Tetőtéri munkálatok a Kálvin-kollégiumban

Idestova négy éve, 2011 októberében nyitotta meg kapuit a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégium. A helyi református gyülekezet gondozásában működő intézmény a beregszászi diákok egyik fő szálláshelyévé és egyben közösségévé nőtte ki magát.
Már az első évben is nagy érdeklődés övezte a „Kálvin-kolit”. A Vérke-parti település ugyanis diákvárosnak mondható: a magyar tannyelvű Rákóczi-főiskola mellett egészségügyi és más irányú szakiskolák tarkítják a helyi felsőoktatási palettát. Ennek köszönhetően sok diákja van a kisvárosnak; többségüknek rendszerint komoly fejtörést okoz a lakhatás.
A gyülekezet ezért már a diákotthon indulásakor gondolt a jövőbeni bővítésre. Ám nem sokkal a nyitás után komoly gondok jelentkeztek az épület tetőszerkezetében. Elsőként a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. sietett a segítségükre, pályázati úton kaptak támogatást a bajok orvoslásához. Majd Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott anyagi segítséget.
A tetőszerkezet kényszerű cseréjével és a reméltnél bőkezűbb adománnyal lehetőség nyílt elkezdeni a megálmodott bővítést is. A teljes fedélszerkezet-csere mellett tehát megtörtént a gipszkartonozás, kialakultak a helyiségek.
A források azonban mindig végesek, s esetükben is „kiürült a kassza”, nem sikerült befejezni a munkálatokat. De továbbra sem mondtak le a program megvalósításáról. A kollégiumi férőhelyek bővítésére nagy szükség van. Taracközi Ferenc, a gyülekezet vezető lelkésze szerint amennyiben sikerül anyagi forrást találniuk – akár pályázati úton –, további negyven-ötven diáknak biztosíthatnak majd szállást tanulmányaik idejére.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma