A Dinamo ikszelt, a Fradi és a Sahtar vereséggel kezdett

A labdarúgó Európa-liga G csoportjának első mérkőzésén a remekül kezdő Ferencvárosi TC 2:1-re kikapott a Bayer Leverkusen otthonában. Bátran és góllal kezdett a magyar bajnok, de a hazaiak végül egy eladott labdát elcsípve megfordították a mérkőzést. A Bajnokok Ligájában két ukrán együttes is érdekelt, akik közül a Sahtar a leggyengébbnek tartott főtáblás csapat, a Sheriff otthonában szenvedett kétgólos vereséget. Az ukrán bajnok Dinamo Kijev egy ponttal lett gazdagabb a Benfica elleni mérkőzés után, aminek a hazaiak örülhetnek jobban, mivel a portugálok voltak mezőnyfölényben végig. 

Már a találkozó nyolcadik percében előnybe került az FTC: Vécsei remek ütemben ugratta ki a bal oldalon Tokmac Nguent, aki a tizenhatoson belülre robogott a labdával, majd a középen érkező Ryan Mmaeét hozta kihagyhatatlan ziccerbe, aki be is talált a németek kapujába (0:1). A hazaiak a félidő felére kezdtek magukra találni, ezután már uralták a meccset. Dibusz Dénes bravúrjai kellettek a vezetés megőrzéséhez, Kerem Demirbay jobb felső sarokba tartó labdáját és Lucas Alario kapu bal oldalába irányuló kapáslövését is védte, a 37. percben azonban ő sem tehetett semmit, Frimpong alapvonaltól visszatett labdáját Exequiel Palacios bombázta a jobb felső sarokba (1:1). A Ferencváros hamar visszaszerezhette volna a vezetést, de Tokmac szöglete után Vécsei hiába lőtt közelről a hálóba, a labda előtte a kezét érintette, és a VAR javította a játékvezető döntését. 

A második játékrész elején a Ferencváros igyekezett ismét meglepni a németeket, de a labdaszerzés utáni gyors megindulásokkal ezúttal megbirkózott a Leverkusen, és mezőnyfölényét kihasználva építette támadásait. A magyar védelem jól zárt, Dibusz Dénesnek csak Amine Adli fejesénél kellett nagyot védenie, Gerardo Seoane a 65. percben ezért a világbajnokságon öt gólt szerző Schicket és Karim Bellarabit is becserélte. Ez meghozta az áttörést, bár nem az újonnan pályára lépők, hanem Florian Wirtz talált a hálóba, miután egy eladott ferencvárosi labda után üresen maradt, és kapott szép passzt a tizenegyesponttól balra (2:1). A hazaiak a vezetés megszerzése után visszavettek a tempóból, a Fradinak lehetősége nyílt támadni, ám néhány ígéretesen induló akción kívül többre nem futotta az erejéből. Hiába a jó kezdés és a mérkőzés nagy részében mutatott stabil játék, a Leverkusen mindhárom pontot otthon tartotta. A magyar bajnoknak így sincs oka a szégyenkezésre, tisztesen helytálltak a csoport talán legerősebb csapatának az otthonában. A G jelű kvartett másik találkozóján a spanyol Betis 4:3-ra győzte le hazai pályán a skót Seltic együttesét.

A Bajnokok Ligájában szereplő ukrán csapatok közül a Dinamo Kijev 0:0-s döntetlent harcolt ki hazai pályán a mérkőzést irányító, és rengeteg helyzetet kidolgozó portugál Benfica ellen, a Sahtar Donyeck pedig Moldovában szenvedett 2:0-s vereséget a Sheriff Tiraszpol otthonában. Az Európa Konferencia Ligában szereplő Zorja Luhanszk is vereséggel kezdett, a kelet-ukrajnai együttes a norvég Bodö/Glimt vendégeként kapott ki 3:1-re.

Európa-liga, 1. forduló:

Bayer Leverkusen (német) – Ferencvárosi TC 2:1

Bajnokok Ligája, 1. forduló:

Dinamo Kijev – Benfica (portugál) 0:0

Sheriff Tiraszpol (moldáv) – Sahtar Donyeck 2:0

Európa Konferencia Liga, 1. forduló:

Bodö/Glimt (norvég) – Zorja Luhanszk 3:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma