Tizennyolcezernél is több első osztályosra számítanak Kárpátalján

A megyében 18 és fél ezernél is több elsős tanuló beíratására számítanak a szakértők – közölte a Zakarpattya online hírportál május 28-án.

Szeptembertől a legtöbb kisdiák a Técsői, a Rahói és a Munkácsi járásban kezdi meg a tanévet.

Az iskolaválasztásnál a szülők általában a lakóhelyükhöz legközelebb lévő oktatási intézményt választják, de döntő szerepet játszik az is, hogy az adott család nagyobb gyerekei melyik iskolában tanulnak. A beiratkozásnál előnyt élveznek az ott dolgozó pedagógusok gyermekei is.

A jelentkezéskor szükség van a gyermek születési bizonyítványának és adószámának fénymásolatára, a szülők lakhelyét igazoló iratokra és a gyerek egészségügyi igazolására, mely tartalmazza a megkapott védőoltások listáját. Ez utóbbi nélkül nem engedélyezik a gyerekek beiskolázását.

Amennyiben az egyes tanintézményekben a férőhelyek számától többen jelentkeznek, másik iskolákba irányítják át a gyerekeket. Ellenkező esetben – amennyiben a lakhely szerinti kérelmezéseket követően fennmaradnak szabad helyek – az adott intézmény fogadhat más körzetekből is diákokat.

A beiskolázási kérelmeket a szülők május végéig nyújthatták be Kárpátalján.

Kárpátalja.ma