„Szülőföldem szép határa” – Kirándultak a tiszakeresztúri iskolások

Napjainkban, mikor a gyerekek figyelmét legjobban a számítógépek és mobiltelefonok világa köti le, különösen fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink megismerjék azt a helyet, ahol születtek. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően iskolánk tanulóinak szakköri foglalkozásokon megismertettük szülőföldünk csodás természetvilágát és rövid történelmét.
Eddig a munkácsi várban, a Szinevéri-tónál és a Vereckei-hágón jártak a gyerekek. A pályázaton nyert összegből idén Kőrösmező és környékét céloztuk meg. A kétnapos kirándulás nagy élmény volt a diákoknak. Útba ejtettük Huszt és Técső nevezetességeit. Kőrösmezőn megkerestük az Árpád-vonal bunkereit, az elesett magyar honvédek sírhelyeit.
A 25 iskolás beszámolóiból kiderült, hogy mindnyájan mást tartottak érdekesnek, szépnek. Egyik diákunk élménybeszámolóját idézve: „Szívem majd megszakadt, mikor el kellett jönnünk. A kirándulás véget ért, viszont ezt a hatalmas élményt, amelyet nem csak a természet nyújtott, sohasem fogom elfelejteni.”
Mi, pedagógusok, ebből láthatjuk, hogy érdemes volt energiát áldozni ebbe a programba, és érdemes lesz folytatni, ezzel is növelve tanulóink szülőföldjükhöz való kötődését.
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy pályázatunk megvalósulhatott.

Dobsa Aranka,
a Tiszakeresztúri Általános Iskola igazgatója