A Minaji FC aktívan készül az ukrán bajnokság rajtjára

Az Ukrajnában dúló háború ellenére a tervek szerint augusztus 23-tól elrajtol az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier Liga) új idénye. A mérkőzéseket három helyszínen rendeznék meg: Kijevben, Lembergben és Ungváron. A kárpátaljai Minaji FC ennek fényében kezdte meg felkészülését, és immár négy találkozón vannak túl Volodimir Saran tanítványai, a mérlegük pedig három győzelem és egy döntetlen.

Az ungvári Avangard Stadionban fogadhatja majd ellenfeleit a Minaji FC és a Dnyipro-1 csapata is. A minajiak kerete valószínűleg még jelentős változásokon fog átmenni az idény tervezett rajtjáig, több labdarúgó van jelenleg is próbajátékon az Ung-partiaknál. A kék-fehérek első két felkészülési mérkőzésüket kárpátaljai amatőr együttesek ellen játszották, így nem meglepetés, hogy mindegyiket simán nyerték Szeleznyovék. Elsőként a Lokomotív Csap gárdáját győzték le 6:0-ra, majd a csapiaknál jóval komolyabb játékerőt képviselő Nagyszőlősi FC-t gyűrték le 4:0-ra. A harmadik ellenfél a szintén az élvonal küzdelmeire készülő FK Lviv csapata volt. A lembergiek ellen már két gól hátrányban is volt a Minaji FC, de Jehor Tverdohlib és Eldar Kulijev góljaivalegyenlítettek az Ung-vidékiek. A minajiak negyedik ellenfele az ukrán egyetemista válogatott volt, akiket 2:0-ra győzött le Volodimir Saran legénysége, Oleg Visnyevszkij és az egyik próbajátékon lévő labdarúgó góljaival.

A Minaji FC-n kívül még egy kárpátaljai együttes, a Munkács Futball Akadémia is marad a profik között, de a harmadosztály helyett a másodosztályban folytatják a szereplésüket a főleg az Elit Ligában nagyot alakító utánpótlásukra építő munkácsiak. Az Ungvári FC gárdája, amely legutóbb a másodosztályban szerepelt, a háború idejére felfüggeszti tevékenységét.

Nyitókép: zaf.org.ua

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma