püspök hirdette az igét Mikeás könyve 6. részének 8. verse alapján: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Az igehirdetés után Farkasné Bőcs Judit konzul asszony szólt a diákokhoz, rámutatva, hogy bár búcsúznak most, ebbe az iskolába bármikor visszatérhetnek: ha segítségre szorulnak, vagy ha örömüket akarják megosztani, itt mindig szívesen látott vendégek lesznek.
Az istentisztelet után az ünnepség a hagyományokhoz híven az udvaron folytatódott, ahol a két végzős osztály ünnepi műsorral búcsúzott a tanároktól és diáktársaktól, s köszönte meg a szülők támogatását. A szülők nevében Seres Margit édesanya köszönte meg az intézmény munkatársainak szolgálatát, majd Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke mondta el üdvözlő szavait.
Brik Irma, a tanintézmény igazgatója is búcsúzott a diákoktól, s persze nem maradhattak ki a végzős osztályok osztályfőnökei, Tóth-Molnár Emőke és Kiss Sándor pedagógusok sem a köszöntők sorából, akik felidézték osztályaikkal közösen megélt szép és szomorú pillanataikat.
Az elválás mindig nehéz, s ezt az idén ballagó diákok is érzik. Előttük az ismeretlen, a bizonytalan jövő, de egy biztos: az útravalót megkapták. Kitől? Szülőktől, tanároktól, nevelőktől, de legfőképp a Mindenható Istentől: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6:8)
Adja Isten, hogy megfogadják az útravalót!
Kisgejőci Középiskola
Május 24-én búcsút vettek iskolájuktól a Kisgejőci Középiskola végzős diákjai is.
Az ukrán és a magyar himnusz elhangzása után Benkő Lenke igazgató megtartotta éves beszámolóját, és kiosztotta a kitűnő tanulmányi eredményekért és tanulmányi vetélkedőkért járó okleveleket.
A végzősök osztályfőnöke, Kiss Valéria életre szóló tanácsokkal köszöntötte osztályát, s elevenítette fel emlékeit, diákjai csínytevéseit, sikereit.
A szülők nevében Szolod Andrea, a tízedik osztály nevében pedig Gerber Anita és Ráti Roland mondott köszöntőt. A végzős osztály köszönetét a tanároknak, szülőknek, alsós diákoknak Hurik Alexandra és Varga Zsolt tolmácsolta.
A ballagók, mint minden évben, most is megkapták az útravaló batyut, és átadták a tízedik osztálynak a stafétát. Bogáthy Eleonóra igazgatóhelyettes átnyújtotta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) ajándékát, az Útravaló füzetet, amely Kárpátalja minden idei végzős magyar diákja nevét tartalmazza.
A rokonok és a szülők ezután felköszöntötték az ünnepelteket, majd a 11. osztály a Szózat elhangzása után az utolsó csengő hangjára körbeballagta az iskolát.
Nagydobrony
Május 24-én a nagydobronyi diákok egyszerre örömmel és szomorúsággal a szívükben léptek be iskolájukba. 41 végzős diák készült búcsút venni tanáraiktól, barátaiktól, iskolájuktól.
Az ünnepi dalok után köszöntőt mondott többek között ifj. Kántor József, a Nagydobronyi Középiskola igazgatója, Katona Mironova Berta igazgatóhelyettes és Kolozsy András lelkész. Továbbá búcsúzott diákjaitól Soós Klára osztályfőnök, és ugyanígy tettek a 10. osztály tanulói is.
A végzősök nevében Szanyi Andrea készült beszéddel, melyben köszönetet mondott tanáraiknak a megszerzett tudásért, a szülőknek a sok gondoskodásért és a diáktársaknak az örömteli évekért. Az ünnepi felszólalások után a 10. osztály átvehette a stafétát a végzős osztályoktól.
A ballagási rendezvényen a diákok okleveleket és értékes ajándékokat vehettek át a tanulmányi vetélkedőkön elért helyezésekért.
Az esemény végén a már megszokott módon a diákok énekkel ballagtak le az iskola udvarára, ahol a szülők, rokonok és barátok köszönthették őket.
Kisdobrony
Május 25-én a kisdobronyi iskola is búcsúztatta végzőseit. Bár az idei ballagók száma valamivel alacsonyabb volt az átlagosnál, de annál nagyobb összetartásban ünnepeltek. A 12 ballagót a családtagok, barátok, diákok, tanárok és a meghívott vendégek vették körül.
A tízedik osztály nevében Szilágyi Veronika köszönt el a tizenegyedikesektől, és vette át a stafétát. A végzős diákok sem maradtak ki a búcsúzkodásból. Közülük Szuhomlin Marina volt, aki megköszönte az évek során kapott tudást, szeretetet, törődést, majd virágcsokorral fejezték ki hálájukat tanáraiknak.
Miután a ballagók megkapták a tarisznyát, az iskola fiatalabb tanulói verses-énekes összeállítással lepték meg a végzősöket. Az ünnepség talán legmeghatóbb része volt, mikor a búcsúzó diákok – rendhagyó módon – zeneszóra lufikat engedtek a levegőbe, jelképezve jövőjüket, vágyaikat. Végül pedig a hozzátartozók, meghívottak köszönthették a ballagókat.
Nagydobronyi Református Líceum
Május 25-én a Nagydobronyi Református Líceum diákjai is búcsút vettek iskolájuktól. A ballagás a helyi református templomban kezdődött. A templomba bevonuló diákok énekelve foglalták el helyüket, majd Horkay László nyugalmazott püspök tartott rövid istentiszteletet. Az igehirdető Dávid története alapján arra intette a végzősöket, hogy Jézust követve járják az útjukat.
Orosz Ildikó Pál apostol Galatabeliekhez írott leveléből vett igével kezdte köszöntő szavait: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Az elnök asszony elmondta, hogy az irodája falán megtalálható ez az ige, melyet a péterfalvi líceum diákjaitól kapott. Ez az intés, melyet mindennap elolvas, az összetartozás érzését is erősíti bennünk.
A ballagás a líceum udvarán folytatódott, ahol Badó Margit osztályfőnök búcsúzott diákjaitól, és kívánt számukra sikeres jövőt. Beszédét Arany János szavaival zárta „Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja. És tudod: az erő micsoda? – Akarat, Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.”
A végzősök nevében Balog Marianna szólt a jelenlévőkhöz, s mondott köszönetet a tanárok áldozatos munkájáért, a szülők féltő gondoskodásáért. Az eseményt a ballagó diákok éneke zárta, ezt követően a rokonok, barátok köszönthették őket.
Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium
Ballagó diákok, tanáraik, iskolatársaik és hozzátartozóik töltötték meg május 24-én a Beregszászi Magyar Gimnázium udvarát. A jelenlévőket Szabó Árpád igazgató köszöntötte, aki hivatalosan is bejelentette a 2012/2013-as tanév lezárását.Az iskolai ünnepséget megtisztelte jelenlétével és ünnepi beszédével Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, továbbá a járási és a megyei adminisztráció számos hivatalnoka, Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Beregszászi Konzulátusnak konzulja, valamint a történelmi egyházak képviselői, akik áldásukban részesítették a ballagókat.
Az esős, zord idő ellenére is ünnepi érzés töltötte el a jelenlévők szívét. Két osztály vett búcsút az intézmény falaitól, hogy hamarosan megkezdje a „nagybetűs életet”. Versekkel és dalokkal köszöntek el tanáraiktól, diáktársaiktól, megköszönve a hét éven át kapott oktatást, gondoskodást és nevelést.
A gimnázium elsős tanulói adták át az útrakelőknek a beregi mintával hímzett tarisznyát, melybe a hagyományoknak megfelelően aprópénz, pogácsa és egy-egy jó tanács került.
A továbbiakban Szabó Árpád búcsúzott a végzősöktől, akik közül többen oklevélben és pénzjutalomban részesültek a megyei versenyeken elért eredményeiknek köszönhetően.
A közel 400 tanulóval büszkélkedő intézmény – a vezető beszámolója szerint – eredményes esztendőt tudhat maga mögött: diákjai sikeresen szerepeltek a hazai és külhoni versenyeken, újabb trófeákkal gazdagítva az iskolát és annak hírnevét.
