Tanévzáró ünnepség a beregszászi Kossuth-középiskolában
Huszonkilenc diák számára szólalt meg az utolsó csengő a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában május 30-án.

S anyám mellett lassan játsszam az éveket.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
S megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra,
hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.”
Ezt követően Hajgató Tamás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Pilipenkó Marianna, a városi oktatási osztály képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket.
Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze a Zsoltárok könyvéből idézve biztatta az érettségizőket: „Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.”
Nagy Irén, az iskola igazgatóhelyettese a tanévben elért tanulmányi eredményekről, tantárgyi vetélkedőkön szerzett sikerekről számolt be, majd átadták az okleveleket a tanulmányi versenyek győzteseinek.
A ballagók nevében Jurcsenko Vanessza és Medve Ágnes mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartó munkájukkal, támogatásukkal segítették őket az iskolai évek alatt.
Az iskola legifjabb tanulói virággal köszöntötték a végzősöket, a tizedik osztály tanulói pedig az útravaló tarisznyát adták át.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma
