Tanévzáró ünnepség a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban

Az idei tanévet Ukrajnában minden oktatási intézmény az eddig megszokottól eltérő módon zárta. A líceum végzős diákjai május 13-án már elballagtak és érettségi bizonyítványaikat is megkapták. A nem végzős osztályok azonban május 25-én zárták a 2011/2012-es tanévet.
A karácsfalvai líceum tanévzáró ünnepsége hálaadó Szent Liturgia keretében zajlott. A falu görögkatolikus temploma megtelt a líceum diákjaival, tanáraival és a tiszteletüket tévő kedves vendégekkel. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Bacskai József, a Magyarország Ungvári Magyar Főkonzulátusának főkonzulja és Dr. Kerekes Henrietta, Magyarország Beregszászi Magyar Főkonzulátusán konzulja.
A liturgián, Milán Sasik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke celebrált. Jelen voltak még: Demkó Ferenc, kerületi esperes; Béres Péter-Pál, az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Szeminárium rektora; Szabó Konstantin atya, a szeminárium prefektusa valamint a környező egyházközségekből érkező atyák.A püspök atya a napi evangéliumi szakasszal szólt a végzősökhöz és minden jelenlévőhöz. Jézus szavait idézte: „Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba.” Arról a küldetésről beszélt a püspök úr, amely nem könnyű feladat a keresztény ember életében. Tanúbizonyságot kell tenni arról, hogy Krisztus gyermekei vagyunk és bátran szembenézünk a világban lévő nehézségekkel. A líceum egy védőburok volt eddig a diákok számára – mondta a püspök atya. A diák azonban sokszor nem szerette ezt a védelmet, ezt a burkot, mert szabad akart lenni. A most kapott szabadságotok egy nagy küldetést ad számotokra: „Mutassátok a világ felé azt, hogy honnan jöttetek és mit jelentett számotokra a karácsfalvai líceum. Amit kaptatok tudásban és hitben adjátok át az embereknek. A világ sok mindent kínál majd nektek, de tanuld meg, hogy a döntés a te kezedben van”- fejezte ki gondolatait az atya. Felhívta a figyelmet arra, hogy mit jelent szolgálni. Szolgálni kell szeretettel és őszinte hittel. A legfontosabb megérteni azt, hogy nem körülöttünk forog az élet, hanem a mellettünk lévő és szeretetre váró emberekről. Mert az ember boldogsága sohasem attól függ, hogy milyen kézzel fogható gazdagsága van, hanem attól, hogy ki és milyen ő valójában. A Szent Liturgiát szebbé tette énekével az Ungvári Romzsa Tódor Szeminárium papnövendékeinek énekkara.
A liturgiát követően mindenki átvonult az iskola dísztermébe, ahol ünnepélyes keretek között nyújtotta át a líceum tanulmányi vezetője, Magyar Vita és Milán Sasik püspök úr a végzősöknek a szakmai okleveleket (virágkötészet, fafaragás, dísznövénytermesztés, turizmus). A tanulmányi jó eredményei miatt Sztojka-díjban részesült két végzős diák: Gazdag Gabriella és Juhász Attila. Babits-díjban részesült a líceumi közösségi életben való aktív részvételért: Lődár Sznyizsána, Timkó Mária és Timkó Éva. Az év diákja oklevelet, Trescsula József és Kis Bianka vette át.
Dr. Kerekes Henrietta konzul asszony köszöntötte a jelenlévő vendégeket. Elsőként a végzős diákokhoz intézte szavait, jókívánságait. Arra figyelmeztette a diákokat, hogy soha ne felejtsék el azt, honnan jöttek: „Aki nem tudja, hogy honnan jött, azt sem tudja, hogy hová megy.” Ne sodródjanak a tömeggel, legyenek felkiáltójelek a világban. Olyan jelek, akik mutatják, hogy egy görögkatolikus, magyar líceum diákjai voltak. A kárpátaljai magyarság jövője, az anyanyelv ápolása és védelme az önök kezében van – szólt a végzősökhöz a konzul asszony.
A líceum tanévzáró ünnepségén, a görögkatolikus egyház életében egy történelmi eseménynek lehettek tanúi a jelenlévők. Bacskai József, ungvári főkonzul és Dr. Kerekes Henrietta, beregszászi konzul a Magyarország képviseletében nyújtotta át Szabó Konstantin atyának a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitűntetést a kárpátaljai görögkatolikus magyarságért folytatott áldozatos munkája elismeréséért vehette át az atya. Konstantin atya kissé meghatódva osztotta meg gondolatait az érdemrend átvétele után. Elmondta, hogy nem egyedül kapta ezt a kitűntetést, hanem azokkal az emberekkel közösen, akikkel együtt dolgozott, és akiknek sokat köszönhet. Élete fontos pillanataiban mindig ott voltak a szülei, tanárai és a családja, akiknek nagyon sokat köszönhet. Egy érdemrendet azért kap valaki, hogy tovább dolgozzon azért az ügyért, amiért érdemes küzdeni és fáradni.
Az ünnepség végén mindenkit szeretettel invitált a líceum vezetősége egy díszebédre az iskola étkezdéjében.