Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszéde a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évzáró ünnepségén

A tudásra épülő modern világtársadalomban az érvényesülés útja az iskola.

De nemcsak az egyén számára az, hanem a közösség számára is. Mert a közösséghez tartozók érvényesülése – ha megőrzik kötődésüket a közösséghez, amely útjukra bocsátja őket – a közösség érvényesülése is.

Tisztelt Polgármester Úr, Rektor Úr, Végzősök, Diákok, Tanárok, Szülők!

Az iskola több szempontból is közösségi tér:
Családi közösségeinké, hiszen egy évzáró, majd egy diplomaosztó mindig családi ünnep is: a család féltése és büszkesége sugárzik az évet sikeresen végző fiatalok felé.
De a nemzeti közösségé is, hiszen a kárpátaljai magyarság fiatal reménységei állnak itt.
Amikor Hollywoodban a háború után különösen sok magyar dolgozott, és a nem magyarok szerint a magyarok – erős összetartozási tudatuk miatt – egymást juttatták jó pozíciókba, a XX. század híres, magyar származású haditudósító fotósa, Robert Capa, meglátott egy feliratot, amely így hangzott: „Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned”. Erre ő azt mondta, hogy ez jó is, igaz is, de csak ha a fordítottját is hozzátesszük: „Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenned.”! Ez az én jótanácsom a mai napon minden új diplomásnak!
Csak a tehetségét sikerrel kamatoztató ember tudja éltetni szűkebb és tágabb közösségeit, de csakis akkor, ha tudását nem egyéni zsákmányként, hanem közösségi befektetésként éli meg, és ezért tudása növekedésével a közösséghez való kötődése, ragaszkodása is erősödik.
Ezért van különösen nagy szükség olyan önálló magyar felsőoktatási intézményekre, mint a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, amelynek fejlődését, modernizációját, az ott megszerezhető tudás versenyképességének fokozását – a benne dolgozók áldozatos munkája mellett – ez évtől a magyar állam is félmilliárd forint támogatással segít, mint ahogy azt az Orbán Viktor miniszterelnök látogatása során aláírt stratégiai megállapodás előirányozza.
Egy önálló magyar felsőoktatási intézményben mindig két fogalom találkozik: az oktatási intézmény és az önálló magyar intézmény.
Az oktatási intézmények a jövő zálogai: ahol van oktatás, ott van jövő, ha jó az oktatás, akkor jó a jövő. Klebelsberg Kunó politikája a szó szoros értelmében „iskolapéldája” volt ennek: a Kádár-korszakban azért válhatott Magyarország a kommunista rendszer és a szovjet megszállás ellenére a térség viszonylag sikeres államává, mert a Klebelsberg-féle iskolarendszerben nevelkedett nemzedékek éltek és alkottak benne. A jó oktatásból kikerültek országa a kommunizmus jegének hátán is meg tudott élni.
Az önálló magyar intézmények pedig – legyen szó akár kultúrkörről, akár gazdasági szervezetről, akár helyi vagy regionális önkormányzatról, vagy pedig iskolákról – lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok saját világukban éljenek és alkossanak, és ezért otthon érezzék magukat a szülőföldjükön és nagy teljesítményekre legyenek képesek.
Az önálló magyar oktatási intézményekben ez a két perspektíva találkozik, és adódik össze: az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői.
Magyarországon természetesen számos önálló magyar felsőoktatási intézmény működik, amelyek ott is a jövőépítés fellegvárai. Két ok miatt is nagy szükség van azonban arra, hogy a Kárpát-medence Magyarországon kívüli részein is ilyen intézmények működjenek:
Egyrészt azért, mert az országhatárainkon kívüli magyar közösségeknek különösen nagy szükségük van a közösségi élményre, közösségi terekre, identitásra, amelyet ezek az intézmények szolgálnak.
Másrészt az adott országon belüli érvényesülés lehetősége érdekében meg kell tanítaniuk magyarként mozogni ennek az országnak a viszonyai között a diákokat, s ezáltal a határon túli magyar felsőoktatási intézmények pótolhatatlan műhelyei a magyar nyelvűség és magyar kulturális élet működésének egy-egy szomszédos ország idegen nyelvi kulturális közegében.
Kárpátalján ennek különösen nagy a jelentősége, hiszen a Rákóczi-főiskola például egyedülálló hídfője a teljes magyar kultúrának Ukrajna felé. Afelé az Ukrajna felé, amelynek irányában az ilyen hídfők történelmi okok miatt eddig hiányoztak: Ukrajna függetlensége előtt a szovjet világ takarta el azt a tényt, hogy a magyarságnak az ukrán nemzet az egyik szomszédja, a történelem korábbi szakaszaiban pedig Magyarország és Ukrajna nem volt szomszédos. Az ukrán kultúrával történő interakciónk történelmi perspektívában újnak mondható jelenség, amely részünkről is új intézményeket, új hídfőket kíván meg: ilyen hídfő a Rákóczi-főiskola.
Ezért az ilyen intézmények nemcsak az adott magyar közösség számára nagy jelentőségűek, hanem – hogy ezt a gazdasági terminus technicust használjam – az egész magyarság jövője számára „hozzáadott értéket” (azaz egy magyarországi, „standard” körülmények között működő főiskolákhoz képest is többletértéket) képviselnek.

Tisztelt Új Diplomások, Diákok, Kedves Szülők, Hölgyeim és Uraim!
Mi, akik támogatjuk az önálló magyar főiskolát, mindnyájan azért támogatjuk, mert azt akarjuk, hogy a magyarságnak legyen jövője, és az a jövő a szülőföldjén magát otthonérző, teljesítményekre képes, saját teljesítményeire büszke és ezért mások teljesítményeit is értékelni képes magyarságé legyen.
Ez a magyar kormány nemzetpolitikájának a víziója. Ezért tulajdonítunk megkülönböztetett jelentőséget az oktatásnak és azon belül is a felsőoktatásnak. Ezért fektetünk be milliárdos nagyságrendben adóforintokat a kárpátaljai és erdélyi – és reményeim szerint hamarosan a felvidéki – magyar felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai megállapodásokba, azaz a magyar jövőbe.
Ezeket a szerződéseket „stratégiai” megállapodásoknak hívjuk, mert arról szólnak, hogy van és közös a stratégiánk, hogy van és közös a víziónk és ezért közös a jövőnk.
S „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy hiréhez”.