Pedagógushiánnyal küzdenek a magyar iskolák

Szerző: | 2016.09.03., 12:00 | Oktatás

Szeptember 1-jén megkezdődött az új tanév, ugyanakkor a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákból pedagógushiányról szóló hírek érkeznek. Arról, hogy hová tűntek a magyar tanárok, Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát kérdeztük.

– Hány pedagógus hiányzik az iskoláinkból, s melyek a hiányszakmák?

– A KMPSZ tanév végi felmérése alapján a magyar iskolákban 158 pedagógusállás volt betöltetlen. A nyáron bizonyára számos kollégának sikerült jövedelmezőbb állást találnia akár itthon, akár a határon túl, így mostanra vélhetően tovább nőtt a megüresedett helyek száma. A leggyakrabban alsós tanárokat és óvodapedagógusokat, valamint magyar szakos tanárokat keresnek az iskolák.

– Hová lettek a tanáraink?

– A jelenségnek több összetevője van. Például a tanítóképzés az elmúlt években majdhogynem büntetendő cselekménynek számított, hiszen a csapból is az folyt víz helyett, hogy nincs értelme a gyerekeket magyar iskolába íratni, hiszen ott nem tanulják meg az államnyelvet. Ezt szajkózták a hivatalnokok és a sajtó, ami kihatással volt a beiskolázásra is. Tudvalevő ezenkívül, hogy az ukrán felsőoktatási rendszerben nem könnyű felvételt nyerni óvodapedagógia vagy tanítóképzői szakra, hiszen emelt szintű vizsgát, ZNO-t kell tenni ukrán nyelvből és irodalomból, ezenkívül az óvodapedagógusoknak biológiából kell vizsgázniuk, akárcsak a leendő orvosoknak, a tanító szakosoknak pedig matematikából, mint azoknak, akik a mérnöki pályára készülnek. Mármost az a diák, aki képes sikerrel letenni ezeket az egyáltalán nem könnyű vizsgákat, sok esetben a magasabb presztízsű, a társadalom által jobban megbecsült szakokat választja, s nem szegődik el tanítónak vagy óvónőnek. Bizonyos értelemben hasonló a helyzet a magyar szakkal is. Évekig sugallták a közvélemény egyes formálói, hogy a magyar nyelvnek nincs jövője Kárpátalján. Emlékezhetünk arra a néhány évvel ezelőtti hisztériakeltésre, melynek hatására a szülők nagy számban íratták át gyermekeiket az ukrán iskolákba. Nem csoda, ha ezek után a magyar szak is veszített népszerűségéből, az elmúlt években kevesebb továbbtanulni szándékozó fiatal választotta. A trend azóta megfordult, immár megtörténik, hogy ukrán gyerekeket is magyar iskolába íratnak a szüleik, s kiderült, hogy ismét szükség volna magyartanárokra, de az ilyen társadalmi igényeket nehéz egyik napról a másikra kielégítenie a felsőoktatásnak.

– Hiány van a természettudományokat oktató tanárokból is. Miért?

– Megemlíthetnénk ebben az összefüggésben azokat a szakokat is, amelyekre Kárpátalján nem képeznek pedagógusokat magyar nyelven: rajz, testnevelés, technika stb. A hiány oka minden esetben alapvetően ugyanaz: a oktatási intézmények pedagógusellátottságára nagy hatással van a magyarországi és az ukrajnai pedagógusbérek közötti különbség. Míg Magyarországon a néhány éve bevezetett progresszív pedagógusbérezés eredményeként a kezdő pedagógusok fizetése elérheti a 200 ezer forintot, addig Ukrajnában, így az ukrajnai magyar tannyelvű iskolákban is, egy kezdő pedagógus legfeljebb 30 ezer forintnak megfelelő hrivnyát keres, de a legmagasabb bérkategóriába sorolható tanárok havi jövedelme sem éri el a 60 ezer forintot. Ugyanakkor az elmúlt három évben Ukrajnában hétszeresére emelték a földgáz fogyasztói árát, miközben a szomszédos országok szintjére kúszott az élelmiszerek és a ruházati cikkek ára. A kialakult helyzet számos pedagógust arra ösztönzött, hogy megélhetését a határ túloldalán keresse. Nem kellett különösebben keresgélniük, hiszen a kárpátaljai magyar lapokban olvashatták a magyarországi álláshirdetéseket. Ezen a helyzeten a pedagógusok számára jelenleg Magyarországról folyósított bérkiegészítés sem változtatott alapvetően, a javadalmazásbeli különbség még így is többszörös az anyaország javára. Ha azután figyelembe vesszük, hogy Magyarországon az elmúlt években köztudottan kevesen választották a leendő pedagógusok közül a természettudományi szakokat, s így jelentős káderhiány alakult ki, érthető, hogy a budapesti kormányzati szándéktól függetlenül érvényesül a tanárokat biztos megélhetéssel kecsegtető anyaországi piac elszívó hatása.

– Különösen aggasztó a helyzet a szórványvidéken, számos betöltetlen állás van a térségben.

– A Rákóczi-főiskola a korábbi években kiemelt figyelmet fordított a szórványvidékekről érkező diákok nevelésére, a KMPSZ pedig akciót indított az ottani iskolák pedagógusellátásának biztosítására. Éveken át küldtünk a tömbmagyar vidékről a szórványvidékre pedagógusokat, akiknek a tevékenységét a magyar oktatási minisztérium jóvoltából bérkiegészítéssel honoráltuk. Ma már a KMPSZ által nyújtott támogatással együtt sem tudnak a fiatalok egyedül megélni a bérükből a hegyvidéken, így egyre többen adják fel állásaikat. Különösen csekélynek tűnik a javadalmazásuk a Magyarországon mintegy két éve meghirdetett Petőfi-program díjazásához viszonyítva. Az elképzelés üdvözlendő, de a program keretében állami támogatással a szórványmagyarság megsegítésére küldött ösztöndíjas értelmiségiek a tízszeresét keresik egy itteni pedagógus havi jövedelmének. Nem csoda, hogy a Kárpátalján végzett pedagógusok közül többen nem az itteni szórványban vállalnak munkát, hanem a Petőfi-program keretében más Kárpát-medencei magyar szórványvidékeken tevékenykednek.

– Tehát az anyagiak döntenek?

– Hiba volna mindent kizárólag az anyagiakkal magyarázni. Például az elmúlt években többször előfordult, hogy a Rákóczi-főiskola kárpátaljai pedagógusállásokra jelentkező végzőseinek kérvényeit nem fogadták el az illetékes hatóságok a magyarok által lakott Ungvári, Beregszászi, Nagyszőlősi járásokban sem, mondván: nem tudnak ukránul. Valójában a hivatalnokok azt kérték számon a diákokon, amit az állami oktatási rendszer nem tudott biztosítani, hiszen az államnyelv oktatása a középiskola feladata volna. Főiskolánkkal szemben – ki nem mondottan – már-már az lett az elvárás, hogy ne szakembereket, azaz alsós tanítókat, biológusokat, angoltanárokat stb. képezzünk, hanem ukrán szakosokat. Ily módon a legfontosabb kritériummá a szakmai tudás helyett az államnyelv ismerete vált. Holott igenis nagy hangsúlyt fektetünk az oktatás során az ukrán szakmai nyelv elsajátítására, s elég jó eredménnyel.

– Milyen megoldások kínálkoznak a hiányzó pedagógusok pótlására?

– A Rákóczi-főiskola feladata e tekintetben egyértelmű: biztosítanunk kell a pedagógus-utánpótlást. A statisztikai adatok alapján jól végezzük a munkánkat, az ukrán tannyelvű kárpátaljai felsőoktatási intézmények magyar diákjai sokkal nagyobb százalékban tekinthetők pályaelhagyóknak, nagyobb részben hagyják el az országot, mint főiskolánk végzősei. Karrierkövető központunk adatai értelmében végzőseink szép számmal helyezkednek el a megyében, ha nem is valamennyien a szakmájukban. Megnyugtató és hosszú távú megoldást azonban csak az jelentene, ha valamiképpen kiegyenlítődnének a Magyarország és Ukrajna közötti jövedelembeli különbségek. Más szóval, senkitől sem várható el hosszú távon, hogy éhbérért dolgozzék idehaza, miközben Magyarországon is szükség van a szaktudására, amit ott megfelelően tudnak honorálni. Jó hatással lehet a helyzetre egy olyan arányosabb és méltányosabb ösztöndíj- és támogatáspolitika is, amely segítené a pedagógusok, az értelmiség itthon maradását – amennyiben ez a nemzetpolitikai célkitűzés.

szcs

Pin It on Pinterest

Share This