Tanévnyitó a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban

Szeptember 1-jén tanévnyitó ünnepséget tartott a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium.

Elsőként – a hagyományokhoz híven – az intézmény elsősei vonultak át a székelykapun, jelképezve, hogy a gimnáziumba lépve egy új korszak kezdődik életükben.

Ezt követően Szabó Árpád iskolaigazgató tartott ünnepi beszédet. Köszöntőjéből megtudhattuk, hogy a gimnázium tagja az európai uniós Tehetségpont hálózatnak, s kárpátaljai viszonylatban is előkelő helyen áll azon intézmények listáján, melyek a legkiemelkedőbb eredményeket érik el. Az igazgató elmondta, hogy idén három első osztályt indítanak, továbbá említést tett a műfüves pálya folyamatban lévő kialakításáról, a gimnáziumban létrejött új laborról, ahol a diákok szabadidejükben dolgozhatnak, kísérletezhetnek. Az intézmény vezetője beszélt a Kárpátalján kialakult tanárhiányról, s megértését fejezte ki a külföldre utazó oktatók felé, továbbá sok sikert kívánt azoknak az egykori pedagógusoknak, akik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és a Felsőfokú Szakképzési Intézetben folytatják tovább munkájukat. A gimnázium idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, ez alkalomból az intézmény színvonalas megemlékezést szervez.

Szabó Árpád beszéde után Nagy Natália és Fodor Tamás előadásában hangzott el egy vers, mellyel az első osztály köszöntötte a pedagógusokat és diáktársakat.

Simon Gyöngyi, a Beregszászi Járási Tanács Oktatási, Ifjúsági és Sport Osztályának vezetőjének köszöntője után Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke és Kincses Margaret, a helyi református gyülekezet lelkésze kérte Isten áldását az új tanévre.

A gimnázium tanévnyitó ünnepsége Ady Endre szavaival zárult: „Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz.”

Brekócki Evelin

Kárpátalja.ma