Történelmi hét a Perényi Zsigmond középiskolában

A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskolában a hagyományokhoz híven idén is megszervezték a történelem hetét.

A március 18-án kezdődő rendezvénysorozat több érdekes elemet is tartalmazott. Volt plakátverseny, legendamondó verseny, történelmi filmek vetítése, melyeket rövid megbeszélés kísért. Magyarország történetéből szerveztek vetélkedőt a 8. és 9. osztályos tanulók között.
nagyszolos2A hét zárásaként pénteken Kész Barnabás, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára tartott helytörténeti előadást, melynek témája Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója volt. Az előadó kitért az Erdélyi Fejedelemség kialakulásának körülményeire, amely folyamat a magyar államiság záloga volt. A „két nagy császár”, vagyis a Magyar Királyság trónján ülő Habsburgok és az ország egy részét Hódoltság néven birtokló Oszmán Birodalom között lavírozó erdélyi fejedelmek nem mondtak le az ország egyesítésének lehetőségéről. Ezért Bocskai István, Bethlen Gábor és az őket követő erdélyi uralkodók a Habsburgok elleni küzdelmet választották a törökkel való szövetségben. Sikeres hadjárataik eredményeként Bocskai és Bethlen előnyös békét kötött a Habsburgokkal: azok felhagytak a protestáns vallás üldözésével, Erdély területe pedig a Partiumnak (azaz ‘Részeknek’) nevezett kelet-magyarországi vármegyékkel növekedett meg. Ekkor került vidékünk keleti fele (az egykori Máramaros) mellett Ung, Ugocsa és Bereg is az Erdélyi Fejedelemség kötelékébe.
nagyszolos1Az előadást követően a tanulók megtekinthették, kézbe vehették a XII. századi fegyvereket és más, a hajdúk által használt eszközöket. Magukra ölthették a korabeli viselet elemeit: a süveget, a dolmányt és a kacagányt. Végül pedig belelapozhattak a kiállított történelmi könyvekbe.
A hallgatók érdeklődését és igényét az ehhez hasonló „élő történelemórák” iránt mi sem bizonyítja jobban, hogy közülük évről évre többen jelentkeznek a nyári hagyományőrző táborokba, ahol alaposabb ismereteket szerezhetnek nemzetünk történelmének fejezeteiből.
Gál Adél
Kárpátalja.ma