Nyolcszorosára nőtt a 25 év feletti hallgatók száma Ukrajnában
Az orosz–ukrán háború kitörése óta jelentősen megnőtt a 25 év feletti hallgatók száma az ukrán felsőoktatásban. Ezt Ruszlan Hurak, az Állami Oktatásminőségi Szolgálat (DSZJAO) vezetője nyilatkozta a ZN.UA portálnak.
Elmondása szerint, míg 2022 előtt körülbelül 30 ezer ilyen hallgató volt az oktatási rendszerben, az elmúlt három évben ez a szám megközelítette a 230 ezret. „2022–2025 között ez a mutató nagyjából ezen a szinten maradt, kisebb ingadozásokkal” – tette hozzá Hurak.
A DSZJAO elemzése szerint a szokatlan növekedés 2022 februárja után kezdődött. A magyarázat szerint sokan azért felvételiznek, hogy elkerüljék a katonai behívót. „Azoknak, akik a sorozás elkerülése miatt jelentkeznek, három dolog a legfontosabb: hogy könnyű legyen a felvételi és a tanulás, és mindez ne kerüljön sokba” – magyarázta Hurak.
Ezért ezen diákok körében nem népszerűek az orvosi és jogi szakok. Ezeken a felvételihez legalább 150 pont szükséges a Nemzeti Multinacionális Teszten (NMT), illetve magas a tandíj, és a tanulmányi követelmények is nehezek.
A DSZJAO ellenőrzései során 50 ezer olyan 25 év feletti hallgatót találtak, akik jogsértéssel kerültek be a felsőoktatásba.
Emellett a vezető hangsúlyozta, hogy a hatóságok már nyolc büntetőeljárást indítottak oktatási intézmények tisztviselői ellen, és több egyetemi dékánt és rektort őrizetbe vettek. A DSZJAO jelentést nyújtott be az Oktatási Minisztériumnak két intézmény működési engedélyének visszavonásáról. A minisztérium további 20 intézmény vizsgálatát tervezi a feltárt esetek kapcsán.