A diákok öntudatát erősítendő elkészült a gimnázium címerével díszített sál, illetve nyakkendő, melyet az évzárón már valamennyi diák viselhetett.
A tanév ugyan véget ért, de az iskola falai még néhány hétig nem maradnak üresek, a végzősökre vár az érettségi próbája, míg a fiatalabb osztályoknak az év végi vizsgákon és a gyakorlati órákon kell részt venniük.
Nagyberegi Református Líceum
25-én a Nagyberegi Református Líceum 32 végzős diákjára kitűzhették a zöldet leváltó, érettséget szimbolizáló piros szalagot.
A borongósnak ígérkező időjárás miatt az ünnepséget a helyi református templomban tartották. Hála Istennek, az épület csordultig volt örömteli vendégekkel, tanárokkal, diákokkal.
Majd dr. Kerekes Henrietta, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya elmondta, hogy a diákokban Kárpátalja jövőjét látja, akikre mindannyian büszkék lehetünk.
Felszólalt Marie Kane, a líceum írországi támogatója, angoltáboraik szervezője is.
Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Járási Szervezetének elnöke bizakodásának adott hangot, hogy valósággá lesz a remény, amely a szívekben él. Ezután Nagy Bélának, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnokának a levelét olvasták fel, amelyben a végzősöket köszöntötte.
A végzősök szüleinek nevében Fancsik Zoltán mondott köszönetet az intézmény munkatársainak a rengeteg fáradozásért, gondoskodásért és oktatásért, melyek eredményeképpen most a családok büszkén vehetnek részt gyermekeik ballagásán.
Ezután a 10. osztály köszöntötte a végzősöket, majd a staféta átadása következett.
Az osztályfőnökök közül elsőként Tóth András szólt az ünneplőkhöz. Majd Dencs Elemér osztályfőnökként és oktatási igazgatóként köszöntötte a végzősöket és az egybegyűlteket. Az oktatási igazgató elmondta, bízik abban, hogy Istennek és ezen két évnek köszönhetően a magok elvettettek, és termő földbe hullottak, s hozzátette, megtették a tőlük telhetőt, most már a növendékeken a sor, hogy helyesen, felelősségteljesen éljenek a lehetőségekkel, melyeket az élet kínál számukra.
A háromórás ünnepséget a hagyományokhoz híven a végzős osztályok előadása zárta.
Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja örömét fejezte ki, hogy idén is sok diák öregbíti sikereivel a Kossuth Lajos iskola hírnevét.Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola
A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola tizenkilenc végzős diákja is elbúcsúzott szeretett iskolájától május 24-én. A ballagási ünnepséget az esős időjárásra való tekintettel rendhagyó módon az iskola dísztermében rendezték meg.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bocskay István polgármester, Petei Judit, a megyei tanács képviselője, a szülői tanács elnöke, Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) korábbi alelnöke, a megyei tanács képviselője, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnök asszonya, Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Városi Szervezetének elnöke, Molnár Lóránt helyi református lelkész, valamint Tivadar Mihály, a nagyszőlősi görögkatolikus egyház plébánosa.A ballagókat elsőként Kelner Szilvia, az iskola igazgatója köszöntötte. Arany János szavait idézve indította útjára a ballagó diákokat a nagybetűs életbe, s köszönetet mondott a szülőknek, hogy tizenegy éve úgy döntöttek, magyar iskolába adják gyerekeiket.
„A nemzet nagysága és boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik”, és ti a magyar nemzet részei vagytok – mondta Orosz Ildikó, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy egy olyan teremből indulhatnak most el a végzősök, amely az egykori Ugocsa vármegye házának ülésterme volt.
Petei Judit a ballagó diákok szüleinek nevében szólt a búcsúzó tanulókhoz.
Az elsős kisdiákok idén is útravaló tarisznyát ajándékoztak a végzősöknek, akik átadták a stafétát az őket követő 10. osztályosoknak.
A rendezvény végén az egyház képviselői, Tivadar Mihály és Molnár Lóránt Isten áldását kérték a jelenlévőkre.
Kárpátalja.ma

