Tanévnyitó a Beregrákosi Általános Iskolában

A beregrákosi magyar tannyelvű iskolában is megszólalt az első csengő szeptember 1-jén.

Az új tanévet tizenegy elsős kisdiák kezdhette meg. Az iskolában jelenleg 124 nebuló tanul. Sajnos az intézmény diákserege évről évre rohamosan csökken.

A rendezvény a magyar és ukrán himnusz eléneklésével kezdődött, majd Molnár Béla igazgató mondott ünnepi beszédet. Őt követően felszólalt még Tóth Sándor, a Munkácsi Járási Állami Adminisztráció oktatási osztályának vezetője; Morscsuk Artúr, a községi tanács jegyzője; Pál László, a beregrákosi református gyülekezet lelkésze; Tóth Margit, a Kárpátaljai Magyar Kulturális SzövetségBeregrákosi Alapszervezetének elnöke.

A köszöntők után bemutatkoztak a kisdiákok, akik dalokkal és versekkel köszöntötték az egybegyűlteket, majd a kilencedik osztályosok műsora következett. A rendezvény végén megszólalt az első csengő, és a végzősök bevezették az iskola újoncait az osztálytermekbe.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma