A kárpátaljai profi klubok is megkezdték a felkészülést

Kárpátalja három profi labdarúgó-együttese is megkezdte a felkészülést az új szezonra. A másodosztály újonca, az Ungvári FC 3:2-re legyőzte a Konferencia Ligában induló Vorszkla Poltavát, a Minaji FC pedig csúfos vereséget szenvedett Mezőkövesden (6:0), és kétszer is kikaptak Lvivben. A Munkács Futball Akadémia (MFA) 0:0-s döntetlennel kezdett az Ungvári FC ellen, majd 3:2-re felülmúlták derceni bázisukon a Vorszkla Poltava U19-es együttesét.

Forrás: uzhhorod.com.ua

A másodosztályba feljutó Ungvári FC első felkészülési mérkőzésén a harmadosztályban induló Munkács Futball Akadémiát látta vendégül. A két csapat nem bírt egymással a gólnélküli döntetlennel végződő találkozón. Az ungváriak második meccsükön a Premier Ligában ötödik helyen záró, és nemzetközi kupaindulást elérő Vorszkla Poltavát látta vendégül. A vendégek Ivan Pesics révén vezetést szereztek a 7. percben, de még a félidő lefújása előtt egyenlítettek a hazaiak: Pukánics Adrián szabadrúgásból szerzett gólt a 44. percben. Az 55. percben ismét a poltavai csapat jutott előnyhöz, Dmitro Kravcsuk góljával. Nem sokat kellett várni az ungváriak egyenlítő góljára, mivel Viktor Rjasko az 58. percben értékesítette a csapata számára megítélt büntetőt. A 73. percben a győzelmet érő találatot is a hazaiak szerezték meg, ezúttal Vadim Ferencik volt eredményes.

A másodosztályba kieső Minaji FC még mindig reménykedhet a Premier Ligás tagságban, mivel sajtóhírek szerint az Olimpik Donyeck és a Deszna Csernyihiv is súlyos anyagi gondokkal küzd, ezért a kárpátaljai csapat és a Metaliszt Harkiv vehetné át helyüket. Ehhez viszonyítva még lehangolóbb a három felkészülési mérkőzésük eredménye, mivel előbb az FK Lvivtől szenvedtek 2:0-s vereséget, majd a harmadosztályba feljutó, nem rég még amatőr TOV Kárpáti Lvivtől is 2:0-ra kaptak ki Vaszil Kobin tanítványai. Ezután hatalmas zakót kaptak az Ung-vidékiek, méghozzá Magyarországra mentek a méretes pofonért, a Mezőkövesd otthonába. A nagyszőlősi Vajda Sándort is foglalkoztató matyóföldiek már az első játékrész után ötször beköszöntek a minajiaknak, a második félidőben pedig hatodik góljukat is meglőtték. A Minaji FC 9-én az ivano-frankivszki Prikarpattya ellen javíthat, majd 13-án a Vorszkla Poltavával csaphat össze hazai pályán.

Az MFA ungvári döntetlenét követően derceni bázisán fogadta a Vorszkla Poltava U19-es csapatát, amelyben helyet kaptak néhányan a felnőttek közül is. A munkácsiak már 2:0-ra is vezettek, majd szépítettek a vendégek, de ismét jött egy hazai gól, végül pedig 3:2-es hazai győzelem született. A harmadosztály küzdelmeire készülő MFA következő felkészülési meccsét a Minaji FC ellen vívja július 8-án, csütörtökön, majd 10-én ismét megmérkőznek az Ungvári FC-vel.

Felkészülési mérkőzések:

Ungvári FC–Munkács Futball Akadémia 0:0

FK Lviv–Minaji FC 2:0

Kárpáti Lviv–Minaji FC 2:0

Mezőkövesd Zsóry–Minaji FC 6:0

Ungvári FC–Vorszkla Poltava 3:2

Munkács Futball Akadémia–Vorszkla Poltava U19 3:2

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma